A tüdőrák, Mama és az elmúlás - esettanulmány

Ez a rákfajta a leggyakrabban diagnosztizált rosszindulatú daganat Magyarországon, a tumoros halálozás hazai listáján ez áll az első helyen. Sőt, a férfi-veszteség alapján világelsők vagyunk. Az előfordulási és a halálozási gyakoriság mutatói tehát főként a férfiakra vonatkoznak, ám a női eseteknél is emelkedést mutatnak a számok. A világon amúgy, minden évben 1,3 millió ember haláláért okolható a tüdőrák. A várható 5 éves túlélés, az Egészségügyi Világszervezet szerint, 10-15 százalék közé tehető. Jelentős fejlődés mutatkozik a komplex, az úgynevezett célzott, az adott rákfajtára leginkább eredményesen ható kezelési eljárások elterjedtebb alkalmazásában, illetve a szupportív terápiákban.

A Korányi intézet (teljes nevén az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet) honlapján található KSH adat szerint 2007-ben a primer légcső-, hörgő-, tüdőrák együttesen 8123 életet rövidített meg. A 2006-ra közölt 7721-es veszteség az összes daganatos haláleset 23,5 százalékát jelentette, ekkor a férfi-női arányt az 5400 illetve 2321-as esetszám jelezte. A következő év adata tehát jelentős növekedést mutat. A honlap legfrissebb bejegyzése a 2008-ban nyilvántartott betegek összesítése: 20320 primer hörgőrák, 6118 szarkoidózis, 336 pleura malignus tumor szerepel a 4048 jóindulatú daganat mellett. Ami napjaink tényszámait illeti, nem a statisztika, hanem a szakemberek közlése nyomán mondhatjuk, növekedőben a nőket érintő diagnózisok illetve halálesetek száma, aránya.

 

Betöltötte a 84-et, de komoly, említésre méltó betegség még nem vette le a lábáról. Nem panaszkodott, ha fájt a dereka, hogy eltört csuklója rosszul, kacskán forrt össze, és már ott is megérezte az időjárás változásait. A rá kimért sorsként fogadta, könnyen beletörődve, hogy először 42 éves orvos-fiát temette el, majd férjét. Nem békétlenkedett, tette a dolgát. Naponta ment lányához, vezette háztartását, részt vállalt a gyerekgondozásban, később a már felnőtt unokáit is le tudta ültetni a frissen készített, meleg ebéd mellé. Tavasztól-őszig kirándulni járt - vette a hátizsákot, bakancsot, vonatra szállt, az állomásról kilométereket gyalogolt, hogy a hegytetőn virágot csaljon elő az agyagos földből. A kertészkedését érintő kudarc sem vette kedvét, ahogyan más csalódás sem, egyformán derűsen teltek napjai.

Meglepő volt hallani első panaszos megjegyzését. Arról, hogy egyre lassabban ér föl a telekre, mert annyiszor kell megállnia útközben, mélyeket lélegezni, pihenni. Pár héttel később a lépcsőzést emlegette. "Olyan messze van a második emelet! Az sem segít, hogy a fordulóban megállok, már a lépcsősor közepén is pihenőt kell tartanom. Meg kell várni, míg elmúlik mellemben a zakatolás, csak aztán tudok tovább lépegetni. Lehet, hogy ez az öregedés?" Inkább napokban, mint hetekben mérhető az idő, amikor avval lépett be hozzánk, hogy már az utcán, sík terepen is pihenőt kellett tartania. A buszmegálló oly rövidnek hitt, annyira megszokott távja is hirtelen fárasztóra növekedett.

Nem hangzott riadtnak. Tényszerű volt a közlés, tárgyszerű a közlés módja - úgy mondta, mint aki szót fogad, hiszen mindig azt kértük, szóljon azonnal, ha szokatlant érez, ha valami másként van, mint addig. Nem tudom aggódott-e, töprengett-e az okokon. Nyilvánvalónak tartotta, hogy megpróbálunk gyorsan az "ügy" végére járni, magyarázatot találni. Bejelentkeztünk a kardiológushoz, megosztva vele gyanúnkat, hogy tán szívelégtelenség. Körültekintő, alapos, többféle (labor, műszeres) vizsgálat után ő ezt kizárta. Egyértelműen tüdő eredetű gondot valószínűsített. Beutalót kértünk, ám ekkor Mama állapotában fordulat állt be. Köhögni kezdett. "Biztosan megfáztam, ilyenkor tavasszal, ez annyira könnyen megy. Kiizzadok a porszívózástól, és csak kilépek a folyosóra porrongyot rázni, már megvan a baj" - hangzott magyarázata, amit minden családtagnak többször is elmondott. De a köhögés hangja, tartama, görcsös jellege szokatlan, idegen, és aggodalomra okot adó volt - rajta kívül mindenki más számára. Szedte a köhögés elleni szirupot, itta a gyógyteát, persze semmit nem javult. Mire (alig kéthétnyi várakozás után) eljött a CT napja, Mama csak azon izgult, a hólyagzáró izma, mely amúgy is oly régóta gyengélkedett, hogy fogja bírni a köhögés okozta megterhelést - betétje elég védelmet jelent-e a megpróbáltatással szemben. A vizsgálat részleteit megismerve előre elnézést kért, ha gondot okozna a személyzetnek, ha köhögése miatt esetleg meg kell szakítani a felvételt. Nagy szerencseként értékelte, hogy sem a kontrasztanyag feltöltése, sem a gépben fekvés közben nem is kellett köhögnie. Boldogan mosolygott, hogy ezen is túl vagyunk. Mintha magában elrendezte volna, ő megtette, amit kellett, ettől kezdve, majd az orvosok megmondják, mi legyen, mit szedjen. Ezért aztán nem avval telt még a másnapja sem, hogy mi van a leletben. Nem kérdezte a részleteket. Elég volt neki, hogy érte mentem, majd továbbvittem a belgyógyásznak, akit fia kollégájaként, barátjaként évtizedek óta nagyon szeretett. Szinte örömmel fogadta, hogy az ismerős orvos berendelte a kórházba. "Végső soron oly rég találkoztunk!", zárta le magában, a rá jellemző szófordulattal.

A lelet pedig járta a maga útját: a borítékot az utcán feltépve első olvasásra azt gondoltam, ez biztosan tüdőrák. Egy szót nem értettem ugyan a szövegből, a rövidítésekből, azt sem voltam képes kihámozni, melyik szó utalhat a tumorra, daganatra, mégis a zsigereimben úgy éreztem, sőt, tudtam, rákos az anyám. A lelet elsőként a barát, majd oly sok más ismerős orvos kezébe került. Bejegyezték adatait a kórházi nagykönyvbe, számítógépbe, a háziorvosi naplóba. Egyedül a leginkább érintett tudatába nem került be. Nem olvasta el. Nem nézte meg, nem próbálta megérteni, a kezébe se vette. Pedig nem dugtuk előle, neki elég volt, amennyit értelmeztünk számára, amit elmondtunk róla.     

A tüdőrák hajlamosító tényezői között első helyen (90 százalékos aránnyal) az aktív dohányzás áll, de a passzív forma és a különféle környezeti tényezők: úgy, mint a légszennyeződés, az azbeszt, a kristályos szilikátok, a radon, az aromás szénhidrátok, a nehézfémek közelében való huzamos tartózkodás is felelőssé tehetők a betegség kialakulásáért. Sok dohányos egyik leggyakoribb érve a leszokás ellen az, hogy nem csak ez a káros szenvedély okozhat tüdőrákot, olyanok is meghalnak ebben a kórban, akik sohasem gyújtottak rá egyetlen szál cigarettára sem.

A tényeket tekintve, a fejlett világban, a daganatos betegségek körében a légzőszerv tumorja szedi a messze legtöbb áldozatot. Az összes tüdőrákos haláleset 85-90 százaléka a dohányzók, többségükben a férfiak közül kerül ki. Ami a nemdohányzókat illeti, az ilyen nők körében, furcsa módon, lényegesen gyakrabban fordul elő a tüdőrák, mint a nikotin-absztinens férfiaknál. Bár nyilvánvaló, hogy a dohányzás mintegy 20-szorosára növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, ám a nemdohányzók körében előforduló ilyen megbetegedések rendkívüli gyakoriságára tekintettel, körültekintően kell eljárni az ebbe a csoportba tartozók diagnosztizálásánál! Példaként idézhető, hogy az Egyesült Államokban mintegy 15 ezer nem-dohányzó hal meg évente tüdőrák miatt. Ez nagyjából annyi, mint ahányan petefészekrák miatt veszítik életüket, és több mint ahányan agydaganatban, hólyagrákban vagy myeloma multiplex következtében halnak meg.

A belélegzett káros anyagok: a szennyezett levegőben lebegő korom, por, a kipufogókból távozó részecskék, az azbeszt, a kristályos szilikátok, a radon, az aromás szénhidrátok, a nehézfémekből eredő szennyeződés először a tüdő öntisztító rendszerét, a csillószőrös hámsejteket pusztítják. A hámsejtekbe jutó rákkeltő anyagok megváltoztatják az örökítő anyag, a DNS szerkezetét, aminek következtében a sejtek ellenőrizetlen, "zabolázatlan" szaporodásba fognak. Az említett folyamat jelenti tehát a sejtek rákos elfajulását.

A leletet olvasva, könnyekkel küzdve tüdőrákot vizionálva, fel sem ötlött bennem a dohányzás szerepe, hiszen Mama környezetében soha senki nem cigarettázott. Előbukkant azonban a gyerekkori emlék - mekkora becsben volt a gyönyörű paraván, amit Papa hol a kandalló, hol a vaskályha mellé tett, attól függően, Mama mikor melyikben gyújtott tüzet. Így védték nálunk, a kis alapterületű lakásban a sugárzó hőtől a közelben lévő bútort. Emlékszem a sejtelmes hangzású szóra. "Azbesztlap" - mutatta be a tárgyat Papa a kíváncsi gyereknek, a nagy becsben tartott tárgy értéke mellett, esztétikus voltára is említést téve. A csaknem Papa magasságú, diszkrét alumínium keretbe foglalt, finom tapintású lapon ugyanis még sejtelmes, halvány ábrák is voltak. Eleget láttam, folyton a közelemben volt. De leginkább Mama közelében, hiszen minden második napon, jó háziasszonyként, ő még a port is letörölgette róla, gyakran említve, minél többet dörgöli, annál több por jön le róla!

 

Még a lelet elkészülte napján Mamának jelenése volt a kedves ismerős orvosnál. Rendben lévőnek találta, hogy visszük a szokásos kórházi befekvő csomagot, elvégre így illik, hiszen kivizsgálásra megyünk. Elhelyezkedett a frissen felhúzott ágyon, várta a vizitet, hogy megpuszilgathassa fia barátját, majd cselesen rögtön kuncsorogni kezdett "Ugye nem tart benn drága doktor úr? Elvégre péntek van. Hétvégére, ugye hazamehetek? Vár a hegy, mennék kirándulni, ahogy szoktam!"

Vizit után az orvosi szobában beszélgetünk a stratégiáról. "Ha nem gyalogol, ha kocsival viszik, nyugodtan látogasson fel a hegyre. A góc-keresést majd megkezdjük a hét elején! Még akkor is, ha esetében, orvosilag, túl sok tennivaló nem maradt!"

Az orvosi döntés első felét meghallva, Mama szinte kipattant az ágyból. Boldogan újságolta szobatársának a hírt, hogy erős köhögése ellenére, mehet kirándulni. Az orvosnak megígérte, nem fog kapálni, majd akkor húzza le az avart, a téli védelmet a virágtövekről, ha már nem köhög, ha megerősödött. Most csak üldögélni fog a kertben, a tavaszi napsütésben. Majd legközelebb dolgozik is, ahogy szokott. (Nem volt legközelebb. Ezen a szombaton járt utoljára imádott telkén...)

 

Míg ő "levegőzött" a hegyen, mi átrendeztük a lakásunkat, hogy átadhassunk neki egy szobát - ne kelljen haza buszoznia, otthon lépcsőt másznia. Vasárnaptól tehát új helyen lakott, s ezt a helyzetet nem csak elfogadta, hanem azonnal megkedvelte. Hétfőn reggel huncut mosollyal közölte:"Nagyszerűen aludtam. Most pedig a kora reggeli fényben olvasgatok. Nézem a műsorújságban, mikor lesznek a kedvenc sorozataim. De jó, hogy ide tettétek a tévét is! Készülj úgy, ezt a szobát végleg birtokba vettem. Én már ezt nem adom vissza nektek, innen többet ki nem megyek. Vissza se költözök a lakásomba. Főzni se fogok. Átveheted a szerepem!" - mondta, és nagyon jót mulatott megjegyzésén, amit persze viccnek szánt...

A tüdőrák alattomosan kialakuló betegség. A korai szakaszban panaszmentes. Az első intő jelek - a tumoros daganat fejlődése s így gyógyíthatósága szempontjából - többnyire későn, sokaknál tragikusan későn jelentkeznek. Legfőbb tünetei: a nehézlégzés, a krónikus köhögés, a fogyás, a fáradékonyság, a visszatérő, nehezen gyógyuló tüdőgyulladás, a vérköpés. Nyilvánvaló, hogy a beteg operálhatósága, túlélési esélye a korai stádiumban a legjobb, legnagyobb. A betegség feltérképezésére többféle diagnosztikus eljárás szolgál. Képalkotó vizsgálat során, mellkasröntgennel - kedvező elhelyezkedés esetén - már az 1 centiméteres tüdőgóc is jól látható. A CT, MRI segítségével a mellkasban, vagy másutt megjelenő további daganat is kimutatható. A hörgőtükrözés során üvegszál-optikás hajlékony csövet vezetnek a légcsőn keresztül a hörgőkbe, segítségével közvetlenül vizsgálható az elváltozás, és mintavétel is történhet. A pontos diagnózis felállítása, a tumor szövettani típusának meghatározása, patológiai feladat. Váladékot, sejt- vagy szövetmintát vesznek a betegtől, a laborban pedig kiderül, tartalmaz-e daganatsejtet a minta, s ha igen, milyen típusút.  

 

Napokig nem bírt betelni az ablakából látott diófával, nem győzte dicsérni a madárkák csicsergését, figyelte röptüket. Aztán néhány napot, a megbeszéltek szerint, kórházban, kedvenc orvosa osztályán töltött. Megkezdődött a kivizsgálás, különféle vizsgálatokon esett át. A zárójelentést olvasva szembesültem először avval, az utóbbi időben mennyit fogyott. Ekkor emlékeztem vissza, mostanában több szoknyáját is mutatta, milyen könnyű lendülettel tudja körbeforgatni magán, holott korábban nem ment össze a cipzár.

 (Anamnézis: hipertónia miatt állt kezelés alatt, utóbbi 8 hónapban 4 kilót fogyott. Hetek óta száraz köhögés kínozza. Mellkas rtg és CT történt - multiplex pulmonális folyamatot mutatott: pleurális folyadékkal és régi specifikus maradványokkal. Felvételi státusz: kielégítő ált. állapot, kp táplált beteg. Sokat, szárazon köhög. Történtek egyéb vizsgálatok:

1, felső panendoscopia. Biopszia (2 db corpus + hp) a nyelőcső és a cardia ép. A gyomorban éhgyomri secretum. A fornix, corpus, antrum nyálkahártya vérbő, foltozott, de térszűkítő folyamat nem látható. A pylorus, bulbus és postbulbaris duodenum ép. Vél.: vérbő gyomornyálkahártya, npl. nem látható

2, colonoscopia - A coecumig jutottunk fel. A vastagbél redőzete, nyálkahártyája ép.

3, Pa mellkas felv. - az előző vizsg. óta a bal oldali pleurális folyadékgyülem mennyisége bő 3 harántujjal nőtt, jelenleg a VI. borda oldalsó ívének magasságáig ér. Egyéb idem.)

Mama boldogan jött haza a kórházból. Nem panaszkodott a kellemetlen vizsgálatokra, de kacarászva azért továbbadta, hogy az egyik doktornő azt kérdezte tőle, "vajon milyen gyötrelemnek vetné még alá a nénit kedvenc belgyógyásza, ha nem a fia barátja volna?!"

Fölmerült a hörgőtükrözés, tudtam meg később, végül ezt elvetették, de a belgyógyász kezelőorvos tanácstalanul jegyezte meg: "A lecsapolt mellkasi folyadékban nem mutatkozott daganatsejt, így nem mondható ki egyértelműen a verdikt: ez tüdőrák!"

 

Voltak napok, amikor Mama egyáltalán nem köhögött. S mivel nem kellett lépcsőznie, elő nem fordult, hogy azt jegyezte volna meg: "kalapál valami belül, talán a szívem? Mintha elfogyott volna a levegőm!".  Míg ő olvasgatással, a teraszon szunyókálással múlatta az időt, jöttek-mentek a telefonok, levelek. Régi ismerős és csak sajtóeseményen most látott orvosoktól próbáltam megtudni, mi is a helyes teendő anyám ügyében. Így történhetett, hogy egy igen nyitottnak és empatikusnak mutatkozó, épp csak frissiben megismert szakembernek írtam az alábbiakat:

 

"Kedves Doktornő, említettem Önnek, hogy 85 éves édesanyámnál egy pár hete fennálló (lépcsőzés közben jelentkező) légvételi panasz, majd igen erős, állandósuló köhögés után ápr. 11-én kardiológiai szívultrahang vizsgálat (echo) történt, majd mellkas röntgen, és a leletező orvos mellkas CT felvételt javasolt (ami ápr. 26.-án készült - ebből idézek most:

"Natív és kontrasztanyagos helicalis sorozat készült a jugulumtól a crista szintjéig. Az elülső mediastinumban az aorta ascendens bal oldalán egy kb. 17x17 mm nagyságú, széli részén, nagyrészt elmeszesedett nyirokcsomó látható. Praetracheálisan és az aorto-pulmonalis ablakban több, kb. 8 mm-es nyirokcsomó van. A jobb csúcsban meszes góc és fibroticus kötegek láthatók. A tüdőben mindkét oldalon több apró meszes góc van. Ezen kívül, mindkét oldalon számos parenchymás nodulus látható, melyek közül a legnagyobbak a következők: jobb oldalon a 9-es szegmentumban lateralisan egy 6 mm-es góc, jobb oldalon a 4-es segmentumban lateralisan egy 6 mm-es góc, bal oldalon az 1-2-6- segmentum határán egy 5 mm-es góc. Mindkét oldalon nagymennyiségű pleurális folyadék látható. Jobb oldalon a pleuralis folyadék dorsalisan kb. 3 cm széles sávban ábrázolódik. Bal oldalon a pleuralis folyadék a csúcsig terjed, a hilus magasságában kb. 6 cm széles, basalisan a mellkasfelet kitölti. A nagymennyiségű pleurális folyadékgyülem által a bal oldalon a lingula és a 10-es segmentum komprimált, légtelen.
Vélemény: az elülső mediastinumban látott meszes nyirokcsomó, valamint a tüdőkben látható meszes gócok és a jobb csúcsban látható kötegezettség v.s. korábbi spec. folyamat maradványainak felelnek meg. A mindkét tüdőben látható multiplex parenchymás gócos eltérés és a nagymennyiségű kétoldali pleurális folyadék parenchymás, illetve pleurális metastasisra suspect. A bal tüdőben látható atelectasia v.s.a nagymennyiségű pleurális folyadék következménye. Primer npl. keresésére kivizsgálás javasolt.")

A lelet ismeretében belgyógyász barátunk nekem elismerte, hogy orvosilag ugyan kevés teendő maradt, mégis megkezdte a gondozást, sőt, a primer tumor keresést (gasztro- és kolonoszkópia történt), a Korányiból pedig arra kért választ, vajon nem TBC-re utalnak-e a meszes gócok... Közben egy onkológus barátom, a leletek alapján, IV. stádiumú tüdőáttétet valószínűsített, azt javasolva, keressük tovább a primert, hátha kiderül, melyik gyógyszerre érzékeny (emlő-, hasnyál-, pajzsmirigy-, hólyag-) tumorról van szó. Megerősítette, igen hatékonyan lehet alkalmazni a célzott kezelést, ami még az ő korában is azt eredményezheti, hogy élete jó minőségben meghosszabbítható.
Ez a gondolat, súlyos erkölcsi dilemmát okozott nekem, miként dönthetnék minderről én, ezért némi tépelődés után, megkérdeztem magát az érintettet, vállaljuk-e a további vizsgálatokat, hiszen tüdőelváltozásai hátterében a szervezetében zajló rosszindulatú folyamat létét feltételezik az orvosok. Erre anyám először azt mondta, "persze, legalább megtudjuk pontosan, mi a bajom!", majd később úgy vélte "nincs értelme rohangálni egyik orvostól a másikig, annyira megbízom belgyógyászunkban, maradjunk meg annál, amit ő javasol. Különben ő is ezt kereste, nem? És nem talált semmit, nem?!" 

Mama még azt is közölte, nagyon jól megvan a bőrében, szeret velünk élni, nyugalma, belső békéje megvan. Majd még hozzátette: "ha leáll a gépezet, hát leáll!". Azt hiszem, ennél bölcsebben nem összegezhette volna a helyzetet. Laikusként egyfelől féltem őt a tumor-kereséssel járó megterhelő vizsgálatoktól, tartok az esetleges citosztatikus kezeléssel járó életminőség romlástól, miközben nem várok eredményt egy 85 éves embernél.
Ráadásul, látom, milyen drámaian gyors a folyamat nála - április elején még egyedül élt, önállóan látta el magát, sőt naponta eljött hozzánk főzni. Egy hónap telt el, már velünk él, eszébe se jut, hogy másképp is lehetne, és látom, arra sincs ereje, motiváltsága, hogy a kertbe kimenjünk sétálni. Talán fél az emeletnyi lépcsőzéstől. Nem kíván enni, inni is alig - mintha elutasítaná a gyomra! Bár ez lelki kérdésnek is látszik, mert ha körülötte a család, magába tud diktálni egy tányérnyi levest. Igaz, utána görcsöl a hasa, és vécére kell mennie. Fájdalmat a beleiben (ill. a mellkasában) érez, de csak annyira erős a görcs, hogy elég, ha No-Spa-t vesz be. Amúgy derűs, nyugodt, folyton mosolyog, élvezi a szobáját, az állandó társaságot.

Arra szeretném Önt kérni, hogy az étvágytalansága és a gyengesége ellen próbáljunk meg tenni valamit... Kérem, onkológusként, írja fel neki a szükséges gyógyszereket!"

 

 

A tüdőrák kezelésekor a teljes gyógyulásra a legjobb esélyt a műtét adja - ha, olvasom a Magyar Rákellenes Liga honlapján -, ismétlem, ha korai stádiumban fedezték fel a bajt, amikor a daganat még kicsi és nem terjedt túl a tüdő állományán. A sugárkezelés a tumor méretének csökkentésére, az elsődleges, vagy áttéti daganatok által okozott tünetek enyhítésére szolgál. A kemoterápia során gyógyszereket alkalmaznak, hogy megállítsák a daganatsejtek növekedését és osztódását. Mivel a citosztatikumok - a daganatsejtek elpusztítása mellett - a szervezet egészséges, gyorsan osztódó sejtjeit is károsítják, számos mellékhatást okoznak. A leginkább károsított egészséges sejtek a csontvelő, a bőrben található szőrtüszők sejtjei, a gyomor-bélrendszer hámsejtjei. A leggyakoribb mellékhatások az émelygés, hányás, hajhullás, fáradtság, fertőzés, vérzés.

A daganatos betegek, az időben felfedezett tumorral szakemberhez kerülők számára nagyon fontos, reményt adó fejlemény, hogy a napjainkban elérhető új gyógymódok: a célzott biológiai terápiák igen hatékony, eredményes kezelést tesznek lehetővé. A célzottan, a daganatsejtek működését gátló gyógyszerek a tumor-sejtek felszínén található jelfogó molekulákat célozzák meg, mégpedig azért, hogy ellehetetlenítsék, felfüggesszék ezen sejtek azon képességét, amellyel elindítják a daganatsejtek "halhatatlanságát", fokozott osztódását, áttétképző hajlamát jelentő sejtműködést. Mivel az említett gyógyszerek elsősorban - célzottan - a daganatsejtekre hatnak, az egészséges sejteket alig károsítják, a legtöbb beteg életminőségét jelentősen javítják.  

 

"Az elküldött adatok alapján sajnos édesanyja nevére nem tudom felírni a gyógyszert, mert végül is nincs diagnózis." - világított rá a doktornő arra, hogy egyértelmű diagnózisra van szükségünk. Lassan nyilvánvaló volt, hogy a belgyógyászaton ezt elég nehéz lesz megszerezni. Hiába a barátság. A következőket írhattam a doktornőnek:

 

"Négy héttel a CT után az ellenőrzés azt mutatja a pleurális folyadék szintje emelkedett. A gyenge vízhajtás alig (inkább nem) mutat eredményt - de laikusként úgy sejtem, hogy képződése nem is szív eredetű... Viszont megtudtuk, hogy a gasztroszkópia alkalmával, a gyomor gyulladt falából vett szövetminta szerint anyámnak Helicobacter pylori fertőzése van. Gyenge gyanú támadt arra, hogy esetleg malt limfóma alakult ki nála. Most tehát háromféle új gyógyszert is szed - ettől azt várjuk, hogy étvágya hamarosan rendeződik. Ezért gondolom, talán egyelőre ne terheljük őt újabb szerrel - Mama így is nehezen vesz be ennyiféle tablettát. Mintha nehezen nyelne. A tervek szerint jövő héten újra sor kerülhet a mellkasi folyadék lecsapolására, akkor kiderülhet, ezúttal találnak-e benne tumor sejtet. Hátha végre lesz diagnózisunk. Remélem, addig semmiképpen nem jelentkeznek fájdalmak, pláne nem erősek. Természetesen Önnek sem szeretnék gondot okozni avval, hogy az onkológiai státus deklarálása nélkül bonyolódjon bele a receptírás nehézségeibe..."

Még májust írtunk, amikor megjött a segíteni akaró doktornő válasza:

"Mindenképpen egyetértek a törekvéssel, hogy a legkisebb megterheléssel járó módszerrel próbálják meg diagnosztizálni az esetleges malignus betegség fennállását. Ez ebben az esetben valóban a mellkaspunctio. Megjegyzem, a negatív lelet nem diagnosztikus, csak a pozitív. Annál is inkább fontos ez, mert a későbbiekben  a tüneti therápiák alkalmazásakor nem mindegy, hogy tudjuk, vagy nem tudjuk mivel állunk szemben. Értem ezen főleg a fájdalomcsillapítást, hiszen ha szükség lesz rá, opioidokat is be kell majd vezetni. De ne jósoljunk előre. Természetesen mindenben segítek majd, amiben tudok."

 

Ekkoriban írta Mama egyik unokája: "egy-két dolgot én sem értek: 1. ezzel a folyadékkal miért nem kezdenek valamit? Mama azt mondta, hogy a leszívást a szobatársának is csinálták ott a szobában, ezek szerint nem egy nagy beavatkozás. 2. Mire fel állapították meg azt, hogy IV stádiumban van? Ha közben még azt se tudni biztosan, hogy mi a pontos baja?!"

Különösen sorsszerűnek éreztem, hogy ebben az időszakban oly sok szöveg, adat került a kezembe a számomra most legfontosabb betegséggel kapcsolatban, illetve szakíróként e témához kapcsolódó új információkról kellett összefoglalókat írnom.

