Húsz év pilot után idén elindul a vastagbélrákszűrés

Daganatok.hu 2017. március 9.
Megosztás:

Tégely, tasak és boríték már van, három pilot és másfél évtized várakozás után év végén tényleg elindul az országos vastagbélrákszűrés - írja a Medical Online beszámolója.

Nemzetközi összehasonlításban is magas a korai halálozás - ismerte el az Emberi Erőforrások Minisztériumának első embere, hozzátéve: ha azt szeretnénk, hogy többen legyünk, ahhoz nem csak a születések számának emelkedése, hanem az idő előtti halálozások csökkentése is szükséges.

Mivel az eddig működő két, országos népegészségügyi szűrőprogram - 2001-től mammográfia, 2003-tól méhnyakrák - nem fedi le a főbb halálozási okot, ezért harmadikként idén megkezdődik a rendszerszintű vastagbélrák szűrés - írja a cikk

Évente közel 10 ezer embernél diagnosztizálnak vastagbélrákot, s e betegek fele meghal. A cél ez utóbbi adat 10 százalékos csökkentése, vagyis évente közel 500 ember életének megmentése. Ehhez az anyagi hátteret két uniós program - EFOP, VEKOP - biztosítja, összesen 6,57 milliárd forint értékben. Az országos lefedettség megvalósításához jó alapul szolgál az a pilot, amely több megyében zajlott - immár sokadszor - meglehetősen hosszú ideig. De a nemzetközi tapasztalatok is igen kedvezőek, hasonló eljárással Csehországban egyharmaddal sikerült csökkenteni a halálozást hasonló célzott szűrésekkel.

A szűrőprogram végrehajtásának frontvonalában a háziorvosok állnak, a praxisok 52 százaléka jelezte részvételi szándékát. Kötelezővé egyébként az alapellátók számára az uniós finanszírozás miatt nem lehet tenni, ezt a lépést azonban a kormány 2019 után, átvéve a finanszírozást szeretné megtenni.

A szűrőprogram az 50-70 év közötti lakosokra terjed ki kétévente, és egy székletvér vizsgálatot jelent. Az otthoni mintavételhez szükséges egységcsomagot - amely két lapos tartályt, egy részletes tájékoztatót, a tartályok szállítás közbeni csomagolását biztosító kisebb borítékot valamint egy felcímzett borítékot tartalmaz - a háziorvos adja át. Két mintát kell begyűjteni oly módon, hogy a tartály kupakjának részét képező, egy fogpiszkálóhoz hasonló hosszabb részt néhányszor bele kell szúrni a székletbe. Ezt két egymás követő napon kell megismételni. 

A minták Budapestre érkeznek az ÁNTSZ központi laboratóriumába, ahol nagyteljesítményű automatában, igen érzékeny reagensekkel történik a vizsgálat, amelynek eredményéről a praxis kap értesítést. Pozitív minta esetén a háziorvos kolonoszkópiára küldi a beteget.

A tisztiorvosi szolgálat az országban rendelkezésre álló kolonoszkópos berendezéseket, valamint a vizsgálatot végző orvosok, asszisztensek számát is felmérte: mivel olyan berendezésekre van szükség, amelyekkel a mintavétel mellett polipot is el lehet távolítani, a vizsgálatok elvégzésére ilyen berendezésekkel rendelkező központokat jelölnek ki. 

A teljes cikk a Medical Online oldalán olvasható: Húsz év pilot után idén elindul a vastagbélszűrés

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.