Gyógyult rákbetegektől kérdeztem meg, mit tegyek - interjú Péter Máriával

Péter MáriaPéter Mária
Daganatok.hu 2014. január 19.
Megosztás:

Péter Máriának nemrég jelent meg saját gyógyulásáról írt könyve, Öt éven túl címmel. A szerzőt arról kérdeztük, hogy honnan kaphat segítséget egy rákbeteg, és mi az, amit mindenképpen érdemes megtennie a saját gyógyulása érdekében. Valóban hozhat pozitív lelki változásokat egy daganatos betegség? Szükség van-e kiegészítő kezelésre, és ha igen, milyenre?

A tünetmentes vagy akár gyógyult rákbetegek gyakran megemlítik, hogy betegségük kifejezetten pozitív lelki változásokat hozott magával. Gyakori motívum például, hogy miután átestek a betegségen, és felépültek, sokkal jobban értékelik az apró, hétköznapi dolgokat, mint korábban, amikor még egészségesek voltak. Önnek milyen tapasztalatai vannak?

Sokkal dinamikusabb és felszabadultabb vagyok azóta, hogy átestem a rákbetegségen, és jelenleg úgy tűnik, hogy sikerült meg is gyógyulnom. Immár több mint öt éve vagyok tünetmentes. A közérzetem javulásában és az élethez való pozitívabb hozzáállásomban persze az is közrejátszik, hogy jelenleg teljes mértékben saját magam osztom be az időmet. Ez korábban elképzelhetetlen lett volna.

A könyvben megemlíti, hogy a betegsége előtt nagyon sokat, akár napi 12-16 órát is kellett dolgoznia. Lett volna rá esély, hogy kevésbé terhelje le saját magát, amivel talán a rák kialakulását is elkerülhette volna?

Nem tudtam ezen változtatni. Akkoriban egyedül neveltem a gyermekeimet, és egyedül voltam beosztva egy cég számviteli részénél. Senki nem volt az irodában, aki időnként helyettesíthetett volna. Voltak persze lazább napok is, de a bevallási időszakokban nagyon nagy volt a terhelés. Ilyenkor több hét is eltelt úgy, hogy már korán reggel elmentem otthonról, és csak este későn értem haza. Később váltottam, és egy másik cégnél helyezkedtem el. Itt ugyan kötetlen munkaidőben dolgozhattam, azonban ez a "szabadság" mit sem ér, ha a feladat naponta túlhaladja a rendes munkaidőt. A munkával kapcsolatos gondokat, problémákat sajnos nem tudtam stresszmentesen kezelni, amihez hozzájárult, hogy felőröltem magam, amiért a gyermekeimmel olyan kevés időt tudtam tölteni.

Az addigi stresszes, túlhajszolt életmódom a rendszertelen táplálkozást is magával vonta. A stresszes életvitel és a helytelen táplálkozás kéz a kézben járnak: a két dolog annyira összefonódik egymással, hogy nem is választanám külön őket. Amikor csak késő este értem haza, már nem volt időm se főzni, se megfelelően bevásárolni. Előfordult, hogy naponta mindössze négy zsemlét ettem. A helytelen és rendszertelen táplálkozás egészen biztosan komoly szerepet játszott abban, hogy végül végbélrák alakult ki nálam.

Így utólag - a betegséget átélve és a gyógyulás útját is végigjárva - milyen tanácsot adna azoknak, akik szeretnének ugyan változtatni az életvitelükön, de nem látnak rá reális lehetőséget, vagy nem éreznek magukban elég erőt a változáshoz?

A változtatás - érzéseim szerint - a legkisebb keresetű emberek számára jelenti a legnagyobb nehézséget. Nekik - a mindennapi megélhetésük érdekében - muszáj 8-10 órát keményen végigdolgozniuk, és a legtöbb esetben monoton, sok stresszel járó, fizikailag és lelkileg is megterhelő munkát kénytelenek végezni. Aki például egy gyárban, futószalag mellett dolgozik, sokszor akár váltott műszakban, az nem fog tudni változtatni ezeken a körülményeken. Nekik azt tanácsolnám, hogy az étkezésükre mindenképp, még a nehéz munkakörülmények ellenére is nagyon figyeljenek oda! Nagyon fontos a stressz leküzdése is, amit relaxálással és a napi életvitelünk megszervezésével érhetünk el. Ehhez akár az én könyvem is jó alapot nyújt, hiszen rengeteg apró tippet, hasznos tanácsot adok az egészséges életvitelre és a változatos étkezésre vonatkozóan. (A könyvről írt ismertetőnket a következő címen olvashatja: Egy könyv a gyógyulás útjáról - hogyan éljük túl az első öt évet? - a szerk.)

