Humán papillómavírus: egyre több szülő nem akarja beoltatni a lányát

Daganatok.hu 2013. április 8.
Megosztás:

Egyre emelkedik azon szülők száma, akik nem kérik lánygyermekeiknek a humán papillómavírus elleni védőoltást, noha az orvosok mindinkább javasolják a beadatását. A Medical Online cikke szerint öt szülő közül átlagosan több mint ketten vélik úgy, hogy a HPV elleni védőoltás szükségtelen, és egyre nagyobb azok száma is, akik aggódnak a potenciális mellékhatások miatt.

A Pediatrics című lapban közzétett tanulmányban három, az USA-beli serdülők számára rutin módon javasolt vakcinával kapcsolatos szülői vélekedést elemeztek. A három védőoltás a HPV (humán papillómavírus), a Tdap (tetanusz, diftéria, acelluláris pertusszisz) és az MCV4 (konjugált meningococcus vakcina) voltak.

Miközben az aktuális immunizációs arányszámok mindhárom vakcina esetében emelkednek, a HPV-elleni vakcinából a teljes oltási sorozatot - 3−6 dózist - megkapott lányok aránya jóval kisebb volt, mint a másik két vizsgált védőoltás esetében - írja dr. Simonfalvi Ildikó a Medical Online cikkében.

Éppen a kívánatos trend ellenkezője

Öt évvel ezelőtt az amerikai szülők 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem oltatná be lánygyermekét a HPV ellen. 2009-re ennek aránya 41 százalékra, majd 2010-re 44 százalékra emelkedett. "Ez éppen az ellenkezője annak a trendnek, melynek érvényesülnie kellene" - mondja a kutatásról közzétett sajtóanyagban a Mayo Clinic gyermekgyógyászati központjának gyermekorvosa.

A védőoltás biztonságos voltában nem bízó szülők aránya a 2008-as 5 százalékról két év alatt 16 százalékra emelkedett, míg a Tdap és MCV vakcinákkal kapcsolatosan biztonságossági félelmeket megfogalmazók aránya nem érte el az 1 százalékot sem - állapította meg a mostani felmérés.

Mindeközben egyre több tanulmány jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy a HPV-vakcina hatásosan és biztonságosan alkalmazható a 13-17 éves korcsoportban. (A legutóbbi hasonló tanulmányról a Daganatok.hu is beszámolt, ez itt olvasható: HPV oltás - 100 százalékos hatás, ha az oltás időpontjában még nincs jelen a vírus - a szerk.)

A szülők egy része a biztonságosság és a mellékhatások miatt aggódik

A kutatók a National Immunization Survey of Teens 2008 és 2010 közötti adatai alapján elemezték a vakcinációra vonatkozó adatokat a 13−17 éves korcsoportban. Azt találták, hogy miközben 10 közül 8 tizenéves volt beoltva a Tdap vakcinával és körülbelül 63 százalékuk a MCV4 vakcinával, a HPV ellen oltottak aránya valahol 30 százalék körül mozgott. A HPV-oltás népszerűsége emelkedett; 2008-ban mindössze 16 százalék volt.

Ugyanakkor azonban több szülő nyilatkozott úgy, hogy nem szándékozik lánygyermekének beadatni a HPV elleni védőoltást. Az okok között a következőket említették: a vakcina nem szerepel az ajánlott védőoltások között; nem rendelkeznek elegendő információval a témában; szükségtelennek tartják a védőoltást; a vakcina nem megfelelő ilyen korú gyermekeknek; aggódnak a biztonságosság, illetve a mellékhatások miatt; illetve gyermekük nem él szexuális életet.

A felmérésben résztvevő Robert Jacobson szerint a védőoltás a fiatalabb serdülőknél hatásosabb, mint az idősebb kamaszlányoknál. A Mayo Clinic gyakorlata szerint ezért 9 éves korban kezdik az oltási sorozat beadását.

Forrás:

Medical Online

Kapcsolódó anyagaink:

A HPV szerepe a méhnyakrák kialakulásában - Veleczki Zsuzsa előadása

HPV oltás: 100 százalékos hatás, ha az oltás időpontjában még nincs jelen a vírus

Méhnyakrák: hány magyar nő él a hamis biztonságérzet illúziójában?

Évente 6-8000 méhnyakcsonkolást végeznek a méhnyak rákmegelőző állapotai miatt

A méhnyakrák oltással és szűréssel előzhető meg

 

 

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról: