Nyitott megközelítéssel az életvégi döntésekért - előadássorozat 2014 őszén

Daganatok.hu 2014. szeptember 15.
Megosztás:

A nemrég bejegyzett Életvégi Tervezés Alapítvány interaktív előadássorozatot indít az életvégi területek kérdéseiről Budapesten. Az öt őszi előadás olyan témákat dolgoz fel, mint a hospice ápolás, a temetkezéshez kapcsolódó teendők, az egészségügyi önrendelkezés, a végrendelkezési módok és a betegségről, halálról való kommunikáció lehetőségei.

A halál társadalmi tabuja miatt nem ismerjük az életvégi szakaszban felmerülő döntési lehetőségeket, azok várható következményeit, jogainkat, kötelességeinket. Amíg nem tapasztaljuk a saját bőrünkön, addig bele se gondolunk, hogy milyen fontos kérdések ezek, pedig akkor már lehet, hogy késő elkezdeni válaszokat keresgélni, tervezgetni. Általában sem az orvos, sem a család nem tudja hogyan beszéljen ezekről a kérdésekről, egyáltalán miket kell a halál közeledtével átgondolni.

Alapítványunk azért a célért jött létre, hogy az emberek az élet bármely szakaszában nyíltan beszélhessenek az életvégi kérdésekről. Az élet végességének elfogadása a gyakorlatias teendők előkészítésén túl egy olyan változást is hozhat az életszemléletben, amitől életünket teljesebbnek, értelmesebbnek élhetjük meg, ez pedig nem csak az idősek vagy betegek számára lehet hasznos.

Szeptember 22-én, sorozatunk első előadásán dr. Muszbek Katalinnal, a Magyar Hospice Alapítvány orvos-igazgatójával beszélgetünk majd arról, hogy milyen az élet a hospice ellátásban. Szeretnénk egy kicsit közelebb hozni az érdeklődőkhöz a valódi hospice tapasztalatokat, hogy életszerűbbé tegyük, kiszínezzük a társadalomban élő merev, talán ijesztő képet. A sorozat többi előadásán is az a célunk, hogy az aktuális jogi adottságok között megvalósuló gyakorlati alternatívákat ismertessük, és hogy fel lehessen tenni azokat a kérdéseket, amiket eddig nem volt lehetőség feltenni.

Az Aranytíz Kultúrházban megrendezett őszi előadássorozat időpontjai és témái:

  • 2014. szeptember 22. hétfő 18:00 - Élet a Hospice-ban - dr. Muszbek Katalin (pszichiáter, a Magyar Hospice Alapítvány orvos-igazgatója) 
  • 2014. október 6. hétfő 18:00 - Teendők haláleset után - dr. Angyal Eleonóra (kegyeleti szakértő)
  • 2014. október 20. hétfő 18:00 - Önrendelkezés az intenzív osztályon - dr. Zubek László (intenzív terápiás szakorvos)
  • 2014. november 17. hétfő 18:00 - Végrendelkezési lehetőségek, hagyatéki eljárás - dr. Lábady Tamás (polgári jogi bíró, egyetemi oktató)
  • 2014. december 2. kedd 18:00 - Hogyan beszéljünk a betegségről, halálról? - dr. Bíró Eszter (tanácsadó szakpszichológus, Magyar Hospice Alapítvány)
Az alapítványról

Az Életvégi Tervezés Alapítványt 2014 nyarán alapította három hospice önkéntes. Az alapítvány fő célja, hogy az emberek proaktívan foglalkozzanak az életvégi kérdésekkel és ehhez nyújt segítséget információs portálján (eletveg.hu) és ismeretterjesztő előadásokon keresztül jogi, egészségügyi, pénzügyi, pszichológiai és spirituális szakemberek bevonásával. A megfelelően informált, lehetőségeivel, jogaival és kötelezettségeivel egyaránt tisztában lévő ember számára a halálközeli időszak könnyebben feldolgozhatóvá válik, a korábban megszokott tudatos döntéshozatal ebben az életszakaszban is érvényesülni tud.

(Életvégi Tervezés Alapítvány)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.