[Tüdőrák 8/1] A tüdőrák a klinikai onkológia legnagyobb kihívása

Magyarországon évente 8000 ember hal meg tüdőrák következtében, ezzel a betegség a daganatos halálokok között az első helyen áll. Mind a férfiak, mind a nők között a legrosszabb helyen szereplünk az európai statisztikákban. Ennek okairól beszél Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója és Strausz János, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgatója.

A szakemberek a tüdőrák felfedézésenek lehetőségeit is felsorolják: vagy tüdőszűréskor, vagy panaszok alapján szokott kiderülni a betegség. A gyógyítás esélyei a szűrésen felfedezett eseteknél, korai stádiumban még jobbak, későbbi stádiumban lényegesen szűkebbek a terápiás lehetőségek. A filmből kiderül, hogy miért fontos annak ellenére a meglévő tüdőszűrő rendszer, hogy az nem jelenti a tüdőrák szűrési módszerét.

A tüdőrák kiváltó oka legtöbbször egyértelműen a dohányzás, de ritkán más körülmény - például munkahelyi ártalom - is közrejátszhat a betegség kialakulásában. Ostoros Gyula, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke arról beszél, hogy érdemes lenne célzottan a rizikócsoportba tartozókat szűrni, azaz a 40 év feletti dohányzókat. A szakember szerint a tüdőrák a klinikai onkológia legnagyobb kihívása, és a küzdelmet a dohányzás elleni hatékony küzdelemmel lehetne megnyerni.

 

Frissítse Flash lejátszóját, hogy megtekinthesse [Tüdőrák 8/1] A tüdőrák a klinikai onkológia legnagyobb kihívása című videónkat!