Az szerencsére nem igényel túlzottan nagy energia befektetést, hogy változtassunk például a főzési szokásainkon. Hadd mondjak egy nagyon egyszerű példát: ha főzeléket készítek, akkor majdnem mindent ugyanúgy csinálok, mint régen, azzal a minimális különbséggel, hogy kevesebb rántást készítek és ehhez teljes kiőrlésű lisztet használok. A főzelék kellő sűrítését saját alapanyagával érem el, aminek egy részét összeturmixolom.. Ennyi az egész - egy apró dolog, amivel már tettünk valamit a saját egészségünk megőrzése érdekében. És mindez nem igényel sem plusz kiadást, sem pedig plusz időráfordítást.

Ezek szerint nem feltétlenül kell átállnunk a bioélelmiszerek fogyasztására sem?

Véleményem szerint nem. Ezek ugyanis jellemzően a magasabb árkategóriát képviselik, így épp az imént említett, szegényebb rétegnek nem jelentenek valódi, reális alternatívát. Sőt, manapság az sem biztos, hogy a bio valóban bio. A legjobb, ha a piacon, a helyi termelők helyi termékeit vásároljuk. Az árut ilyenkor nem kell nagy távolságokra szállítani - ez tehát egy környezetbarát megoldás is egyben - másrészt személyesen is ismerjük azt, akitől vásárolunk. Így fokozatosan kialakulhat a termelőbe vetett bizalmunk. Tudjuk, hogy hol, hogyan és milyen körülmények között termesztette a zöldséget, gyümölcsöt, tojást, és abban is biztosak lehetünk, hogy nem használt szükségtelen vegyszereket.

A feldolgozott élelmiszerek nagy mennyiségű fogyasztását szintén nem ajánlom. Én már semmilyen készételt, felvágottat vagy konzervet nem fogyasztok. Némelyik felvágottban csak 16% a hús aránya, a többi adalékanyag... Mindent magamnak főzök, amiben szerencsére a párom is nagyban besegít. A fasírtot például darált hús nélkül is nagyszerűen el lehet készíteni, különféle zöldségekből. Sorolhatnám még a példákat, de a könyvemben számos egyszerűen elkészíthető receptet ismertettem.

Hogyan jött a könyv megírásának ötlete?

Mélyen megdöbbent, mikor olyan hírek keringenek, hogy ne műttesse meg magát a beteg, vagy ne fogadja el a kemoterápiát, ehelyett elég egy pár vitamint beszedni, vagy gyógyteát inni. Nekem sajnos nem egy ismerősöm halt meg rövid időn belül, mert hitt a kósza híreknek és az orvoslást elutasította. És ott a kérdés, hogy a tehetős emberek, aki meg tudnák vásárolni az egészségüket, ők miért halnak meg rákban? (Lásd például az Apple alapítójának és korábbi vezérigazgatójának, Steve Jobs-nak az esetét, aki a hasnyálmirigyrákok egy ritka formája, neuroendokrin hasnyálmirigy-daganat miatt halt meg. Jobs sokáig elutasította az operációt, ehelyett különleges diétával és alternatív gyógymódokkal próbálta a betegséget legyőzni - a szerk.)

A könyvet azért kezdtem el írni, hogy segíthessek másoknak. Bízom benne, hogy ezt a könyv jelképes ára is alátámasztja. Mivel én sem vagyok gazdag, törekedtem rá, hogy olyan életviteli és táplálkozási tanácsok, receptek kerüljenek a könyvbe, amelyek pénztárcakímélőek. Nincs benne semmi olyasmi, amiért nagy összegeket kellene kifizetni.

