A jelenlegi eszközöknél negyvenszer gyorsabb PET/CT

Forrás: UC DavisForrás: UC Davis
Daganatok.hu 2018. november 26.
Megosztás:

A kaliforniai UC Davis kutatói a sanghaji United Imaging Healthcare szakembereivel közösen hozták létre az EXPLORER nevű testszkennert, amely a röntgensugarakat alkalmazó komputertomográfiát (CT) és a pozitronemissziós tomográfiát (PET) kombinálja. Ez hétköznapi nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy a gép egyetlen szkenneléssel képes háromdimenziós képet alkotni a teljes emberi testről.

Az eszköz első prototípusát már 2016-ban bemutatták, akkor azonban még a méretbeli korlátok miatt legfeljebb főemlősöket lehetett vizsgálni a segítségével. Az első, embereken is használható gépet az idei év első felében mutatták be, a segítségével létrehozott felvételeket azonban csak most hozták nyilvánosságra.

"Elképesztő az a részletesség, amire képes az eszköz - írta Ramsey Badawi, a UC Davis nukleáris medicina osztályának vezetője az egyetem közleményében. - Olyan apróságokat is láthatunk a felvételeken, amelyekre az eddig használt PET-szkennerek nem képesek. Az külön lenyűgöző, ahogy a videókon látható a röntgenvizsgálathoz használt kontrasztanyag mozgása is, három dimenzióban. Jelenleg erre egyetlen hasonló eszköz sem képes."

Az EXPLORER az elképesztő felbontású felvételeket ráadásul rendkívüli gyorsasággal készíti el: egy teljes testes felvételhez mindössze 20-30 másodpercre van szüksége, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy negyvenszer gyorsabb a jelenleg használt képalkotó berendezéseknél. Ez gyorsabb vizsgálatokat és alacsonyabb sugárterhelést jelent a páciensek számára.

(NLCafe

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.