Fej-nyaki daganatok: a betegek 5 éves túlélése nem haladja meg az 50%-ot

Országos Onkológiai IntézetOrszágos Onkológiai Intézet
Daganatok.hu 2015. július 28.
Megosztás:

A fej és a nyak területén előforduló rosszindulatú daganatok közel 90%-a a szájüreg, a garat és a gége nyálkahártyáján alakul ki, általában előrehaladott stádiumban kerül felismerésre, és a betegek 5 éves túlélése nem haladja meg az 50%-ot.

A késői felismerésnek két oka van: egyrészt az, hogy mind a betegek, mind az első ellátást végző orvosok sokáig figyelmen kívül hagyják a látszólag jelentéktelen korai tüneteket és nem gondolnak daganatra, a másik ok pedig az, hogy a daganatok egy része gyorsan növekszik.

Magyarországon a férfiak harmadik leggyakoribb daganatos haláloka a fej-nyak rák, és több mint két évtizede mind férfiak, mind nők tekintetében a 100 000 lakosra eső fej-nyak rák halálozás hazákban a legmagasabb a világ statisztikákat szolgáltató országai között (DOC).

Egy évvel ezelőtt New Yorkban az IFHNOS fej-nyak rák világkongresszusán 53 ország szakembereinek részvételével döntés született arról, hogy 2015. július 27-ét a fej-nyak rák elleni küzdelem világnapjává nyilvánítsák.

Szükségesnek látták mind a társadalom, mind az egészségügy résztvevői, mind az egészségpolitika irányítói világméretű figyelem felhívását arra, hogy veszélyes, a társadalom és az egyén számára súlyos megterhelést jelentő betegségről van szó, mely megelőzhető, és ha mégis kialakul, minél korábban fedezik fel, annál valószínűbben gyógyítható.

Ma már az előrehaladottabb esetek egy részében is elérhető a gyógyulás

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően sebészi, sugár- és gyógyszerterápiás módszerek kombinációjával ma már az előrehaladottabb esetek egy részében is elérhető a gyógyulás, amennyiben a kezelések a szakmai szabályoknak megfelelő koncepció szerint, megfelelő mennyiségben és minőségben történnek. A modern szemléletű kezelés feltétele kellő számú, jól képzett, az új eljárások alkalmazásával lépést tartani képes szakember jelenléte a gyógyításban.

Egyelőre azonban világszerte elégtelen a fiatalok nevelése és védelme a káros szenvedélyek, elsősorban a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás kialakulása ellen, és nem kellően hatékony a betegség korai tüneteinek felismerését célzó felvilágosítás sem: fájdalmatlan nyaki csomó megjelenése, seb a szájban, meglazult fogak, tartós torok- vagy nyelési fájdalom.

A korai felismerés érdekében a klinikum bármely területén dolgozó szakembernek gondolnia kellene fej-nyak rák lehetőségére a veszélyeztetett populáció tagjainak vizsgálatakor, különösen az említett korai tünetek észlelésekor. Kiemelt szerepe van ebben a háziorvosoknak, fül-orr-gégészeknek, fogorvosoknak és szájsebészeknek, akikhez legnagyobb valószínűséggel kerülhetnek első panaszaikkal ezek a betegek.

A már kialakult betegség gyógyítását speciális, a komplex onkológiai kezelést biztosító centrumokban szabadna csak végezni, ahol a kezelési tervet onkológiai szakbizottság állítja fel, melyben minden érintett szakma képviselője részt vesz.

Az Országos Onkológiai Intézet már évtizedek óta végzi a betegek felvilágosításán és korszerű kezelésén túl a társadalom és az egészségpolitikusok figyelemfelhívását a fej-nyak rák Magyarországon kiemelkedő jelentőségére, mely nem csupán egészségügyi, hanem társadalmi, gazdasági és szociális probléma is. Az Intézet üdvözli és támogatja a Deklarációban megfogalmazott célkitűzéseket (DOC).

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.