Teljes emlőeltávolítás utáni emlőhelyreállító műtét

Emlőrekonstrukció műtétEmlőrekonstrukció műtét
Daganatok.hu 2020. június 2.
Megosztás:

Dr. Debreczeni Béla immár csaknem két évtizede végez különféle emlőhelyreállító műtéteket, így mára több száz olyan páciense van, akinek a daganat miatt végzett emlőeltávolító műtétet követően visszaadta az elvesztett nőiességét. Cikksorozatunkban bemutatjuk az emlőhelyreállító műtétek különféle fajtáit és azt, hogy ezek során milyen lépéseket végez el a plasztikai sebész szakorvos. A műtéti módszerek technikai részleteinek ismertetésének kívül Debreczeni abba is betekintést nyújt, hogy miként élik meg az átalakulási folyamatot a páciensei, illetve ő maga.

2003-ban szerzett plasztikai és égéssebészet szakvizsgát, és azóta végez rendszeresem emlőhelyreállító műtéteket dr. Debreczeni Béla, aki a saját tevékenységét egyszerre tartja tudománynak és művészetnek is. Tudomány, mert szükséges hozzá az emberi test anatómiájának igen alapos elsajátítása, ismerni kell az élettant, az emberi test egészséges és kóros működését, valamit az öregedési folyamatokat. És művészet is, mert a műtétek tervezési fázisában először rajzvázlat készül, hasonlóan egy szép festmény vázlatához. Amíg a szobrászok az anyagból, a sebészek az emberi szövetekből formázzák meg művüket.

Cikksorozatunk első részében a teljes emlőeltávolítást követően elvégzett emlőhelyreállító műtétek módszertanát ismertetjük, bemutatva a műtéttel véglegesen elérhető eredményeket.

Hogyan zajlik a teljes emlőeltávolítást követő helyreállító műtét?

Emlődaganat miatt végrehajtott teljes emlőeltávolítás után akkor végeznek emlőhelyreállító (emlőrekonstrukciós) műtétet, ha a műtét után a páciens daganatmentessé válik. A daganatmentes állapotot az onkológiai team hivatalos szakvéleménye igazolja. Az onkológiai team tagjai az onkológus, a patológus, a radiológus, a sebész és a plasztikai sebész. A szakvéleményt bármely intézmény - akár állami, akár magánintézmény - köteles biztosítani a páciens számára. Ennek alapján lehet megtervezni a helyreállító műtétet.

Teljes emlőeltávolítás esetén a daganatmentesítés és az emlőrekonstrukció nem végezhető el egy menetben, vagyis nem lehet őket egyszerre végrehajtani. A két beavatkozás között átlagosan egy év telik el. Ennek oka, hogy a daganatmentesítő műtét után a páciens különféle kezeléseken eshet át, leggyakrabban sugárterápián. Ezen felül a daganatmentes állapot megállapításához is alapos, időigényes vizsgálatok szükségesek, amelynek során felmérik, hogy nincs-e kiújulás vagy távoli áttét.

Emlőeltávolítás után emlőképzés hasi vagy háti lebennyel, implantátum beültetéssel

A teljes emlőeltávolítás során az emlő szöveteinek túlnyomó része - a mirigyállomány, a bőr, illetve a mellbimbó a bimbóudvarral - eltávolításra kerül. Az emlő izomzata részben megmarad, és erre épül a rekonstrukció.

