Szalai Márta, az Országos Onkológia Intézet osztályvezető főnővére az általa alapított Százszorszép Hastáncklub működéséről, célkitűzéseiről és eredményeiről számolt be a Magyar Onkológusok Társasága XXVIII. Kongresszusa Szakdolgozói szekciójának keretén belül. >>>
Öt magyar, már gyógyult, korábban daganatos, leukémiás megbetegedéssel küzdő 18-23 év közötti fiatal, fantasztikus 10 napos nemzetközi táborozáson vesz részt Törökországban, 2009. július 6-15. között, a török LÖSEV Leukémiás Gyermekekért Alapítvány és a magyarországi Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány együttműködésének eredményeként. >>>
Táplálkozásról, a mozgás és a relaxáció gyógyulást támogató lehetőségeiről gyűjthetnek tapasztalatokat, emellett testileg, lelkileg felfrissülhetnek a rákbetegek a egy május végére szervezett piliscsabai életmódtáborban. Az ország minden területéről várják a kezelés alatt álló, vagy gyógyult rákbetegeket, akiket érdekel, hogyan válhatnak aktív részesévé saját gyógyulásuknak. >>>
Rendhagyó eseménynek adott otthont a Tököli Repülőtér, ahol lelkes civilek kezdeményezésére már második alkalommal rendezték meg az Örömautózást. Az eseményen a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán ápolt daganatos, leukémiás gyerekek raliversenyzőkkel száguldottak igazi versenyautókban. Az Örömautózás a gyerekek rehabilitációA felgyógyulás utáni állapotnak megfelelő munkába állítás. A gyógyításban alkalmazott program segít abban, hogy a beteg az új helyzethez alkalmazkodjon, és napi élete a megszokotthoz leginkább hasonlítson. A rehabilitáció igen összetett tevékenység, amely magába foglalja a beteg fizikai állapotának minél tökéletesebb helyreállítását (pl. szervpótló protézis alkalmazása), illetve az alkalmazkodást, elősegítő tanácsadást és a beteg lelki (pszichés) támogatását is.ját segíti. >>>
A nyár, a napsütés, a strandolás egyrészt kikapcsolhat, feltölthet minket, másrészt viszont számos veszélyt rejthet magában egészségesekre és betegekre egyaránt.Dr. Bittner Nóra onkológusA daganatos megbetegedések kezelésével foglalkozó szakorvos. főorvost arról kérdeztük, mire kell a rákkezelések alatt és után különösen odafigyelni. A napozás mellett szó volt többek között a hőség miatti rosszullétekről, az izzadásról, a rovarcsípések hatásairól, az allergiáról és a különböző védőoltások alkalmazásáról. >>>
Daganatos betegek számára is jótékony hatású lehet az a nyolc alkalmas stressz csökkentő tanfolyam, melyet 2008 óta tartanak Országos Onkológiai Intézetben a Magyar Rákellenes Liga szervezésében. Az ún. MBSR módszer összeállítója, az amerikai Jon Kabat-Zinn professzor június végén nyílt előadásokat tart Magyarországon mind laikusoknak, mind a szakmának az éber, tudatos figyelmen alapuló meditáció stressz-, szorongás és fájdalomcsillapító hatásáról. >>>
Igen gyakori, hogy a rákbetegség során szexuális és párkapcsolati problémákkal is küzd a beteg – az onkológusA daganatos megbetegedések kezelésével foglalkozó szakorvos.ok szeretnének e téren is segíteni. A Semmelweis Egyetem (SE) „onkológiai műhelymunkájában” legutóbb a rákkezeléseknek ezt az aspektusát dolgozták fel onkopszichológus irányításával az orvosok. Dr. Dank Magdolnát, a SE Radiológiai és Onkoterápiás Klinia onkológiájának vezetőjét kérdeztük a daganatos betegek legjellemzőbb szexuális gondjairól és azok megoldásáról. >>>