
"Célzottan a gyógyulásért!" címmel rendezi meg VII. konferenciáját a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság 2012. november 8-10. között. Immár a kongresszus hivatalos honlapja is elérhető, rajta a tudományos programmal, az előadókkal, illetve a csatlakozó szimpóziumok listájával.
Az elmúlt évek korszerű daganatterápiás eljárásai egyes területeken meggyőző, más területeken szerényebb eredményeket hoztak. Önmagában az eredményes kezelés azonban kevés, főleg ha ez az életminőséget jelentősen rontja, így mindinkább előtérbe kerül a daganatok célzott kezelése. A kongresszus jelmondata ezért "Célzottan a gyógyulásért!", fő témaköreit az adott területek legkiválóbb képviselői tekintik át hazai előadókkal együtt.
A kongresszus folyamatosan frissülő honlapja ide kattintva érhető el >>
Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.




































