Mit tehetünk a májrák kialakulása ellen?

2005. január 1.

A májrák ellen az alkoholizmus kerülésével tehetünk a legtöbbet, emellett érdemes lehet beadatnunk a hepatitisz-B vírus elleni oltást is.

A májrák elleni küzdelem terén Magyarországon jelenleg legtöbbet a krónikus alkoholizmus visszaszorítása révén tehetünk: mint említettük, nálunk a májrákok túlnyomó többsége az alkoholos májzsugor talaján fejlődik ki.

Jelenleg hazánkban évenként körülbelül 1000-en halnak meg májrákban, 8500-an pedig zömében alkoholos eredetű májzsugorodásban. Utóbbi több okból szinte még a májrákos megbetegedésnél is súlyosabb egészségügyi probléma, elsősorban azért, mert a májzsugorban elhalt betegek túlnyomó többsége (a 8500-ból több mint 6000) fiatal, 35 és 64 éves kor között hal meg.

A krónikus alkoholizmus visszaszorításával tehát nem csak a májrákos megbetegedések számának csökkentése, hanem a járványszerűen pusztító májzsugorodásos megbetegedések megelőzése is lehetővé válnék. Az alkoholisták körében a hepatitisz-fertőzések előfordulásának gyakorisága is nagyobb (szociális, higiéniás stb. tényezők).

Ugyanakkor - amint azt a korábbiakban részletesen leírtuk - kerülnünk kell az olyan helyzeteket, amelyek magukban hordozzák a hepatitisz-B és -C vírussal való megfertőződés kockázatát. A megelőzést szolgálja a hepatitisz-B vírus elleni védőoltás egyre nagyobb népességre kiterjedő alkalmazása.


A cikket az alábbi címen találja: http://daganatok.hu/majrak/mit-tehetunk-a-majrak-kialakulasa-ellen