A rák nálunk családi örökség

2011. március 15.
Megosztás:

A 78 éves hölgy evangélikus, mélyen hívő hölgy. Tanító akart lenni, a szegedi zárdában tanult, de végül gyorsírásból beszédírói fokig szerezte meg a tanítói vizsgát, és ezen a területen dolgozott egész életében. Az ő családjukban a daganatos betegség családi örökség.

"Mindkét fiam elhivatottságból lett evangélikus lelkész, az egyik Budapesten, a másik az USA-ban teljesít szolgálatot, feleségeik úgyszintén lelkészek" - meséli boldogan a hívő asszony, aki egy egyházi szeretetotthonban lakik. "Egészségi állapotomra tekintettel még egy teát is nehezemre esett megfőzni, fiaim messze laknak, rendkívül elfoglaltak, nem várhatom el tőlük az állandó segítséget. A kapcsolatot így is tartjuk, sőt nagy esemény, ha összejön az egész család, ezeket a találkozókat mindig jó előre megtervezzük. Nemrég tartottuk egyik fiaméknál az ünnepi családi összejövetelt, nagy volt az öröm, hogy láthattuk egymást. Mondhatom, ez mindnyájunknak feltöltődés egész évre! Ugyan szeretetotthonban élek, de a szegedi lakásomat az orvosi kezelések, a hivatalos ügyintézések, a régi baráti kapcsolatok ápolása és a szabadságérzet miatt megtartottam, bár jól érzem magam a szeretetotthon közösségében is.

A mellműtétem után két évvel kezdtem el szedni az Avemart. (…) Jelenleg teljesen jó a közérzetem, rendszeresen járok úszni, áttétem nincs. Azonban hogy így érezzek, sok megpróbáltatáson kellett átmennem. Sajnos azt kell, hogy mondjam, a rák nálunk családi örökség. Anyukám áttétes melltumorban 72 éves korában hagyott itt bennünket, nővéremnek is volt egy csomó a mellében, ami átterjedt az egész testére, így 70 éves korában ment el az élők sorából. Férjem 63 éves korában tüdő-hörgődaganat miatt a karjaim közt halt meg. Nagyon önzetlen ember volt, még ma is hiányzik. Halála előtt a következő szavakkal búcsúzott: "Anyuci, nyugodtan halok meg, nem hagyok rád adósságot."

Átgondolva családom felsorolt daganatos betegségeit, melyet segítőként átéltem velük, keresztyén emberként arra jutottam, ha a többiek végigcsinálták a rákkal szembeni harcot, én miért maradjak ki ebből?

Betegségem úgy kezdődött, hogy a mellbimbóm fölött egy borsónyi keményedést észleltem. Háziorvosom mammográfiára küldött, és mire időpontot kaptam, a daganat már cseresznye nagyságúra növekedett. Kétszer vettek szövetmintát. "Nagy baj van, Klári néni!" - mondta az onkológusom a citológiai eredményeket látva. Ezt követően mellmegtartó műtétet végeztek el. Eltávolították a mellemben és a hónaljamban lévő nyolc nyirokcsomót, köztük egy áttétest. Egy hónappal később sajnos meg kellett ismételni a biopsziát: ennek keretében kiszívták a mellemből a feltárás következményeként keletkezett gennyet, ezután a mellproblémám rendeződött.

Nálunk a családban az a szokás, hogy őszintén tájékoztatjuk egymást a dolgokról. Gyermekeim tehát tudtak súlyos betegségemről, és mindenben támogattak, a felépülésemhez Isten segítségét kérték.

A kezelőorvosom úgy gondolta, a szervezetem nem bírná ki a kemoterápiát, ugyanis sok egyéb betegségem is volt. Így a műtét után öt éven keresztül hormongyógyszert szedtem, és három hónapig sugárkezelést is kaptam. Közben végeztem a betanított gyógytorna-gyakorlatokat. (…)

A műtét után egy évvel kiállított, majd a következő évi kontrolleredményeim szerint visszaesésre utaló jel nem volt. Bár a műtét utáni ötödik év végén volt egy tüdőgyulladásom, emellett folyamatosan kezelik a tizenhét egyéb, nem daganatos betegségemet, a legutóbbi zárójelentés szerint a tüdőgyulladás hátterében tumorgyanús képlet nem mutatható ki. Az ezt követően végzett mammográfiai és ultrahang-vizsgálatok eredménye szintén negatív lett."

(X)

* * *

A fenti történet főszereplője gyógykezelése alatt folyamatosan szedte az Avemart, ami meggyőződése szerint jelentősen hozzájárult a betegség elleni sikeres küzdelemhez, az erre vonatkozó gondolatok azonban reklámetikai megfontolásból eltávolításra kerültek.
Az Avemar nem gyógyszer. Az Avemar speciális - gyógyászati célra szánt - fermentált búzacsírakivonatot tartalmazó tápszer daganatos betegek részére. Szedése ajánlott rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők klinikai onkológiai kezelésének (műtét, radioterápia, kemoterápia, immunterápia stb.) kiegészítésére. További információkért olvassa el tájékoztatóinkat.
(hirdetés)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról: