A megfelelő szintű egészségügyi ellátáshoz való jog

"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy részesüljön a lehető legmagasabb egészségügyi színvonal elérését lehetővé tevő összes intézkedésben." - Ezt az l96l. évi Európai Szociális Karta 11. Cikkelye rögzíti, melyet hazánkban is kihirdettek l999-ben. Lényegét tekintve a hatályos egészségügyi törvény szintén biztosítja ezt a jogot, csupán más szövegezésben. Azaz nem a legmagasabb szintű ellátásról, hanem megfelelő szintű ellátásról beszélünk, ami lehet a legmagasabb szintű is. Hatályos jogszabályunk szerint minden betegnek joga van - jogszabályban meghatározott keretek között - az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz.

Mit jelent a megfelelő ellátás?

Az ellátás akkor megfelelő, ha az az adott egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek megtartásával történik. Elfogadott alapelv, hogy a megfelelő szintű és folyamatosan hozzáférhető, azaz a nap minden órájában elérhető egészségügyi ellátáshoz mindenkinek joga van, fizetőképességére tekintet nélkül. Ebből következik, hogy a beteg ember alapjoga fájdalmainak csillapításához és a szenvedés csökkentéséhez való jog, társadalmi helyzetétől függetlenül. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a beteg ember kezelő orvosára nézve ez fokozott - jogszabályi alapokon álló - felelősséget hárít, ami adott esetben szakmai megalapozottságot is kíván.

Az egészségügyi ellátás sarkalatos pontja a külföldi gyógykezelés, ami az uniós csatlakozással még jobban előtérbe került. Az EU társadalombiztosítási jogának jellemzője, hogy minden tagállamban a saját jogszabályok érvényesek és alkalmazottak változatlanul. A szolgáltatások szabad áramlása az Unió egyik alapelve - az egészségügyi ellátás pedig szolgáltatás. Az egészségügyi ellátás során mindenki olyan ellátást vesz igénybe, és ott, ahol akarja, a saját költségére. A tagállamoknak joga van ahhoz, hogy meghatározzák, milyen feltételek esetén és milyen mértékben vállalják át a költségeket. A feltétel rendszer kidolgozása minden tagállam joga, azt szabadon megállapíthatja (ez alól kivétel a gyógykezelést lehetetlenné tévő várólista).

Jelenleg hazánkban a 227/2003. (XII.l3.) Kormányrendelet szabályozza a külföldön történő egészségügyi ellátás igénybevételének lehetőségeit. E szabályozás szerint akkor lehet indokolt a külföldi gyógykezelés, ha a külföldön már alkalmazott gyógymód a gyakorlatban is eredményesnek bizonyult, és esélye lehet a beavatkozás sikerességének, továbbá hazai egészségügyi intézményben a gyógymód alkalmazásának nincsenek meg a feltételei, és azok külföldi szakember meghívásos közreműködésével sem teremthetők meg. Ha a biztosított, illetve más személy vagy szerv a kezelés költségét nem tudja vállalni, az OEP a gyógykezelés költségéhez támogatást nyújthat - melynek mértékéről önmaga dönt -, ha a szakmailag illetékes országos intézet ezt támogatja egy általa ellenjegyzett szakvéleménnyel. Ennek a szakvéleménynek a kiállítása, az indokoltság megállapítása egy orvosi bizottság kezében van, ám ebben a bizottságban nem vehet részt a beteg kezelőorvosa és a beteget korábban ellátó orvos. Jó tudni, hogy a beteg, a kezelőorvos és a beteg hozzátartozója jogosult megkérni a bizottságtól a szakvéleményt.

Mi a helyzet akkor, ha turistaként egy másik államban orvoshoz kell fordulni?

Ez előfordulhat, és nem mindegy, hogy mibe kerül. Az Európai Unió tagállamain belül erre az esetre az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (továbbiakban OEP) beszerezhető E 111-es nyomtatványt kell kitölteni. Ennek lényege, hogy a biztosító előre vállalja a költségeket sürgős ellátás esetében. Ilyenkor a szolgáltató azt a díjat tudja érvényesíteni, amelyet a helyben biztosítottak után kap a biztosítótól.

