Az emlő felépítése és funkciója

2005. január 1.

Az emlőt érintő rákoknak két fajtája létezik aszerint, hogy a daganat honnan indul ki. Ha a lebenykékből, akkor loburális, ha pedig a kivezető csövecskékből, akkor duktális karcinomáról van szó.

Az emlő elsősorban a mirigyes állományból, valamint az emlő formáját adó zsír- és kötőszövetből áll. A mirigyes állomány a tejet termelő lebenykékből (lobulusok), illetve a tejet összegyűjtő és az emlőbimbóhoz elvezető kivezető csőrendszerből, tejcsatornákból (duktuszok) áll. (Az elnevezések megértése miatt említjük ezt, mert a lebenykékből kiinduló rákot lobuláris karcinómaként emlegetik az orvosok, míg a kivezető csövekből kiindulót duktális karcinómának hívják.) Születéskor a mirigyállomány csökevényes, az emlőbimbó alatti területre lokalizálódik. A pubertás idején a duktuszok növekednek és elágazódnak. A férfiakban a mirigyállomány fejlődése ezen a ponton be is fejeződik. A nemi érés befejeződése után a duktuszok tovább ágazódnak, és a lebenykék is kifejlődésnek indulnak. Ebben az időben alakul ki a női emlő felnőttkori mérete és formája.

A női emlő szerkezetében ciklikus változások következnek be a menstruációval kapcsolatban. Tüszőrepedés előtt a női nemi hormon, az ösztrogén hatására az emlő mirigyei és duktuszai enyhén kitágulnak, megnagyobbodnak. Ez eredményezi az emlők menstruáció előtti feszülését. A tüszőrepedés után a másik nemi hormon, a progeszteron hatására viszont az emlőállomány nagyobb részét alkotó zsíros kötőszövet (ún. sztrómaállomány) megszaporodása, vizenyős duzzanata következik be. Ezek a változások az emlők enyhe megnagyobbodását eredményezik, minden menstruációs ciklus végén.

A terhesség alatt a mirigyállomány rohamos fejlődésnek indul, a zsír-kötőszöveti arány a mirigyállományhoz viszonyítva csökken. Ez az állapot a szoptatás ideje alatt megmarad. A tejelválasztás megszűnte után a lebenykék sorvadásnak indulnak, ami az emlő nagyságának csökkenéséhez vezet. Az emlő mirigyállománya azonban a terhesség előtti méretét nem éri el, annál nagyobb marad. A menopauza alatt a lebenykék jelentős sorvadásnak indulnak, helyenként teljesen felszívódnak, és csak a kivezető csövecskék maradnak meg.

Az emlőkben izomszövet nincs, mellkasfali izmok az emlők alatt helyezkednek el. Természetesen az emlő is tartalmaz vérereket és nyirokereket.


A cikket az alábbi címen találja: http://daganatok.hu/emlorak/az-emlo-felepitese-es-funkcioja