Magyarországon a legmagasabb a tüdőrák okozta halálesetek aránya az EU-ban

MTI 2017. május 30.
Megosztás:

Az EU tagországai közül Magyarországon volt a legmagasabb, 27 százalékos a tüdőrák okozta halálesetek aránya a daganatos betegségekkel összefüggő összes elhalálozásban 2014-ben - közölte az Eurostat.

A jelentés szerint a daganatos betegségek közül a tüdőrák okozza a legtöbb halálesetet az EU országaiban, az arány 21 százalék volt a 2014-es állapot szerint. A három évvel ezelőtt bejelentett 4,9 millió haláleset negyedéért (1,3 millió) a rák volt a felelős, az esetekből 272 ezret a tüdőrák okozott, beleértve a légcső- és a hörgőrákot. A férfiak között 185 ezer haláleset köthető a tüdőrákhoz, amíg a nők körében 87 ezer.

Az EU tagállamaiban a tüdőrák okozta halálos daganatos megbetegedések arányát tekintve Magyarországot 24 százalékkal Belgium, Dánia, Görögország, Hollandia és Lengyelország követi. A legalacsonyabb arányt Portugáliában (15 százalék), Lettországban, Szlovákiában és Svédországban (16 százalék), valamint Litvániában (17 százalék) regisztrálták.

A jelentés szerint a dohányzás az egyik legjelentősebb elkerülhető egészségügyi kockázat az Európai Unióban. A rák-, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a légzőszervi megbetegedések számos formája kapcsolódik a dohányzáshoz. 

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.