Szűrés szabadnapokon is

2007. március 14.
  e-mail nyomtatás

Három jól felszerelt szűrőbusz járja Borsod-Abaúj-Zemplém megye kistelepüléseit hétvégénként, és a tapasztalatok szerint ez a módszer valóban alkalmas azok elérésére is, akik maguktól nem keresnének fel vizsgálóhelyeket. A buszokat a miskolci Semmelweis Kórház mellett épült Térségi Diagnosztikai Szűrőközpont működteti, mely április elsejétől teljes kapacitással várja a vizsgálatokra jelentkezőket.

A központban elérhető lesz tüdőszűrés, nőgyógyászati rákszűrés, vastag- és végbélrák szűrés, prosztata rákszűrés, szájüregi rákszűrés, bőrgyógyászati rákszűrés, szív- és érrendszeri megbetegedések szűrése, emellett lehetőség nyílik laborvizsgálatok végzésére, valamint életmód tanácsadásra is.

A vizsgálatokat háziorvosi vagy szakorvosi beutalóval a 300 forintos vizitdíj megfizetésével vehetik igénybe B.A.Z. megye lakói, beutaló nélkül 600 forintot kell fizetni. Ingyenesen végzik az ÁNTSZ által a megyében előírt éves tüdőszűrést, és a 25-65 éves nők behívó alapján történő háromévenkénti nőgyógyászati rákszűrését. A kitelepült szűréseken igyekeznek a helyi önkormányzatokkal megegyezni a vizitdíj átvállalásáról, mivel az rontja a vizsgálatokon való részvételre való hajlandóságot - mondta el Koleszár Lajos, a központot uniós pályázati pénzből létrehozó Semmelweis Kórház főigazgató főorvosa.

A hétvégéken tartott kitelepült szűrésekre nagy az érdeklődés - Koleszár Lajos szerint ez azt is bizonyítja, hogy sokkal többen járnának szűrővizsgálatokra, ha nem munkaidőben kellene felkeresni a vizsgálóhelyeket. A Szűrőközpont kapacitását késő délutáni, illetve hétvégi nyitva tartással is bővíteni szeretnék, amennyiben a finanszírozás lehetővé teszi.

A prevenció fontosságát hangsúlyozta Marázi László regionális onkológus szakfelügyelő főorvos, és kiemelte, hogy a rosszindulatú betegségekre vonatkozó megbetegedési és halálozási statisztikák Észak-Magyarországon, és ezen belül B.A.Z. megyében különösen rosszak.

Az országban kísérleti jelleggel már több helyen alkalmazott vastag- és végbélrák szűrésnek kiemelt jelentősége van Koleszár Lajos szerint - ha a kormányzati terveknek megfelelően elindul az erre vonatkozó program, a Szűrőközpont ebben az elsők között kíván részt venni. Az országban B.A.Z. megyében indult először ilyen vizsgálat, mintegy húsz éves tapasztalatuk van a témában - tette hozzá a főigazgató. A módszerek régóta rendelkezésre állnak, egy egyszerű székletteszt után, ha daganat gyanúja merül fel, béltükrözéses vizsgálattal, speciális átvilágítóberendezéssel vizsgálják a betegeket.

e-mail nyomtatás

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Ajánló