A rákbetegség diagnózisát követően a legtöbb emberrel megfordul a világ. Általánosan jellemző az ijedtség, sokan pedig mindjárt temetni kezdik magukat. Ilyenkor nagy szükség van a kapaszkodókra, és a könyvemet is egy ilyen kapaszkodónak szánom azok számára, akik bajba kerültek. Szomorú, de sokan éppen azt a kétségbeesett lelkiállapotot használják ki, ami az újonnan diagnosztizált rákbetegeknél jelentkezik: az emberek ilyenkor minden lehetőséget megragadnának azért, hogy kikerüljenek a bajból. Éppen ekkor lehet azonban a leginkább félrevezetni minket. A szomszédok, az ismerősök, meg a rokonok is tanácsolnak mindenfélét, hogy mit szedjünk, de ezeket általában nem tapasztalatból, hanem hallomásból mondják. Nem beszélve azokról, akiknek csak az a célja, hogy eladjanak nekünk valamit, ráadásul anélkül, hogy bármiféle bizonyítékkal rendelkeznének az általuk javasolt étrend-kiegészítő hatékonyságáról. A könyvem abban is segíteni próbál, hogy ezt a csapdát mindenki sikeresen elkerülhesse.

Önnek is ajánlgattak mindenféle csodaszert?

Igen, és kezdetben sajnos be is dőltem. Kétféle étrend-kiegészítőt javasoltak a számomra, még mielőtt megműtöttek volna. Természetesen én is nagyon meg voltam ijedve, mint a legtöbben ilyenkor. Az egyik étrend-kiegészítőből ezért az eredeti adag kilencszeresének szedését javasolták. A két szernek állítólag akadályoznia kellett volna a daganatsejtek burjánzását és továbbterjedését, vagyis az áttétképződést. Ehhez képest hiába szedtem mindkét szert, közeli nyirokcsomó-áttéteim keletkeztek, amelyek a diagnóziskor még nem voltak jelen. Ráadásul - mint utóbb kiderült - a két szer ronthatta a műtét előtt alkalmazott sugár- és kemoterápiás kezelés hatékonyságát, amelyek így a vártnál kevésbé zsugorították a megműtendő tumort. A diagnóziskor kettes stádiumúnak ítélt daganatom mérete csak mintegy a harmadával csökkent, holott ismerek olyan korábbi végbélrákos beteget is, akinek a műtét előtti sugárkezelés szinte teljesen eltüntette a daganatát. Rossz irányba indultam, az állapotom pedig romlott, és mindez sajnos nagyon sok pénzembe került.

Mindezek ellenére egyáltalán nem gondolom, hogy felesleges lenne az orvos által javasolt terápia mellett valamilyen kiegészítő kezelést is alkalmazni. A korábbi rossz tapasztalat után először az egyik kezelőorvosomnál érdeklődtem. A főorvos asszony a Béres cseppet javasolta, annak érdekében, hogy az immunrendszerem hatékonyabban küzdhessen az esetleg újra felbukkanó daganatsejtekkel szemben. Ezt nem éreztem elégnek, ezért a Magyar Rákellenes Ligánál is megérdeklődtem, hogy léteznek-e a szakemberek által is elismert kiegészítő kezelési formák. A rákból sikeresen felépült, öt-tíz éve tünetmentes ismerőseim közül sokan a fermentált búzacsíra-kivonatot, ismertebb nevén az Avemart szedték, a Rákligánál pedig szintén csak pozitív dolgokat meséltek erről a speciális, gyógyászati célra szánt tápszerről. Rettenetesen meg voltam ijedve a nagyszámú nyirokcsomó-áttét miatt, ezek viszont azóta sem tértek vissza, ahogyan a végbéldaganat sem. (Az Avemarral vastag- és végbéldaganatos betegeknél szerzett tapasztalatokról korábbi cikkünkben írtunk: Az Avemarral végzett kiegészítő kezelés ígéretes hatásai vastagbélrákos betegeknél. A kiegészítő kezelések onkológiai terápiákban betöltött szerepéről érdemes még Fülöp Bea újságíró-riporter Életbe vágó válaszok címmel kiadott könyvét is elolvasni: Életbe vágó válaszok: ahol a klinikai orvoslás és a kiegészítő terápiák találkoznak - a szerk.)

Honnan tudott még erőt meríteni a gyógyuláshoz?

