Vastagbél-tükrözés: fájdalom nélkül az eredmény is biztosabb

2009. augusztus 3.
  e-mail nyomtatás

A vastagbélrák megelőzésének, illetve korai felismerésének leghatékonyabb módszere a teljes vastagbél-tükrözés, azaz a colonoscopia. Bár szakmai ajánlások szerint tíz évente elég egy ilyen vizsgálat a betegség elkerülésére, a fájdalomtól való félelem visszatartja többnyire még a kockázati csoportokba tartozókat is a lehetőségtől. A fájdalom kiküszöbölése ugyanakkor nemcsak hogy lehetséges, de szakmai tanulmányok alapján a még biztosabb eredmény szempontjából kiemelt jelentőségű.

A vastagbélrák szűrés során a cél, hogy a rákmegelőző állapot stádiumban felfedezett ún. polip eltávolításra kerülhessen. Az elmúlt évtizedekben gyűlt nemzetközi tapasztalatok alapján ezzel a daganatos betegség megelőzhető. Az endoscopos vizsgálattal "tükrözéssel" kapcsolatosan sok tévhit, illetve konkrét ismerethiány van nem csak a társadalom, de szélesebb orvos-szakmai körökben is.

Az ezredfordulóig ugyanis a fejlett nyugati világban már évtizedes tapasztaltok gyűltek a colonoscopos vizsgálattal kapcsolatosan, és megdöbbentő számok láttak napvilágot nagy presztízsű nemzetközi szaklapokban. Talán a legmegdöbbentőbb, hogy a világ legjobb színvonalú egészségügyi ellátással rendelkező országaiban az endoscopos vizsgálatok során óriási minőségi különbségek mutatkoztak a vizsgálatok szakmai színvonalában. Sokkoló adat, hogy vastagbélrákos betegek közel 6%-ának 3 éven belül volt colonoscopos vizsgálata, ami természetesen összefügg azzal a ténnyel, hogy (természetesen a vizsgálóhelytől és orvostól függően) a tükrözések kb. 10-20%-ában nem sikerül a teljes vastagbelet átvizsgálni technikai okok, gyakorlat, ill. a beteg "együttműködés hiánya" (=fájdalom) miatt.

A legfontosabb teendő a nemzetközi szakmai szervezetek iránymutatása szerint a minőségi kontroll bevezetése, ill a minőségi mutatók transzparenssé tétele. Az endoscopos centrum kiválasztásánál fontos szempontokat több nemzetközi tanulmány és szakmai irányelv is rögzítette.

Kiemelt fontosságúnak látszik ebben a tekintetben a fájdalom kérdése, mely a nem megfelelő vizsgálat egyik legalapvetőbb tényezője. Ennek kiváltásában döntő szerepe van a bél feszülésnek, melyet a befújt levegő okoz. Ez elengedhetetlen a redők mögött megbújó polipok feltárásához, ugyanakkor a fájdalom szempontjából kritikus. A szövődmények kialakulása szempontjából sem mindegy természetesen, hogy a páciens altatás közben, relaxáltan fekszik, vagy vergődik a fájdalomtól, esetleg kiabál. Ez nem csak a vizsgálókban okoz stresszt, de arra sarkallja a team-et, hogy minél gyorsabban fejezzék be a vizsgálatot. Ugyanakkor statisztikai tény, hogy a vékonybélig történt feljutás után 6-8 percnél gyorsabban kihúzott eszköz mellett a polipok akár 30%-a is fel nem derített marad. A fetrengő páciens ugyanakkor olyan ki nem számítható rongálódást okoz a bélkapcsok szintjén, hogy minden szövődmény, perforáció stb gyakorisága nő.

A megfelelő, altatóorvos felügyelete mellett végzett beavatkozás tehát nemcsak a páciens kényelmét szolgálja, de döntően befolyásolja a beavatkozás szakmai minőségét is. Ennek fontos eleme nemzetközi tapasztalatok szerint, hogy az endoscopiát megfelelő kórházi háttérrel végezték-e, ahol háttérszakmák, fekvőbeteg háttér, altató orvos team rendelkezésre állt, vagy ambuláns "office" háttérrel és az egység dokumentált endoscopos minőségbiztosítással rendelkezett-e.

Az amerikai endoscopos és gastroenterologia társaságok a fentiek miatt irányelveket fogalmaztak meg, hogy a szakmai akkreditáció megvalósításáig is iránymutatást adjon a minőség ellenőrizhetősége tekintetében. A vastagbéltükrözés vonatkozásában ez a követező szempontokat adja meg, amit az orvos-választásnál szem előtt tarthatunk:

#1 a vizsgáló orvos kapott-e megfelelő endoscopos képzést, szerzett-e adekvát gyakorlatot. Ennek ideje, formája, dokumentáltsága. (szakmai publikációk, stb.)

#2 A szakvizsga ideje, helye, az ezt követő időben dokumentált szakmai tevékenység. A tevékenységre van-e hatósági engedély. (altatásra csak megfelelő szakmai háttérrel rendelkező hely kaphat engedélyt, bódításban, ill. anélkül sokkal alacsonyabb szakmai felkészültség mellett is végezhető a vizsgálat)

#3 Az újraélesztésben szerzett tapasztalt, ill. a team, a vizsgálóhely felkészültsége a szövődmények elhárítására. (a postoperatív megfigyelés körülményei, lehetőség gépi lélegeztetésre, falban orvosi gázok, intenzív terápiában jártas team a "házon belül")

#4 Szakmai "élettapasztalat" endoscopos vizsgálatokban

#5 az elmúlt naptári évben végzett endoscopos tevékenység és ennek transzparens dokumentáltsága:

  • a colonoscopiák száma

  • a tevékenység spektruma (szűrés vs. terápiás beavatkozások)

  • ASGE indikációs irányelvek szerinti megfelelés

  • A teljes vastagbél vizsgálata %-ban és ennek dokumentáltsága

  • Átlagos beavatkozási idő

  • A vékonybél elérése után a vastagbél vizsgálatára fordított idő (> 8 perc legyen)

  • A polipok statisztikus aránya első vizsgálaton átesett betegeken

  • Polip-eltávolítás után követett betegeken felfedezett ismételt polipok aránya

  • A szövettani vizsgálatra visszanyert, levett polipok aránya

  • Vastagbél perforációk száma, aránya

  • Beteg-megelégedettségi statisztika elérhetősége

Előzze meg a vastagbélrák kialakulását! Regisztráció ingyenes szakorvosi konzultációra>>>
e-mail nyomtatás

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.