Kismolekulák a vérben - interjú dr. Kulcsár Gyulával

Ráksejt a vérkeringésben (Forrás:  scopeblog.stanford.edu)Ráksejt a vérkeringésben (Forrás: scopeblog.stanford.edu)
Daganatok.hu 2015. március 19.
Megosztás:

Az immunrendszer mellett létezik egy másik, fontosabb rákellenes védelmi mechanizmus is, amelyet a vérünkben keringő kismolekulák alkotnak - állítja dr. Kulcsár Gyula biokémikus, a Culevit Kutatás-Fejlesztési Programjának tudományos igazgatója. A kismolekulák daganatellenes hatását számos sejt- és állatkísérletben vizsgálták eddig, többek között az Országos Onkológiai Intézetben is: az itteni eredmények arra utalnak, hogy a természetes tumorellenes védelmet alkotó kismolekulák a kemoterápiás gyógyszerek hatékonyságát is növelhetik.

A vérben keringő kismolekulák rendszerét Természetes Tumorellenes Védelemnek nevezték el, majd szabadalmaztatták. Hogyan képzelhető el ennek a rendszernek a működése?

A már ismert immunológiai és nem immunológiai jellegű védelmi rendszerek mellett - korábbi vizsgálataink eredményei alapján - működik egy további védekező mechanizmus is a daganatok kialakulásának megelőzésére. E további védekező rendszer hatóanyagai a keringési rendszerben - a vérszérumban - található különféle kismolekulák, egész pontosan aminosavak, monoszacharidok, nukleotidbázisok, vitaminok, illetve a sejtmembránon átjutni képes köztes sejtanyagcsere-termékek. Ezeket a kismolekulákat eltérő mértékben veszik fel az egészséges és a daganatossá vált sejtek - az utóbbiak jóval nagyobb mennyiségben, mint a még egészséges sejtek. Az eddig elvégzett sejt- és állatkísérleti eredményeink azt mutatják, hogy az említett kismolekulák között több olyan is van, amelyek részt vesznek egy, a daganatossá vált sejteket elpusztítani képes rendszerben, amelyet Természetes Tumorellenes Védelmi mechanizmusnak neveztünk el és ezen a néven szabadalmaztattuk.

Hogyan veszik rá az Ön által említett kismolekulák a ráksejteket arra, hogy elpusztuljanak?

Létezik egy folyamat, amelyet sejtöngyilkosságnak vagy programozott sejthalálnak - idegen szóval apoptózisnak - nevezünk. Erre többféle módon is kerülhet, és ez figyelhető meg a kismolekulák hatásmechanizmusában is. Megfigyeltük például, hogy egyes kismolekulák képesek aktiválni a p53-nak nevezett fehérjét, amely többféle tumorellenes mechanizmussal is bír: a DNS károsodását helyreállító fehérjéket aktiválhat, blokkolhatja a sejtciklust a G1/S átmenetben, emellett a programozott sejthalál imént említett folyamatát is kiválthatja. Ha a p53 nincs jelen egy daganatsejtben, akkor a kismolekulák más tumorellenes fehérjékre hatnak, amelyek szintén ki tudják váltani a ráksejtek öngyilkossági folyamatát. A kismolekulák ezen kívül a ráksejtek anyagcseréjét is befolyásolhatják: az úgynevezett mitokondriumokra hatva - amelyek a sejtek energiatermelő és -raktározó szervecskéi - lecsökkentik a sejtek energiatermelését, ami ugyancsak beindíthatja a programozott sejthalál lezajlását. Mindezen mechanizmusok alapján - amelyek létezését eddig sejt- és állatkísérletekkel támasztottuk alá - a vérszérum bizonyos fajta kismolekuláinak általános ráksejtpusztító hatásáról beszélünk.

Milyen mennyiségben vannak jelen ezek a kismolekulák a keringésben?