Emlőrekonstrukció
Emlőrekonstrukció hasi lebenyből

A rekonstrukció mindig egy alapos tervezéssel kezdődik. Megállapítják, hogy mekkora térfogathiány, és szükséges-e implantátum, vagy kizárólag saját szövetekkel is meg lehet oldani a helyreállítást. Az emlőrekonstrukciós műtéteknek ilyen szempontból ez a két alapvető típusa. A saját szöveteket leggyakrabban a hasból és a hátból nyerik ki. Gyakori a kombinált megoldás is, amikor a saját szövetek átültetése mellett implantátumot is beültetnek. Ha a nagy térfogathiány miatt implantátum beültetése mellett döntenek, akkor megvizsgálják, hogy a megmaradt izomzat alkalmas-e azonnali implantátum-beültetésre. Ha a daganatmentesítő műtétet követően a páciens sugárkezelést kapott, akkor a kezelés miatt károsodott izomszövetek általában előzetes megerősítést igényelnek, hogy később ne vékonyodjanak el az implantátum körül. Ezért ilyenkor szinte mindig használnak saját szöveteket is a rekonstrukcióhoz: leggyakrabban a hátból kimetszett vagy a hasból odahúzott lebenyekkel készítik elő az implantátum helyét. Ezután történik az implantátum beültetése, a végén pedig saját zsírszövettel is feltölthetik az emlőt, formálhatóságának növelése céljából. A mellbimbó felépítésére szintén lehetőség van.

 Emlőrekonstrukció
Emlőrekonstrukció háti lebenyből

A rekonstrukció tervezése során mindig felmérik az emlő megmaradt izomszöveteinek állapotát, a műtéti hegek minőségét, továbbá az ellenoldali emlő státuszát. Utóbbi azért szükséges, mert a helyreállító műtéteknek mindig vannak esztétikai elemei is, és a plasztikai sebészek a lehető legjobb, legszimmetrikusabb eredményt szeretnék elérni. Nem ritka, hogy a páciens a helyreállító műtéttel egyszerre az ellenoldali emlő korrekciós plasztikáját is kéri.

"Az új mell sokszor még szebb lesz, mint a régi"

"Amennyiben az emlő nem megőrizhető az onkológiai műtét során, és nincs rá mód, hogy különféle módszerekkel egy teljes értékű mell maradhasson meg a műtétet követően, akkor a cikkben ismertetett emlőhelyreállító műtétre kerül sor. Az a véleményem, hogy ilyenkor sokszor jobb alapokról indulunk, mint a részleges emlőeltávolítások esetében. A szövetek formázásával, a mell méreteinek növelésével és a mell alakjának a művészi igényű újraképzésével az eredeti mellhez képest egy még esztétikusabb emlő létrehozására van lehetőségünk" - mondja dr. Debreczeni Béla.

A páciensek sok esetben olyannyira elégedettek a helyreállító műtéttel létrehozott eredménnyel, hogy a másik oldali, a daganat által nem érintett mellét is szeretné a helyreállított emlőhöz hasonlatossá tenni. "Sokszor mondják nekem, hogy annyira szép lett a képzett új emlő, hogy a másik mellüket is szeretnék ehhez igazíttatni. Erre meg is van a lehetőség, hiszen ilyenkor ugyanazokkal a módszerekkel, amelyeket például egy esztétikai mellnagyobbítás során alkalmazunk, az ép oldali emlőt is az új mellhez tudom igazítani. A folyamat fordítva is elképzelhető, amikor a képzett emlőt igazítom az ép oldali emlőhöz" - mondja a plasztikai sebész szakorvos.

Dr Debreczeni Béla

"Nagyon fontos, hogy amikor a helyreállító műtétet megelőzően leülünk konzultálni a páciensemmel, akkor ő ne csak arra gondoljon, hogy egyszerűen csak legyen valami az eltávolított mell helyén, hanem el tudja képzelni azt, hogy a helyreállító műtéttel a lehető legjobb eredményt tudjuk majd elérni. Ez azt jelenti, hogy a páciens nem fogja elveszíteni a nőiességét, és minden olyan lehet majd, mint korábban. Ehhez természetesen több évnyi tapasztalatra van szükség a plasztikai sebészorvos részéről" - mondja Debreczeni, aki 2003-ban tett Plasztikai és égéssebészet szakvizsgát, így csaknem két évtizede végez hasonló helyreállító műtéteket.

