Fejfájástól az agydaganatokig

2007. február 13.
Megosztás:

Igen ritka, hogy egy gyerek fejfájásának hátterében daganatos betegség áll, de ha egyéb jellemző apró tünetek is jelentkeznek, erre a lehetőségre is gondolnia kell az orvosnak. A daganatos gyerekeknek ma már 67 százaléka eredményesen gyógyítható - derült ki Garami Miklós, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinika onkológiai osztályvezető főorvosának a Daganatok.hu Betegklubjában tartott előadásából.

Gyermekeknél - a felnőttekkel ellentétben - elsősorban genetikai tényezők miatt alakul ki daganat, a külső ártalmak kisebb szerepet játszanak - mondta el Garami Miklós a Betegklubban tartott előadáson. A gyermekkori daganatok gyakorisága századrésze a felnőtteknél előforduló betegségekének. Százezer újszülött közül 10-12-ről derül ki, hogy daganatos beteg, évente 250-300 új megbetegedést diagnosztizálnak Magyarországon a gyerekek között. A balesetek után a daganatos betegségek szerepelnek a halálokok között a második helyen a gyermekek körében. A betegek közel 67 százalékánál eredményes a kezelés, és ma már a késői mellékhatások kiküszöbölésére, a jobb életminőségre is koncentrálhatnak az orvosok.

A gyermekkori fejfájás leggyakoribb okai - amit elsőként vizsgálnak az orvosok - a láz, a fül-orr-gégészeti problémák, illetve a fogbetegségek. A legritkább okok között szerepel a tumor jelenléte. Az orvosok számára is nehezen felismerhető, hogy daganat áll a tünetek hátterében, mivel azok sok más betegségnél is előfordulhatnak. Apró "mozaikok" azonban mégis alapot adhatnak egy komolyabb kivizsgálásra. Ha a fejfájáshoz úgynevezett neurológiai tünetek, és az agynyomás fokozódás tünetei is kapcsolódnak, már indokolt agydaganatra gondolni. A neurológiai tünetek életkortól is függnek, különböző magatartásváltozások is ide tartoznak, látászavar léphet fel, esetleg egyes részek (például az ajak) lebénulhatnak az agyidegeket érintő elváltozás miatt. Az agynyomás fokozódás egyik legjellemzőbb tünete a reggeli, előzmények nélküli hányás. Ha agydaganat gyanúja merül fel, gondos neurológiai vizsgálat után CT vagy MR vizsgálatra kerül a beteg. A diagnózis felállításához szükség van szövettani vizsgálatra és a gerincvelő-folyadék vizsgálatára is.

A korszerű terápia gyermekeknél az úgynevezett "szendvicskezelés", ami azt jelenti, hogy először kemoterápiával, gyógyszeresen próbálják csökkenteni a tumor méretét, csak ezután műtik meg a beteget, majd újabb, hosszabb kemoterápiás kezelés következik. A manapság a világban mindenhol alkalmazott módszer bevezetésével 2/3-dal nőtt a kezelés hatékonysága - mondta el Garami Miklós -, a tíz éves össztúlélés 65,1 százalék a legfrissebb adatok szerint.

A gyermekek onkológiai ellátását a jövőben hat kiemelt centrumban végzik majd: Budapesten, Szombathelyen, Miskolcon, Pécsett, Debrecenben és Szegeden.

Előadó: Dr. Garami Miklós

docens, Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról: