Cikksorozatunk korábbi részében részletesen bemutattuk a megküzdési módokat, a folytatásban pedig arra keressük a választ, hogyan változtathatók meg berögzült megküzdési (coping) mechanizmusaink, illetve mely stratégiák segítik leginkább a gyógyulást.
Kapcsolódó anyagaink:
Gyermekvállalás és a rák
Szembesülés a rákkal - mit tehetünk a diagnózis után?
A daganatos megbetegedések szexuális vonatkozásai
Szájnyálkahártya-gyulladás ellen segíthet az ectoin (x)
Hogyan enyhíthetőek a szájnyálkahártya-gyulladás tünetei? (x)
Gyógyulónapló segít túljutni a legnehezebb perceken
Kendőben is csinosan!
Segítség a gyógyulásban: mandalák
Díszített és egyszerű kemoterápiás kendők kézzel készült fülbevalóval
Szerintem vannak csodák - de neked is tenned kell értük
Kapcsolódó gyűjtőoldalaink:
A daganatos betegek életminősége
Onkopszichológia
Betegklubok, rendezvények
Szupportív terápiák
Személyes történetek
A rákkal mint sorsfordító, nehéz élménnyel és potenciális stresszforrással szemben a betegek különböző megküzdési módokat alkalmazhatnak. A problémaorientált megküzdés során tettre készen, a hatékony cselekvés eszközeivel kezdik meg a daganat elleni küzdelmet, míg az érzelemcentrikus coping inkább az érzések megélésének kedvez, és a konkrét lépések - mint például az információszerzés, alternatív megoldások kidolgozása, a jövő tervezése - háttérbe szorulnak. De vannak olyan diagnosztizáltak is, akik minden erejükkel a segítséget és a támogatást keresik (tehát a legjobb orvost, a legjobb kezelést, a támogató csoportokat...), mások pedig vallásosságukban találnak lelki támaszt a betegség pozitív újraértékeléséhez. Sokan sajnos megrekednek a negatív érzéseknél, és önmagukat izolálva a rosszkedv, sőt, a depresszió foglyai lesznek. (A megküzdési stratégiákkal kapcsolatban részletesen tájékozódhat korábbi cikkünkben.)
De mitől függ, hogy melyik megküzdési stratégiát választjuk? A személyiség típusán kívül az, hogy milyen életkorban ér minket a betegség, hogy a családi és személyes élettörténetünk alapján milyen a betegséghez való viszonyunk, milyen a társas támogatottságunk (vagyis kik és milyen mértékben állnak mellettünk a kezelés alatt) mind-mind meghatározzák, hogy az egyes helyzetekben milyen coping stratégiát alkalmazunk. Értelemszerűen a rosszabb szociális körülmények, a gyász, a szenvedély- és pszichiátriai betegségek, a stresszes életmód, a pesszimizmus olyan tényezők, melyek következtében hajlamosabbak vagyunk a kevésbé hatékony megküzdési módszereket választani nem csak a rákkal szemben, de minden más problematikus élethelyzetben is.
Ezen kívül az alkalmazott coping stratégia függ még a szituáció értelmezésétől is, hisz nagyban különbözünk abban, hogy egy adott helyzetet ki mennyire értékel reménytelennek vagy reménytelinek. Ezt a látásmódot az úgynevezett elsődleges és másodlagos értékelési mechanizmus alakítja: elsődleges értékelésnek nevezzük azt a folyamatot, mely során az egyén eldönti, mennyire van bajban, másodlagos értékelésnek pedig azt, mely folyamán azt mérlegeli, hogy mit is lehet tenni a probléma megoldása érdekében. Ha a helyzetet kezelhetőnek minősítjük, akkor általában a problémaközpontú coping stratégiát alkalmazzuk, viszont ha a saját értékelésünk szerint nem vagyunk befolyással az alakulására, akkor inkább az érzelemközpontú megküzdést választjuk.
Jól demonstrálja a megküzdési mód rákra való hatását egy, az 1990-es évek végén kezdődő, Watson és Greer nevéhez fűződő vizsgálat. A kutatók 578 melldaganatos nő coping stratégiáját vizsgálták 1-3 hónapos, 1 és 5 éves utánkövetéssel, és azt találták, hogy azok, akik a betegséggel felvették a harcot, vagyis küzdőszellemmel álltak a nehézségek elé, öt év múlva jóval nagyobb eséllyel voltak életben, mint azok, akik depresszióval reagáltak az őket ért megmérettetésekre. Azoknál a betegeknél, akik egyszerűen beletörődtek a helyzetükbe, és tehetetlenséggel, reménytelenséggel válaszoltak a daganat adta kihívásokra, szignifikánsan nagyobb eséllyel fordult elő öt éven belüli visszaesés.
Érdemes tudni azonban, hogy nincsen egyértelműen jó vagy rossz megküzdési mechanizmus. A leghatékonyabb coping stratégia ugyanis az, mely több módszert is képes felváltva használni attól függően, hogy az adott helyzet melyiket kívánja meg. Ez a rákos betegeknél különösen fontos, hisz a kezelés és a kórkép változása akár rövid időn belül is teljesen más hozzáállást követelhet meg a pácienstől.
Végül pedig talán az a legfontosabb kérdés: mit lehet tenni azért, hogy egy berögzült megküzdési módot megváltoztassunk, hatékonyabbra cseréljünk fel, vagy más stratégiákkal kombináljunk? Mindenképpen reményre ad okot, hogy megküzdési mechanizmusok nem "kőbe vésettek", hanem képesek változni. A szakszerű, idejében elkezdett és a biológiai terápiával kombinált pszichoterápia segít a maladaptív, tehát kevésbé hatékony megküzdési módok azonosításában és átstrukturálásában. Az alternatív módszerek pedig (mint amilyen a Simonton tréning, relaxáció, imagináció, gyógytorna...) képesek javítani azoknak a betegeknek az életminőségén, közérzetén vagy akár immunválaszán is, akik nyitottak az ilyen technikákra.
Korábbi cikkünkben 10 olyan hasznos tanácsról olvashat, melyek segítheti a daganatos betegeket a rákkal való megküzdésben.
A rákkezelések mellékhatásait nem érdemes csendben tűrni, a legtöbb kellemetlen tünet ma már eredményesen csökkenthető vagy akár meg is szüntethető kiegészítő terápiák segítségével. A mellékhatások visszaszorítása, a jó életminőség fenntartása a tapasztalatok szerint a betegséggel való sikeres megküzdést is segíti.
Az Avemar természetes alapanyagú, speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer daganatos betegek részére. Szedése ajánlott rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők klinikai onkológiai kezelésének (műtét, radioterápia, kemoterápia, immunterápia stb.) kiegészítésére. További információkért olvassa el tájékoztatóinkat.
(X)
Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.