A keringésben jelenlévő kismolekulák mennyisége többféle tényező függvényében ingadozhat. Ilyen tényezők az életkorunk, az életmódunk vagy éppen a tápláltsági állapotunk. A kismolekulák koncentrációja azonban többé-kevésbé állandó. Ráksejtek mindannyiunkban folyamatosan keletkeznek, ideális esetben azonban elegendő kismolekula van a vérünkben ahhoz, hogy az időről időre keletkező ráksejtek folyamatosan el is pusztuljanak, és így ne alakuljon ki a szervezetünkben daganat. Ha mégis kialakul tumor, az feltételezéseim szerint a következő két módon lehetséges. Valamilyen oknál fogva olyan sok tumorsejt keletkezik egy időben, hogy a számuk túllép egy kritikus értéket. A vérben keringő kismolekulák ugyan továbbra is pusztítják a kialakuló daganatsejteket, ilyenkor azonban már több keletkezik, mint amennyi eltűnik. A másik lehetőség, ha nem keletkezik egyszerre nagy mennyiségű daganatsejt, a rákellenes védő hatásért felelős kismolekulák száma azonban lecsökken - például a folyamatos stressz, valamilyen betegség, vagy akár az alultápláltság miatt. A kismolekulák vérben mérhető koncentrációjának növelésével - az iméntiek alapján - csökkenthető a daganatok kialakulásának általános kockázata. A kismolekulák hatásmechanizmusa magasabb koncentrációban is ugyanaz marad, de mivel nagyobb mennyiségben lesznek jelen a vérkeringésben, kisebb lesz a daganatsejtek esélye arra, hogy elérjék a tumorképződéshez szükséges kritikus mennyiséget.

Az immunrendszer sejtes elemei - a fehérvérsejtek - szintén szerepet játszanak a daganatok kialakulásával szembeni védelemben. Hogyan illeszkedik ez az imént ismertetett természetes tumorellenes védelmi rendszerbe?

Igaz ugyan, hogy az immunrendszer is mindent megtesz a daganatsejtek kialakulása ellen, rengeteg módja van azonban annak, hogy egy újonnan képződött tumorsejt elrejtőzzön az immunrendszer sejtjei elől. Az immunrendszerünk ezen kívül szelekciós nyomást gyakorol a képződő daganatsejtekre - ezt szakkifejezéssel "immunoediting"-nek nevezik - ami abba az irányba hat, hogy az immunrendszer felügyeletét kicselezni képes daganatsejtek keletkezzenek. Mindezek következtében az immunrendszer gyakran képtelen a daganatsejtek elpusztítására, és hatása főként a vírusok által okozott daganatokra korlátozódik.

A vérben keringő kismolekulákat ezzel szemben nem tudják kicselezni a keletkező ráksejtek?

A természetes tumorellenes védelem kismolekuláit a daganatsejtek nem tekintik sem idegennek, sem pedig ellenségesnek, így védekezni sem akarnak ellenük. Ugyanez nem mondható el a kemoterápia során alkalmazott citosztatikumokról, amelyekkel szemben viszont a tumorsejtek képesek a rezisztencia kialakítására. A kemoterápiás gyógyszereket idegen anyagként ismerik fel, és például úgy védekeznek ellenük, hogy a gyógyszert egyszerűen kipumpálják magukból. A természetes tumorellenes védelmet ezzel szemben a szervezet saját anyagai alkotják, amelyeket a ráksejtek sem érzékelnek fenyegetésként. A kismolekulák ráadásul a rezisztens, vagyis a kemoterápiás kezeléseknek már ellenálló ráksejteket is ugyanúgy el tudják pusztítani, mint a gyógyszerekkel még nem kezelt ráksejteket.

Milyen eredményeik vannak ezzel kapcsolatban?

Több kísérletünkben is olyan sejtvonalakat használtunk, amelyek a különféle kemoterápiás kezeléseknek ellenálló ráksejtekből álltak. Ezen eredményeink alapján lehetőség lenne rá, hogy azon betegek számára is legyen valamilyen kezelési megoldás, akiknél a daganat ellenállóvá vált a kemoterápiás kezelés valamely típusával szemben. A természetes tumorellenes védelem kismolekulái - az Országos Onkológiai Intézetben elvégzett állatkísérletek eredményei szerint - a kemoterápiás gyógyszerek hatékonyságát is növelhetik, egyben csökkenthetik a kezelések mellékhatásait. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy a kismolekulák meghatározott típusai nagyobb koncentrációban legyenek jelen a vérben.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.