Miután túlestem a műtéten, megkértem az ismerőseimet és a rokonaimat, hogy hozzanak össze olyan volt rákbetegekkel, akik meggyógyultak. Vagyis nem csak egy-két éve tünetmentesek, hanem hosszabb ideje, legalább öt-tíz éve. Szinte mindenkinek volt ilyen ismerőse, akivel beszéltem. Később aztán személyesen is találkoztam a rák túlélőivel. Egyaránt voltak köztük korábban vastag- és végbélrákkal küzdő emberek, és jó ideje tünetmentes, tüdőrákból, emlőrákból, májrákból, sőt agydaganatból felépült személyek is. Végül én is azon az úton indultam el, ami az ő számukra jónak bizonyult. Mindenkit megkérdeztem egyrészt arról, hogy pontosan milyen kezeléseket kaptak - műtét, sugárkezelés, kemoterápia vagy célzott gyógyszerek - másrészt azt is megérdeklődtem, hogy milyen kiegészítő kezeléseket vettek igénybe az orvos által javasolt terápia mellett. Végül arra is kíváncsi voltam, hogy ki hogyan változtatott az életmódján, milyen ételeket kezdett fogyasztani, milyen és mennyi mozgást iktatott be a napirendjébe. Nagyon sok hasznos táplálkozási tanácsot kaptam, így például többen is ajánlották a céklalé fogyasztását sárgarépával. A cékla kilója 200 forint körül van a piacon, tehát nem valami drága, sokak számára elérhetetlen dologról beszélünk.

Az orvosokat is mindig és mindenről megkérdeztem. Ha nagyon sok beteg volt és nem kaptam megfelelő választ, legközelebb újból kérdeztem. Így nagyon sok információhoz jutottam, amit szintén megosztok az olvasóval. A legfontosabb, hogy biztosra menjünk a gyógyulásunkat illetően, és már a kezdetekkor maximálisan tegyünk meg mindent magunkért. Éppen ezért nem elég, hogy az orvos gyógyít, nekünk is ki kell vennünk a részünket. Folyamatosan fel kell építenünk és meg kell tennünk azokat a lépcsőket, amik a győzelemhez vezethetnek, és aminek a zöme egyszerű, hétköznapi cselekedet, csak egy kicsit másképp. Megpróbáltam ezeket is csokorba szedni.

Mi az, amit jelenleg is szívesen csinál a szabadidejében, és ami hasznos lehet más, gyógyulni vágyó rákbetegeknek is?

Hobbiszinten táncolok. A táncos csoportban rengeteg értelmes emberrel ismerkedtem meg: egyaránt vannak köztük orvosok, gyógyszerészek, pedagógusok, akikkel mindig jó információt cserélni. A csoportbeli gyógyszerész ismerősöm javasolta például azt is, hogy a vitaminokat ne étrend-kiegészítőkkel, hanem sokkal inkább természetesen úton, zöldségekkel és gyümölcsökkel juttassam be a szervezetembe. Így sokkal hatékonyabb a felszívódásuk és a hasznosulásuk. A könyvemben részletesen leírom, hogy melyik zöldség és gyümölcs mit tartalmaz, és milyen módon lehet a legjobban elkészíteni, majd elfogyasztani őket. Ha például nassolni szeretnék, akkor nyers karfiolt, karalábét és sárgarépát eszem, és nem előre csomagolt, mindenféle adalékanyagot tartalmazó bolti élelmiszert.

Visszatérve az eredeti kérdésre: mindenképp érdemes olyan hobbit, elfoglaltságot is választani, ahol emberek között lehetünk, és ami segít elkerülni, hogy teljesen magunkba temetkezzünk. Társaságba járni, ismerkedni jó dolog, hiszen így megoszthatjuk egymással a tapasztalatainkat, egészségesen és betegen egyaránt. Betegklubok szerte az országban működnek: elég felkeresni a Rákliga honlapját ahhoz, hogy tájékozódjunk. Járhatunk mellette könyvtárba, tánccsoportba, vagy bárhová, ami az érdeklődésünknek megfelel, és ahol barátokat szerezhetünk. Ha pedig kevésbé vagyunk szociálisak, akkor akár egy háziállat is sokat segíthet: ha például kutyát választunk, akkor máris megvan a napi háromszori séta, amikor a szabad levegőn lehetünk.

Rendelés és további információk az Öt éven túl című könyvről:

A könyv megvásárolható az Avemar Információs Központban 

A könyv megrendelhető közvetlenül a szerzőtől 

A könyv Facebook oldala 

Egy könyv a gyógyulás útjáról - hogyan éljük túl az első öt évet?

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.