Mikor jöhet fellélegzés a tüdődaganatok kezelésében? - Rákgyógyítás 2015. ősz

Daganatok.hu 2015. október 15.
Megosztás:

A tüdőrák és a tüdőáttétek kezelésének számos vetületét dolgozza fel a Rákgyógyítás Magazin 2015. őszi lapszáma. A Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány által kiadott ingyenes, s hirdetéseket sem közlő országos betegmagazin a téma által érintett betegek, illetve családok nagy számára tekintettel 15 ezer helyett 25 ezer példányban kerül az olvasókhoz az onkológiákon, a tüdőgyógyászati osztályokon és a betegszervezeteken keresztül.

Múltbeli statisztikákból egyetlen daganatos beteg esetén sem lehet személyre szabottan előre megjósolni hogyan alakul a sorsa. Jó példa erre a Rákgyógyítás Magazinban bemutatott áttétes tüdőrák esete, ahol a betegnek 1-2 százalékos esélye volt az 5 éves túlélésre, 98-99 százalék pedig arra, hogy a betegség rövidebb időn belül le fogja győzni. Az asszony viszont az elkeserítő kilátások ellenére sem adta fel, ennek pedig immár 9 éve: az egykori beteg ma is jól van, pszichiáterként egy pécsi segítő csoportban igyekszik támaszt nyújtani sorstársainak...

A Rákgyógyítás Magazin ahogyan máskor sem teszi, most sem fest rózsaszín képet: a tüdőrák a leggyakoribb daganatos betegség, ami a reményt adó egyedi sikertörténetek ellenére a legtöbb halálos áldozatot is követeli. Ez motiválta, hogy a 2015. őszi lapszám fókuszába a tüdődaganatok kerüljenek: a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának együttműködésével összeállított lapszám a szokásos 15 ezer helyett 25 ezer példányban jelent meg, hogy az onkológiai centrumokon és betegszervezeteken túl országszerte eljusson a tüdőgyógyászati osztályokra is a betegekhez és családjaikhoz.

A lapszám nemcsak a tüdőrákos betegeknek szól, az elismert szakmai nyilatkozók több cikkben kitérnek az ugyancsak betegek tízezreit érintő, illetve fenyegető tüdőáttétek kezelésére is. A kiadvány sorra veszi a diagnosztikai teendőket, a sebészi, sugárterápiás, kemoterápiás és célzott onkológiai gyógyszerekkel elérhető eredményeket, foglalkozik a daganatos betegek életminőségével, s életmódjával, külön cikkben tárgyalja miként rontja a dohányzás a rákbetegek életkilátásait, tanulságos betegtörténeteket mutat be, s kitér az élet lezárásának méltóságát megőrizni próbáló hospice ellátásra is.

A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság partnerségével a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány által megjelentetett ingyenes - a független betegtájékoztatás jegyében egyetlen hirdetést sem közlő - Rákgyógyítás Magazin országszerte eljut az onkológiai centrumokba és betegszervezetekhez, s válaszboríték küldésével a szerkesztőség 6726 Szeged, Izabella u. 8. címén ingyenesen meg is rendelhető. A lap kiadója prof. dr. Bodoky György, a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai centrumának vezető főorvosa, főszerkesztő B. Papp László egészségügyi szakújságíró. A 2008. óta negyedévenként megjelenő újság korábbi lapszámainak tartalma elérhető a Rákgyógyítás.hu nonprofit betegtájékoztató oldalon.

További információk:

Deli Mónika szerkesztő
rakgyogyitas@gmail.com
www.rakgyogyitas.hu
06-20-278-3110

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.