Heti 3-4 alkoholos ital elfogyasztása az alkohol fajtájától függetlenül 30 százalékkal növeli a mellrák kiújulásának kockázatát. A már nem menstruáló, és a túlsúlyos nők még ennél is nagyobb kockázattal kell szembenézzenek ha fogyasztanak alkoholt – derül ki a legújabb Kaiser Permanente tanulmányból.
Korábban már kimutatták, hogy az alkoholfogyasztás összefüggésben állhat a mellrák kialakulásával, kevés adat állt azonban eddig rendelkezésre ahhoz, hogy az alkoholfogyasztás és a mellrák kiújulásának kockázatáról kijelentéseket lehessen tenni.
A Kaiser Permanente oaklandi (Kalifornia) székhelyű egészségügyi szolgáltató kutatásában a „Life After Cancer" elnevezésű epidemiológiai tanulmány 1997 és 2000 között invazív (gyorsan terjedő) mellrákkal diagnosztizált 1897 túlélőjét vizsgálták 8 éves utánkövetéssel. A nyolc esztendő alatt 349 esetben újult ki a mellrák, és összesen 332 nő halálozott el a mellrák, vagy egyéb okok következtében. A tanulmányban résztvevők fele egyáltalán nem, másik fele pedig mérsékelt mennyiségben fogyasztott alkoholt. A kutatók évente kérdőíveket töltettek ki a résztvevőkkel annak felmérésére, hogy ki mennyi, és milyen alkoholt fogyasztott az előző évben. A nők 90 százaléka bort, 43 százaléka különböző likőröket, 36 százaléka pedig sört fogyasztott.
„Azok a hölgyek, akiket korábban mellrákkal diagnosztizáltak, jobban tennék, ha csak maximum két alkoholos italt fogyasztanának el hetente, különösen azok a nők, akik túlsúlyosak, és azok, akik már nem menstruálnak. Ezek az eredmények hozzásegítik a mellrákon átesett nőket ahhoz, hogy jobban informáltan dönthessenek életmódjukról" - mondta Dr. Marilyn L. Kwan a Kaiser Permanente kutatója.
Az eredményeket az amerikai rákkutató társaság december 9-13 közötti, San Antonio-ban tartandó szimpóziumán mutatják be.