Testközelben a rák - Interaktív kiállítás

2008. április 11.
  e-mail nyomtatás

"Kívülről jól ismerjük testünket, most kerüljünk beljebb és ismerjük meg belülről is szerveinket!" Ez a mottója annak a kiállításnak, mely a Nemzeti Rákellenes Napon, április 10-én nyílt meg a Lurdy Házban. A három héten át ingyenesen látogatható különleges tárlat soha nem látott részletességgel és interaktív módon mutatja be az emberi test egyes szerveit, azok működését, és daganatos megbetegedéseit.

 

A kiállítás olyan szervekre fordít kiemelt figyelmet, melyek rákos megbetegedése hazánkban is a leggyakoribb halálozási okok közé tartozik.

Az oldal alján nézze meg képgalériánkat!

A Magyar Rákellenes Liga szervezésében megrendezésre kerülő kiállítás tartalmi összeállításánál fontos szempont volt, hogy az emberi test egészséges szervei mellett a beteg, rákos elváltozások is láthatóak legyenek. A látogatók megismerhetik a legsúlyosabb daganatos megbetegedéseket, a kialakulásukhoz vezető főbb kockázati tényezőket, a korai felismerés lehetőségeit és persze a különböző új kezelési módokat is.

A kiállításon a test különböző részeinek betegségeivel foglalkozó termekbe vezető folyosókon közvetlenül is megtapasztalható egy-egy szervünk belső felépítése, működésének hangja.

Megismerkedhetünk a tüdő, a vese, a vastagbél, az emlő és a nyirokrendszer felépítésével, daganatos megbetegedéseivel.

A Magyar Onkológusok Társasága, az Országos Onkológiai Intézet, a Semmelweis Egyetem I. számú Pathológiai Intézete és a Roche Magyarország támogatásával nyíló kiállítás fontos célkitűzése, hogy pontos ismereteket, felvilágosítást nyújtson olyan kérdésekben, melyekről sok helyen hallhatunk, olvashatunk, mégis számos tévhit él bennünk.

A kiállítás betekintést enged az orvostudomány robbanásszerű fejlődésébe is, emellett fontos üzenete, hogy a megfelelő tájékoztatás és tájékozottság mellett igenis megelőzhetjük a betegségeket, mert elsősorban mi vagyunk felelősek saját egészségünkért.

A Magyar Rákellenes Liga által évek óta megrendezésre kerülő Nemzeti Rákellenes Napon nyíló kiállítás olyan komplex és érdekes tárlat, mely a fiataltól az idősebb korosztályig mindenki számára újdonságokkal, érdekességekkel szolgál és maradandó ismeretanyagot nyújt az emberi testről. A kiállítás bemutatja, hogy a rákkal együtt lehet élni - az egészséges életmód, a rendszeres szűrés, a pontos, gyors diagnózis és az új célzott terápiák segítségével.

Részletes információ a rendezvényről (nyitvatartás, megközelítés) >>>

e-mail nyomtatás

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.