Digitális mammográfokra cserélik az elavult készülékeket Hódmezővásárhelyen is

MTI 2012. augusztus 31.
Megosztás:

Az Európai Unió 500 millió forintos támogatásával közös emlőrákellenes program indul Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon - jelentette be Kallai Árpád, a vásárhelyi Erzsébet kórház főigazgatója augusztus 31-én az alföldi városban.

A kétéves program keretében új digitális mammográf- és ultrahangkészüléket szereznek be mindhárom városban, fejlesztik a leletező és archiválási rendszert, valamint a vizsgálatok pontosságát segítő szoftvereket - mondta a szakember a sajtótájékoztatón.

A beszerzéseket támogató pályázat azért is fontos a hódmezővásárhelyi egészségügy számára, mert a városban indított és egyre több nő részvételével zajló emlőrákellenes küzdelemben eddig egy ma már korszerűtlen mammográfkészülékkel végezték a vizsgálatokat. A pályázatnak köszönhetően egy modern, minden igényt kielégítő, közvetlenül digitális felvételeket készítő berendezést szerezhetnek be, amely elsősorban a szakembereknek jelent segítséget. A készülék - a korszerű archiváló rendszerrel együtt - lehetővé teszi többek között a felvételek más városokba történő továbbküldését is - mondta a főigazgató.

A projekt keretében számos egyéb fejlesztést is megvalósítanak: klimatizálják a három dél-alföldi megyében kistelepülési emlővizsgálatokat végző szűrőbuszt, valamint biztosítják annak zavartalan működését. Modernizálhatják és eredményesebbé tehetik a behívási és követési rendszert, emellett szakmai és kommunikációs képzésekkel tehetik hatékonyabbá az egészségügyi szakemberek munkáját, ezzel együtt pedig az emlőrákellenes küzdelmet - mondta Kallai Árpád.

A program Hódmezővásárhelyen és Szentesen egyaránt mintegy 6-6 ezer 45 és 65 év közötti nőt érint, Aradon pedig - ahol jelenleg még nem működik szervezett emlőszűrés - a kezdeményezés célja elsősorban a rendszeres vizsgálatok elindítása.

"A Hódmezővásárhelyen elindított komplex népegészségügyi programnak köszönhetően az érintett női korosztály szűrővizsgálaton való megjelenése lényegesen magasabb, 70 százalékos, mint a 47 százalékos országos átlag. Legalább ez az arány szükséges ahhoz, hogy érdemben csökkenjen az emlőrákos halálozás száma" - mondta Kallai Árpád. Magyarországon jelenleg körülbelül kétezer nő hal meg emlőrákban évente.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.