Az alkohol és a szájüregi-, nyelv-, gége-, ajak-, garat- és nyelőcsőrák

Megosztás:

Szájüregi- és nyelvrák keletkezésében az alkoholizálás és dohányzás bizonyított kockázati tényezők. Mértékadó tanulmányok szerint a rák kialakulásának kockázata a naponta fogyasztott alkohol mennyiségével arányosan növekszik. A szájüreg és nyelvrákok férfiaknál 35%-ban, nőknél 27%-ban a rendszeres alkoholizálásnak tulajdoníthatók. Hasonló a helyzet az egyébként ritka garatrák vonatkozásában is. Hazánkban az ajak-, szájüregi- és garatrák (melyeket együtt tartanak nyilván) miatt elhunytak száma évről-évre emelkedik. A KSH adatai szerint 1996-ban ez volt a halálok 1485 esetben, ennek több mint 1/3-a tekinthető olyannak, mely alkoholizálással kapcsolatos. Ha az alkoholizálás még dohányzással is társul - amely úgyszólván rendszeres - e rákféleségek kialakulásának kockázata még meredekebben növekszik.

Az, hogy a gégerák kialakulásában a dohányzásnak oki szerepe van, ma már széles körben ismert. Az viszont kevésbé, hogy a gégerák vonatkozásában az alkoholizálás is igen komoly kockázati tényező. Skandináv országokra vonatkozó újabb keletű felmérések adatai pedig egyértelműen bizonyítják, hogy a naponta elfogyasztott pohár italok számával (0-4,8-16) arányosan a gégerák fellépésének kockázata 2-3, ill. ötszörösére nő.

Még meredekebben nő a rák kialakulásának kockázata az elfogyasztott italok számával a nyelőcsőrák vonatkozásában: 2,5-4, illetve 7-szeresére az elfogyasztott pohár italok száma szerint. Ugyancsak skandináv országokra vonatkozó felmérés szerint a férfiak nyelőcsőrákos megbetegedésének 40%, a nők nyelőcsőrákos megbetegedésének 30%-áért az alkoholizálás a felelős.

Az USA-ból ennél is ijesztőbb adatok is kerültek közlésre. Ezek szerint az erős krónikus italozás és dohányzás együttesen a szájüregi és nyelvrák kialakulásának kockázatát 15-szörösére, a nyelőcsőrákét pedig 25-szörösére növeli.

Daganatos betegség és táplálkozás

Az egyik legfontosabb dolog, amit tehet annak érdekében, hogy maximalizálja a rákgyógyító kezelés hatását és elősegítse gyorsabb felépülését, hogy a lehető legjobb tápláltsági állapotba hozza magát. Honlapunkon olvashat a megváltozott tápanyagigényről, a megfelelő táplálkozás fő akadályairól, valamint a speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerek szerepéről.

Részletek: Daganatdieta.hu

Étrend rákbetegségben

Kérdezze dietetikusunkat!

Kalkulátorok

Receptek

(hirdetés)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.