 

Ami a tüdőrákot illeti, a nők jóval esendőbbek, írja egy hírportál. Évente mintegy 8 ezren halnak meg nálunk e betegségben - a mortalitási adat évek óta nagyjából állandó, azonban míg 25 évvel ezelőtt 4 férfira esett 1 női tüdőrákos haláleset, napjaikban már 2:1 az arány. Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet adatai szerint 2005-ben 7571 légcső-, vagy hörgőrák miatti haláleset fordult elő. Bár a halálozási mutató évek óta stagnál, a férfiaknál napjainkban enyhén csökkenő, a nőknél viszont folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Az
adatokat szolgáltató évben 2235 nő halt meg tüdőrákban, ami kétszer több mint a 20 évvel korábbi adat. A tüdődaganat nők körében való terjedéséért főleg a dohányzás tehető felelőssé. A tizenévesek között nagyjából ugyanannyi vagy még több lány e szenvedély rabja, mint fiú. A 40 év alattiak korcsoportjában több a női tüdőrákos. Egyes szakértők szerint a nagyobb női esendőségben a női nemi hormonok, az ösztrogének is szerepet játszhatnak.

A tüdőrákos betegeknek legnagyobb esélyük a túlélésre akkor van, ha korán, lehetőleg még a panaszmentes szakaszban derül fény a problémára. A legtöbb korai stádiumú, így nagyobb eséllyel kezelhető, esetleg gyógyítható tüdőrákos megbetegedést - minden évben közel 2
ezer esetet - a tbc elleni küzdelem jegyében szervezett szűrések során sikerül felfedezni. A szűrési fegyelem lazulásával azonban jelentősen csökkent a szűréssel, még panaszmentes állapotban kiemelt rák-esetek aránya. Míg az 1980-as évekig, a daganatos betegek több mint felét a tüdőszűrésen készült felvétel elemzése során diagnosztizálták a szakemberek, addig ma szűréssel, már csak az esetek alig harmadára derül fény - még panaszmentes állapotban.

 

 

A Mamát gondozó orvosok keresték az előzményeket. A tüdőgondozó, ahová Mama oly engedelmes, szófogadó, törvény- és előírás-tisztelő állampolgárként - tudtommal - rendkívül precíz rendszerességgel járt, az évek során többször költözött. Akkoriban éppen egy felszámolt piac helyén épített lakótelep oldalában, egy garázssoron kapott helyet. A tüdőgondozóban, pontosabban az ernyőkép-szűrő állomáson dolgozók készségesen fogadtak. Megértették, miért nem személyesen jön maga az érintett. Nem kértek meghatalmazást, csak azt kellett megígérnem, hogy a tüdőgyógyász szakembereknek való bemutatás után, visszaszolgáltatom a két pici, gyerekkorom Pajtás fényképezőgépével készült képek méretére emlékeztető röntgenfelvételt. Az archívumban tapasztalt rendet látva, és a szolgáltatás minősége alapján arra gondoltam, itt nem veszhetett el felvétel, s így bizonyára pontosak a szűrővizsgálatokra vonatkozó statisztikák.

 

A Korányi honlapját, ahol a lakossági szűrővizsgálatokról külön táblázatban számolnak be, érdemes még egyszer ide idézni. Szinte hihetetlen tömegű adatot jeleznek az 1990-es évre: 4 millió 824 ezer 151 (ebből 2 millió 245 ezer 778 MEF és 2 millió 578 ezer 376 SEF) vizsgálat történt. 2008-ban viszont már csak 2 millió 308 ezer 748 (919 ezer 589 MEF, illetve 1 millió 554 ezer 516 SEF) ugyanezen évben a fővárosban összesen 274 ezer 447 szűrést végeztek-végeztettek el, a továbbvizsgáltak száma 30 ezer 948 és ezzel az átszűrtség 35,6 százalékos.

Ami a tüdőszűrő vizsgálatok hatásosságát illeti, az erre vonatkozó adatsorban az olvasható, hogy a 161 ezernyi továbbvizsgáltból 2008-ban 1476 primer tumort találtak. A statisztika, és az egyszerűbb érthetőség kedvéért ezt úgy is megfogalmazták, hogy 100 új betegből 25,4 primer tüdő-tumort diagnosztizáltak.

A tüdőrák korai felfedezését tovább nehezíti a kötelező tbc-szűrések ritkulása, olvasom a tüdőbetegek számára szerkesztett honlapon. Bizonyos előfordulási gyakoriságra tekintettel, ma már csak Budapesten, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben rendelik el a kötelező szűrést, másutt választható, ajánlott a vizsgálat. Nyilván nem véletlen, hogy a kötelezően szűrő területeken az országos átlag feletti a szűréssel kiemelt tüdőrákosok aránya - a legmagasabb (42%) Jász-Nagykun-Szolnokban. Míg 10 tüdőrákosból itt hármat sikerül megoperálni, addig országosan csak kettőt - holott a legnagyobb túlélési esélyük az
operáltaknak van.

