Terjed-e a levegőben a koronavírus?

Daganatok.hu 2020. október 11.
Megosztás:

"A Covid-19 néha levegőben is terjedhet." Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) legfrissebb, a koronavírus terjedéséről szóló ajánlásában ezzel az erősen tompított mondattal ismerte el először hivatalosan azt, amit a világ aeroszol-szakértői már a nyár óta egyre hangosabban követelnek - írja Király András a 444.hu cikkében.

Amilyen jelentéktelennek tűnik ez a mondat, amit a kifejtésben még tovább tompítanak azzal, hogy a vírus "csak bizonyos körülmények között" terjed a levegőben, valójában gyökeresen kéne megváltoztassa azt, amit a járvány terjedéséről, illetve a terjedés megakadályozásáról gondolunk.

A levegőben terjedés ellen ugyanis a védekezés szentháromságából a távolságtartás és a kézmosás egyáltalán nem véd. Az ajánlott, a magyar kormány szerint másfél, valójában két méteres távolság ugyanis csak a cseppfertőzés ellen jelent hatásos védelmet - írja a cikk.

Csepp vagy aeroszol?

Gondolhatnánk, hogy de hiszen a cseppek is a levegőben terjednek, ám a hagyományos értelemben vett cseppfertőzésnél olyan nagyobb cseppekről beszélünk, amelyek a felköhögés, kitüsszentés után pár másodperc és méter megtétele után ártalmatlanul a földön landolnak, és lényegében már csak akkor jelentenek fertőzésveszélyt, ha valaki direkt tapicskolni kezd bennük.

A világ aeroszol-szakértői viszont már hónapok óta arra figyelmeztetnek, hogy a fertőzöttek szimpla ki-belégzéssel ennél apróbb, száz mikrométeresnél kisebb cseppeket is permeteznek, melyek nemhogy nem hullnak azonnal a földre, hanem akár órákon át is képesek a levegőben lebegni, és két méternél jóval nagyobb távolságot is megtehetnek.

Mit mondanak az aeroszolszakértők?

"Azok a fertőzöttek, akiknek nincsenek tüneteik, a vírussal teli aeroszolokat ezerszámra, az ennél nagyobb cseppeket jóval kisebb mennyiségben szórják szét beszéd és légzés közben. Vagyis sokkal valószínűbb, hogy valaki aeroszolt lélegezzen be, minthogy cseppekel spricceljék le, így inkább a levegőben terjedésre kéne koncentrálnunk" - írta infektológusok és aeroszolszakértők csoportja a Science friss számában publikált levelében.

Eltérő fogalomhasználat

De ha ezt már ilyen régóta, ha nem is tudjuk, de legalább erősen sejtjük, akkor miért tartott idáig ennek elismerése? - teszi fel a kérdést a 444.hu cikke. A Washington Post összefoglaló cikke szerint ez részben az aeroszol-szakértők és az epidemiológusok eltérő fogalomhasználata miatt van.

Az utóbbiak, amikor cseppfertőzést emlegetnek, abba belefoglalják a cseppeknél apróbb aeroszolokat is, míg az előbbiek különbséget tesznek a levegőben lebegni képes aeroszolok, illetve a pár méteren és másodpercen belül földre hulló cseppek között.

Azt az aeroszol-szakértők sem vitatják, hogy a legnagyobb veszélyben azok vannak, akik közel kerülnek egy fertőzötthöz. Ugyanakkor azt is fontosnak érzik kiemelni, hogy nem csupán az úgymond közeli kontaktokat fenyegeti a fertőzés, hanem azokat is, akik huzamosabb időt töltenek egy légtérben fertőzöttel, vagy akár csak egy olyan helyiségben, ahol előtte egy fertőzött huzamosabb időt töltött. A fertőzött után ugyanis bőven maradhat hátra a levegőben vírusos permet, ami egy rosszul szellőző helyiségben elég koncentrált lehet ahhoz, hogy továbbfertőzzön - írja a 444 cikke.

Mire kell akkor figyelni?

A CDC friss ajánlása azt írja, hogy a vírus rosszul szellőző zárt térben akár levegőben is terjedhet. "Ilyen rosszul szellőző zárt terekben pedig nincs hiány a világban, legyen szó buszról, a sarki kocsmáról, kis étteremről, vagy akár nagy templomról." 

Ha a vírus a levegőben is terjed, akkor pedig minden, a gazdaság újranyitásáról szőtt tervet át kell gondolni, mivel gazdasági, vagy bárminemű csoportos tevékenységet ezek alapján kizárólag szabadban, vagy olyan terekben lehet végezni, ahol megoldható a friss levegő folyamatos áramoltatása.

(444)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Ajánló