,,Köszönöm jól vagyok... és jól is leszek:)"

2008. december 1.

37 évesen fedeztem fel a mellemben a csomót. Két hét rágódás után kértem időpontot mammográfiás vizsgálatra, ahol megnyugtattak, hogy ez olyan csomó, ami szinte biztos, hogy jóindulatú, de másnap a biztonság kedvéért menjek vissza egy mintavételre. Két hét múlva éppen egy munkahelyi tanfolyam szünetében telefonáltam az eredményért...

Ma sem tudom, hogyan, de a vizsgám kiválóra sikeredett, bár emlékeim szerint már nem ott jártam...

Következő napon elmentem az eredményért, és elkezdtem sebészt keresni. Két hét múlva kivették a csomót, és kilenc napot töltöttem a kórházban. Sem a műtét előtt, sem azóta nem volt betegségtudatom, mindig felmérgesített, ha betegnek tituláltak:) A kilenc nap kórházból is szinte csak a jóra emlékszem, és a székesfehérvári kórház gyönyörű parkjára tavasszal, ahol minden délutánomat töltöttem a családdal vagy a barátaimmal.

Hat hét otthoni pihenő után találkoztam először az onkológusommal, és az ott hallottak után első utam a gyógyászati segédeszközök boltjába vezetett, ahol eldöntöttem: én sosem veszek föl parókát... Sírva vezettem hazáig... Másnap az összes boltot bejártam és felszerelkeztem baseballsapkákkal és jópofa kendőkkel.

Csodák csodájára nem hullott ki teljesen... igaz ritka szép volt, de Volt:) Meg is jegyeztem az orvosomnak, hogy azt hittem, nem kell gyantáztatnom egy darabig... Mindenhol nőt a szőr rajtam.

Négy alkalommal kaptam kemoterápiás kezelést. Igaz, mindegyik után majdnem egy hetet végigaludtam, semmi másra nem voltam képes (összesen egyszer hánytam csak!!!), de egyébként senki nem mondta volna meg, hogy éppen min megyek keresztül. Egyetlen kívülálló sem tudta, hogy mivel harcolok, mindenkinek megtiltottam, hogy elmondják bárkinek is. Tudom, nem szégyen, de én mégis így éreztem.

Nyár volt és a kezelések szünetében (bár napra nem mehettem) nagyokat sétáltam a kutyámmal, nővéremmel, barátaimmal, nagyokat ettem, nevettem, és tervezgettem, mi lesz, ha végre véget érnek a kezelések. Az utolsó kemo után elkezdett nőni a hajam, és amikor egy hónapig Pestre jártam a sugárterápiára, már az egy centis hajammal büszkélkedhettem. Előtte is szép hajam volt, de most még sűrűbb, és azt hiszik, festve van, olyan szép.

Köszönök minden Anyukámnak, Nővéremnek, Kollégáimnak és a Barátaimnak - ők mindent megtettek, hogy mindig nevessek és ne legyen véletlenül se betegségtudatom.

Éppen egy éve újra dolgozom; jobban élvezem, mint valaha.

Saját tapasztalat egyébként, mindenkinek ajánlom: erősítsék magukban, hogy egészségesek és soha egy pillanatra se nyugodjanak bele abba hogy betegnek könyveljék el őket.

Köszönöm a lehetőséget!!!! Jövő pénteken leszek 39 éves:):)


A cikket az alábbi címen találja: http://daganatok.hu/20081201-koszonom-jol-vagyok-es-jol-is-leszek