"Törekszem arra, hogy minden páciensemmel a lehető legnagyobb összhangot alakítsam ki. Fontos, hogy az amit az adott hölgy elképzelt, azt a lehető legpontosabban adja át a számomra, és fontos az is, hogy ne mondjon kevesebbet annál, mint amilyen eredményt valójában szeretne. Nincs szükség arra, hogy felesleges kompromisszumokat kössünk, hiszen jó eséllyel olyan mellet fogok tudni létrehozni, amilyen a páciensem valós vágyai között szerepel - feltéve, ha ezt megfelelően tudja felém kommunikálni. Ebben persze mindenkinek segítek, bizonyos fokig rá szoktam érezni, ha valaki nem hisz benne igazán, hogy akár még a korábbiaknál is szebb mellei lehetnek a műtétet követően" - mondja a szakember.

A kívánt eredmény elérése szempontjából nagyon fontos szempontot jelent az idő. "Itt nem érdemes sietni, hanem minden lépést a maga idejében érdemes elvégezni. Ez már csak azért is így van, mert az új mell létrehozása ugyan egy pozitív lelki változást jelent a hölgyeknek, ez azonban nem olyasvalami, ami egyik napról a másikra végbemegy. Mint minden új helyzetet az életben, akkor is, ha ez egy pozitív változás, fokozatosan tudunk csak megszokni. A mell helyreállító műtétei esetében mindez fokozottan igaz."

A rekonstrukciós folyamat több műtétből álló sorozatból áll

Az első a szövetpótló műtét. Ha implantátum beültetését is tervezik, akkor már a szövetpótló műtét során behelyeznek egy ideiglenes implantátumot, amely a szövetek tágítására szolgál (úgynevezett expander). A tágítás célja, hogy a később beültetendő végleges implantátum számára megfelelő méretű és formájú üreget alakítson ki.

A második műtét során kiveszik az expandert, és behelyezik a végleges implantátumot. Ekkor már - igény esetén - az ellenoldali emlőbe is elhelyezhetnek implantátumot. Ebben az esetben a műtét során egy speciális mérőeszközzel hangolják össze a két emlő térfogatát és formáját.

A harmadik műtét során végzik el az esetleg szükséges korrekciókat, továbbá ekkor lehet alkalmazni a saját zsírszövettel való feltöltést, és ekkor lehet felépíteni a mellbimbót is (bimbóképzés).

A műtét utáni kontroll meghatározott rend szerint történik. Az első műtétet követően heti rendszerességgel találkozik az orvos és a páciens. Az implantátum beültetésének expanderes előkészítése (a fent részletezett tágítás) 4-5 hétig is eltarthat. A második műtét, az implantátum beültetése utáni első három hétben hetente kontrollálja az orvos a pácienst. A kontroll fő célja ekkor a hegek vizsgálata, illetve annak követése, hogy az implantátum körül nem alakul-e ki kötőszövetes tok, ami összenyomhatja az implantátumot. Újabb három hét múlva - tehát 6 héttel a második műtét után - méri fel az orvos az emlő külső megjelenését. A páciens ekkor kap tanácsokat az elért eredmény további javítását célzó eszközökre, módszerekre (például masszírozás) is.

A műtét után a mell végleges formája átlagosan három hónap múlva alakul ki, a hegesedés azonban egy évig is eltarthat, így erre kell leginkább odafigyelni. A hegek gondos ápolást igényelnek. Ennek módját is tartalmazza a részletes tájékoztató anyag, amelyet a páciensek a műtét után megkapnak orvosuktól (a tájékoztató itt olvasható).

A helyreállító műtétek, illetve a beültetett implantátumok nem befolyásolják a későbbi onkológiai kontrollvizsgálatok eredményét (nem fednek el esetleg kiújuló daganatokat), és nem idézik elő daganatok kialakulását.

Plasztika sebészeti konzultáció Dr Debreczeni Béla plasztikai sebész főorvossal

Azonnali on-line időpontfoglaláshoz kattintson ide!
Telefonos időpontegyeztetés:
+36 30 869 2193

Dr Debreczeni Béla konzultáció
hirdetés

 

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.