Egészség hídja 2012: találkozó október 28-án délután 3 órakor

Fotó: Egészség Hídja Összefogás EgyesületFotó: Egészség Hídja Összefogás Egyesület
Daganatok.hu 2012. október 11.
Megosztás:

Rendhagyó kampányba kezdett az Egészség Hídja Összefogás Egyesület, a hagyományos rózsaszín lánchídi sétát 11. alkalommal megszervező hazai civil szervezet. Ezúttal művészek, sportolók, politikusok és a támogató vállalatok dolgozói, de akár az utca embere is rögzítheti a betegség elleni küzdelemmel kapcsolatos gondolatait, rózsaszín szalagokra írva.

"A gazdasági válság ugyan megnehezítette a munkánkat, hiszen a kezdeti nagy támogatók közül már csak a Lánchíd rózsaszín világítását biztosító GE maradt mellettünk. De látjuk a munkánk eredményét, hiszen egyre magasabb az államilag szervezett szűréseken résztvevő behívott nők száma. Ez 2010 és 2011 között 6 százalékkal emelkedett, így most 45% körül mozog az országos arány" - mondta a Weborvosnak Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke.

Az összefogás fokozottabb kiterjesztésére született a "Szalagcímem a mellrák ellen" kampány, melynek célja a mozgalomban résztvevők számának növelése úgy, hogy a csatlakozók a mozgalom szimbólumát a mellrák elleni küzdelemmel kapcsolatos személyes üzeneteik rögzítésére használják. A kampány üzenete, hogy a mellrák elleni küzdelem minden időben fontos társadalmi ügy, amiért ezúttal az egész ország egy emberként fog össze.

A rózsaszín szalagokat októberben éttermek, szállodák és szórakozóhelyek helyezik ki, az ország több városában pedig szervezett figyelemfelhívó sétákon is gyűjtik majd az aláírt darabkákat. Ezekből október 28-án, délután 3 órakor fog összeállni az ország leghosszabb - és egyben legszemélyesebb - rózsaszín összefogás szalagja. Akihez nem jut el a valóságos szalag, az az egyesület Facebook oldalán is felírhatja üzenetét egy virtuális szalagra, amely a bekapcsolódók számának növekedésével az egész országot behálózza.

Az egyesület munkáját segítő cégek közül a Fiskars mellrák elleni rózsaszín ollói még a boltokban vannak: az év végéig tartó vásárlói nyereményjáték szerencsés nyertesei a Paris Budapest Restaurantban vacsorázhatnak majd az egyesület arcaival. A Roche emellett egy új, mellönvizsgálatot segítő okostelefon-alkalmazást is be fog mutatni az idei sétán - írja a Weborvos.

Az idei séta időpontja október 28-a, délután 15 óra. Találkozó a Hotel Sofitel előtt, a Lánchíd pesti hídfőjénél. További információk az egyesület honlapján, illetve Facebook oldalán.

Forrás: Weborvos 

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.