Betegkövetés, utógondozás szájüregi rákok esetén

Megosztás:

A műtéttel, illetve a sugárkezelés és/vagy kemoterápia befejeztével a kezelés nem fejeződik be. A kezelés szerves részét képezik ugyanis mindazon beavatkozások, amelyek arra irányulnak, hogy a beteget megszokott napi tevékenységének végzésére ismét képessé tegyék, rehabilitálják. Ez olykor plasztikai műtét végzését, vagy új protézis készítését igényli. Máskor elegendő, ha csak diétás tanácsadásra szorítkozik; ismét máskor a kezelésnek a beszédképesség helyreállítására kell irányulnia.

A szájüregi rák miatt kezelt betegek rendszeres, időszakos ellenőrzése az utókezelések befejezése után, a későbbiekben is rendkívül fontos. A beteg alapvető érdeke, hogy az orvos által javasolt ellenőrzéseken pontosan megjelenjék. Általában a betegek állapotát az első évben 1-2 havonta, a második évben 2-4 havonta, majd öt éven át félévenként szokás ellenőrizni. Az orvos, fogorvos ellenőrzi a gyógyulási folyamatot, vizsgálja, hogy nincs-e jele a daganat kiújulásának. Azoknál ugyanis, akiknek szájüregi rákja volt, fokozott a kockázata új rák kialakulásának a szájüregben vagy a fej-nyak más területén.

Új daganat képződésének csökkentése érdekében alapvető a dohányzás és alkoholfogyasztás teljes elhagyása. Emellett kívánatos a vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag táplálkozás, és az orvos által javasolt gyógyszerkészítmények szedése.

Ismételten hangsúlyozni kell a szájüreg önvizsgálatának fontosságát, az esetleges kiújulás vagy újabb daganat keletkezésének időben történő felfedezése érdekében.

Az előzőkben leírtak elsősorban a szájüreg nyálkahártyájából kiinduló ún. laphámrákokra vonatkoznak. Ezek teszik ki a szájüregi rosszindulatú daganatok túlnyomó többségét, de a szájüregben több más, ritka rosszindulatú daganatféleség is előfordul. Ezek kezelésének eredményessége rendszerint jelentősen elmarad a laphámrákok terápiájában elért eredmények mögött.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról: