Gyógyító kisállatok - miben segítenek nekünk?

Brjeska Dóra 2014. szeptember 5.
Megosztás:

Ezen a héten a blogom egyik bejegyzéséből szeretnék egy részletet ajánlani. Léteznek terápiás és segítő állatok, kutyák, lovak, delfinek, akik különböző betegségek esetén olyan gyógymódot tudnak nyújtani, amit más nem. De nem csak a képzett állatok képesek erre, hanem a körülöttünk élő kis háziállataink is.

Aki állatot tart, tudja, hogy ezek a kedves kis szőrös lények a nap huszonnégy órájában azt lesik, mivel okozhatnak örömet nekünk. Érzik, amikor jókedvűek vagy szomorúak vagyunk, tudják, mikor kell hozni a játékot vagy csak leülni és nézni. Ugye? Azt gondolnánk ez csak a mindennapi játék része, pedig nem.

Ők sokkal intelligensebbek ezen a téren, mint mi emberek. Ugyanaz a képesség, ami a terápiás vagy például rohamjelző kutyákban megvan, az egyszerű boldogságból tartott cicákban és kutyákban is megtalálható, csak éppen bennük nem fejlesztették olyan magas szintre.

Ők is pontosan érzik, ha baj van, ha megbetegszünk, ha fájdalmaink vannak, és a maguk nagyon kedves módján igyekszenek segíteni rajtunk. Számtalan képet látni, ahol súlyos beteg vagy haldokló mellett rendíthetetlenül ül a kutyája, kezére teszi a fejét, vagy csak mellé fekszik, és bizony ez segít. Mert az állatoknak már a jelenléte is gyógyító hatású, nem is beszélve az érintésükről.

"Teljesen egyértelmű és bizonyított, hogy a kis szőrgombócok nagyon jó hatással vannak ránk. Már jelenlétük is hatalmas segítség, például akiknek háziállatuk van, sokkal gyorsabban épülnek fel betegségekből. A közelükben sokkal jobban érezzük magunkat, boldoggá tesznek. Vegyük a kutyusokat… a kutyusok simogatása endorfint termel, ami javítja a hangulatunkat, de a cicák is pont ilyen hatásosak, ugyanis a dorombolásuk olyan frekvenciájú, ami gyorsítja a csontok gyógyulását, mondjuk törés után. De ezen kívül enyhítik a depressziót, nyugtatnak, csökkentik a vérnyomást, és viccesek. Például tudtátok, hogy égési sérültekhez nyuszit visznek, mert a simogatása nagyon jót tesz a betegeknek, és az ő szőrük nem tapad bele a sebekbe? Ugye milyen fantasztikus?

De amiért ezt mind leírtam, az, hogy az emberek furák. Hallottam már olyat, hogy rákbeteg mellől elvitték a kutyáját, mert valaki azt mondta, nem egészséges, ha vele van. Most komolyan… szerintem a beteg ember legjobb barátja a négylábú. Sokkal jobb, mint az ember (tisztelet a kivételnek). Sokkal őszintébbek és jóindulatúbbak, mint a legtöbben, akiknek két lába és nagyobb agya van. Nem tudom ők tudnak-e róla, hogy orvosok, de nagyon jól csinálják. Az én tigrisem például minden kezelés után néhány napig, általában amíg kicsit rosszabbul vagyok, mindenhova követ. Pár éve, amikor a lábamon egy kisebb műtétet kellett elvégezni, napokig ott lapult a kötéshez simulva, és tényleg enyhült a fájdalom. Bármilyen gyógyszernél jobb.

Szerintem minden beteg mellé kellene kisállat látogató, főleg akik kórházban vannak. Akik súlyos betegek, hajlamosak belesüppedni a betegségbe, és onnan nagyon nehéz kihozni őket, viszont ilyen kedves pofiknak nem lehet ellenállni. Tapasztalatból tudom, hogy még a legrosszabb állapotban lévő betegre is jó hatással tudnak lenni. Ha csak annyit segítenek, hogy felvidítják, vagy megnyugtatják, ha fájdalmai vannak, már az is nagy dolog, hiszen ezzel is hozzájárulhatnak a gyógyulásához. Bármi történik, nekem a cicám a legjobb orvosom."

A teljes blogbejegyzés itt olvasható:

http://fulesodu.blogspot.hu/2014/02/a-betegek-legjobb-baratai.html

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.