Ha a nyomtatvány nem áll rendelkezésre, akkor fizetni kell a helyszínen. Más kérdés, hogy a beteg hazaérkezvén 30 napon belül érvényesítheti jogát, a költségei egy részét visszaszerezheti, ekkor azonban már csak piaci árat tudnak elszámolni, és az egyenlő elbírálás elve nem érvényesíthető.

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy csupán azért, mert meghatározott betegségek kezelésére korszerűbb eljárás is van, és általánosan már ezt az eljárást alkalmaznák, ennek az eljárásnak a mellőzése még nem jelent műhibát, és nem jelenti azt, hogy az orvos feltétlenül mulasztást követett el. Ha a hagyományos eljárás kockázata nagyobb, mint a korszerűbbé, akkor megfelelően indokolni kell a választás okát. Ez azt is igazolja, hogy bár a szakma szabályai szerint kell eljárni, de egy hagyományos módszer választása még önmagában nem jelenti a szakmai szabályok megszegését. Sokszor felmerül a kérdés, hogy indok lehet-e a gazdasági helyzet? Alapjában véve nem, azonban megfelelő (nem csupán anyagi) feltételek hiánya akadályt jelenthet.

Az egészségügyi ellátással kapcsolatban az EU tagállamaiban eltérőek a normák, azonban a minimális ellátási követelmények megközelítőleg azonosak. Ez azért van, mert erre vonatozóan nemzetközi egyezmények kerültek aláírásra. Ez a magyarázata annak, hogy az egészségügyi ellátáshoz való jog, bár a legalapvetőbb betegjog, mégis más és más az egyes országok egészségügyi ellátásában érvényesülő normarendszer.

Úgy az alkotmány, mint az alkotmányos alapjogok érvényesülése szempontjából kiindulópont az, amit alanyi jogon járó juttatásnak tekintünk. Adott esetben megnyilvánulhat úgy, mint sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátás, valamint a beteg fájdalmának csillapítása és szenvedésének csökkentése.

Ide tartozik a szabad orvosválasztás kérdése is. A betegnek joga van az ellátását végző olyan orvos megválasztásához, akivel az állapotának, illetve az egészségügyi szolgáltatás jellegének megfelelő, magyar nyelven történő kapcsolattartásra képes, és a választott orvossal mély, őszinte kapcsolatot ki tud alakítani. A szabad orvosválasztás azt is takarja, hogy kezdeményezheti más orvos által történő vizsgálatát bármely, a kezelőorvos által megállapított diagnózissal, illetőleg javasolt terápiával, valamint fekvőbeteg-gyógyintézetből történő tervezett elbocsátásával vagy más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalásával kapcsolatban. Előfordulhat az is, hogy egy beavatkozás az adott intézetben valamilyen ok folytán csak hosszú várakozás után vagy egyáltalán nem végezhető el (pl. felszerelés hiánya).

Az egészségügyi ellátáshoz való jog problémakörébe tartozik a "várólista kérdése" is. Léteznek olyan beavatkozások, melyek csak külön jogszabály alapján, várólista szerint vehetők igénybe (szerv- és szövetátültetés). Ez utóbbi esetben a beteget vagy más intézetbe kell irányítani vagy ún. intézményi várólistára kell tenni. Intézményi várólista műtétek, nagy értékű eszközök (protézisek, implantátumok) és a pozitron emissziós tomográfia (PET) esetében kerül kialakításra.

Ha egy terápiában olyan hosszú várólista van, hogy a sorra kerülés ideje a beteg életét veszélyezteti, engedélyezni kell külföldi kezelését. Ha a választott országban is várólista van, ugyanolyan elbírálásban részesül a kikerülő beteg, mint a saját állampolgár, tehát a lista végére kerül, s úgy kerülhet előrébb sorolásra, mint az adott ország állampolgára. Az intézeti és szerv-transzplantációs várólista jogilag