PET-CT vizsgálat

Daganatok.hu 2007. szeptember 19.

A PET/CT vizsgálatban két módszert egyesítenek: a PET és a CT technikát. Ezeket egy időben, egymás mellett alkalmazva lehetővé válik a normális és a kóros működési állapotok megjelenítése és a CT segítségével a testről készített merőleges metszetekkel azok pontos térbeli ábrázolása is.

A PET szó egy orvosi vizsgáló módszer (pozitronemissziós tomográfia) kezdőbetűinek rövidítése. Ez ma a daganatos betegek kórismézésében az egyik legkorszerűbb képalkotó vizsgáló eljárás.

A korábban alkalmazott képalkotó eljárások (az ultrahang, a CT és az MRI) a szervek szerkezetét, anatómiai elhelyezkedését mutatják. Hátrányuk viszont, hogy nem adnak tájékoztatást arról, hogy a látott kép jóindulatú vagy rosszindulatú folyamatot ábrázol-e.

A PET vizsgálat sajátossága, hogy nem az anatómiai viszonyokat, hanem a szervek működésbeli sajátosságait (pl. vérkeringés, anyagcsere stb.) ábrázolja. A különböző betegségek mindig először a megbetegedett szerv működésében okoznak elváltozást, és ezt csak később kíséri a méretbeli (anatómiai) elváltozás. Ily módon a PET vizsgálat már nagyon korán képes jelezni a daganatos elfajulást.

A vizsgálat lényege, hogy különböző biológiai anyagokat (glükózt, aminosavakat stb.) speciális izotópokkal jelölnek meg, amelyek a bomlásuk során pozitronokat bocsátanak ki. Innen származik a vizsgálat orvosi elnevezése is (pozitronemissziós = pozitronkibocsátó tomográfia). Az izotóppal jelölt anyagot a betegnek beadva megfelelő képalkotó eljárással láthatóvá lehet tenni.

A PET vizsgálat során alkalmazott izotópokat részecskegyorsítóban állítják elő. Ilyen jelenleg az országban csak két helyen, Budapesten és Debrecenben található. Az alkalmazott izotópok nagyon rövid felezési idővel rendelkeznek, ezért a vizsgálat csekély sugárterhelést jelent a betegnek. (A felezési idő azt mutatja, hogy a sugárzó izotóp menyi idő alatt veszíti el sugárzó képességének az 50 százalékát.)

A leggyakrabban használt izotóppal jelölt anyag a fluoro-dezoxi-glükóz (rövidítve FDG). Ez az anyag a rosszindulatú sejtekre jellemző gyors glükóz anyagcsere miatt a daganatokban felhalmozódik. Az FDG a glükózzal ellentétben nem bomlik tovább, hanem változatlan formában a vesén keresztül kiválasztódik. Másfél óra alatt gyakorlatilag a beadott anyag fele kiürül.

A PET/CT vizsgálatban két módszert egyesítenek: a PET és a CT technikát. Ezeket egy időben, egymás mellett alkalmazva lehetővé válik a normális és a kóros működési állapotok megjelenítése és a CT segítségével a testről készített merőleges metszetekkel azok pontos térbeli ábrázolása is.

A PET/CT vizsgálatot három orvosi területen alkalmazzák: az onkológiában, az ideg- és elmegyógyászatban és a kardiológiában. A rosszindulatú betegségek felismerésére végzett vizsgálatok 85-90 százalékot tesznek ki az összes PET/CT vizsgálat közül.

A módszer nagy előnye, hogy egyetlen vizsgáló eljárás keretében megállapítható a betegség súlyossága és stádiuma, ami megszabhatja a további kezelés irányát.

A PET/CT segíthet a szövettani vizsgálat helyének kijelölésében is. A daganat izotóp felvétele meghatározhatja a legintenzívebb anyagcseréjű helyeket a szervezetben, ahonnan a szövettani mintavételt célszerű elvégezni.

A vizsgálat megmutathatja a daganatellenes kezelés eredményességét. Ha a kezelés nem pusztította el valamennyi daganatsejtet, a vizsgálat jelzi, hogy további kezelésre van szükség. Amennyiben a kezelés sikeres volt, a PET/CT vizsgálat eredménye megnyugtató lehet.

Terhesség esetén nem végezhető el a PET vizsgálat, de a szoptatás nem zárja ki ezt a módszert. Cukorbetegeknél a vizsgálat előtt közel normális szintre kell csökkenteni a vércukrot. A beadott anyagnak a szervezetre gyakorolt kémiai hatása nincsen, az eljárás allergiás reakció szempontjából veszélytelen. A vizsgálat előtti 6 órában már nem szabad enni, de cukor- és szénsavmentes folyadékot bőven kell fogyasztani.

A felvételek készítése 60-120 perccel a vizsgálati anyag beadása után kezdődik és 15-30 percig tart. A vizsgálat befejezése után akár dolgozhat is a beteg.

Az országban jelenleg négy helyen végeznek PET vizsgálatot:

Az OEP a két budapesti és a debreceni vizsgálati helyen évente összesen 10.000 vizsgálatot finanszíroz. A kecskeméti központban egyelőre nincs OEP finanszírozás, csak önköltséges vizsgálatokat végeznek.

Az OEP finanszírozott vizsgálatokra a beteget az őt kezelő onkológus utalhatja be. A vizsgálatok szükségességéről külön szakmai bizottság dönt.

A PET/CT vizsgálat diagnosztikai értékelése

A PET/CT vizsgálat előnyei:

Eredményesen, pontosan és biztonságosan mutatja a leggyakoribb rákos elváltozásokat, így feleslegessé tehet számos egyéb diagnosztikai vizsgálatot és beavatkozást.

A vizsgálat lehetővé teszi, hogy "vértelen" módszerrel el lehessen különíteni a szervezetben a jó- és rosszindulatú folyamatokat.

Egyetlen PET/CT vizsgálat során felvilágosítást képes adni arról, hogy a daganat csak egy szervben található, vagy már áttéteket képzett távoli szervekben is.

A tomográf korán képes felismerni a rákos szöveteket, így lehetőség nyílik a betegség legkorábbi szakában a hatékony kezelés megindítására.

A vizsgálat biztonságos.

A PET/CT vizsgálat hátrányai:

A tomográfiás vizsgálat nagyon drága az alkalmazott bonyolult technika miatt.

A magas költségek miatt az igényekhez képest igen szűk a kapacitás, sokkal több vizsgálatra lenne szükség.


A cikket az alábbi címen találja: http://daganatok.hu/onkologiai-diagnosztika/pet-ct-vizsgalat