 

 

A fentieket látva, azt kell mondanom, a statisztikát Mama is rontotta. Bármilyen lelkiismeretes volt, az utóbbi években, talán, valahogy elfelejtett elmenni a szűrésre. Nem kapott behívót? Nem, inkább arról lehet szó, hogy mi nem figyelmeztettük, nem vittük, nem kérdeztünk rá. Annyira elkényelmesedtünk attól, hogy mindig jól van, hogy teherbíró, korát meghazudtolóan aktív, hogy nem gondoltunk az esetleges kockázatokra? Késő ezen töprengeni! Bizonyára mulasztást követtünk el, és most szembe kell nézni ennek következményeivel!

A pici felvételek 4 és 5 évvel ezelőtt készültek. Nem tudni, mikor látszódott volna először, hogy figyelem, baj van. Mikor kaptuk volna meg a szakszerű intést, résen kell lenni, orvoshoz kell fordulni! Nem tudom, mi lett volna, ha!. ..

A Korányiban a szakértő orvos nagy szeretettel foglalkozott Mamával. A CT felvétel írott szövegét, még inkább a CD-n mellékelt felvételét látva viszont egyértelművé tette, Mama állapota nem tuberkulózis következménye. Amit még hozzátett, sokat sejtető volt. Megdicsérte, hogy azt hallja, mennyire aktív, és azt javasolta, süssön még sok palacsintát az unokáinak, ameddig bírja! Mama számára annyira nem volt árulkodó ez a megjegyzés, hogy teljesen el is felejtette, hogy Budakeszin szóba került a palacsintasütés. Közölte, ő már többet nem megy a konyhába, neki úgy jó, ha elvégeznek helyette mindent. Azt viszont többször emlegette, milyen szép volt a Pihenő úton, az intézet parkjában, milyen jól esett az árnyas fák alatt elköltött tízórai, amit biztonságból vittünk, ha megéhezne. Mert éhgyomorra mentünk a felülvizsgálatra. Abban reménykedtem, sor kerülhet a mellkas-csapolásra. Fel is ajánlották Mamának, hogy feküdjön be, elvégzik a még szükséges vizsgálatokat, de akkor úgy döntött, ő olyan jól van, különben is már sokan, sokszor vizsgálták, és még inkább különben, nem lesz hűtlen kedvelt belgyógyászához. Maradtunk ennyiben. Akkor.    

 

 

A nyár folyamán különösen sokszor kellett (egészségügyi szakíróként) mostani témánkhoz kapcsolódó új információkról, kutatási eredményekről összefoglalót írnom (így augusztus elején is). Ilyenkor mindig eszembe jutott, szinte minden szakember, laikus első kérdése az volt, cigarettázott-e valaha Mama, vagy volt-e a családban nikotinfüggő. A laikusok csodálkozva fogadták a közlést, hogy soha nem volt dohányos a környezetében, olyan is volt, aki erre való tekintettel azonnal kétségbe vonta a tüdőrák lehetőségét.

           

A korai stádiumban felismert tüdőrákos betegek között lényegesen jobbak a nemdohányzók túlélési esélyei, olvasható az onkológus kutatók eredményeit összefoglaló tanulmányban az Alabamai Egyetem honlapján. Amerikai kutatók 562 dohányos és 168 nemdohányzó - korai stádiumban felismert nem-kissejtes - tüdőrákos beteg 5 éves túlélési adatait vizsgálva arra a felismerésre jutottak, hogy a káros szenvedélytől mentes egyének mintegy kétharmada (64%-a) élt még legalább 5 évet a tumor diagnosztizálása után, míg a dohányosoknak alig több mint
fele (56%). A legrosszabb túlélési mutatókat azon dohányosoknál találták, akiket a szakemberek legalább 20 "csomag-éves" kórtörténettel jellemeztek - ez úgy értendő (számolandó), hogy az egy csomagéves egyén, egy éven át napi 1 doboz cigarettát szív el.

A korai stádiumban felismert tüdőrákos betegek között tehát jobbnak találták a nemdohányzók túlélési esélyeit. A kutatók megjegyezték azt is, hogy a cigarettázás nemcsak a tüdőrák, hanem számos egyéb betegség kialakulásáért is felelőssé tehető. Felmérésükben arra tették a hangsúlyt, hogy még a korai stádiumban észrevett tüdőrák esetén is rosszabbak a dohányosok túlélési esélyei (miközben az előzőket írtam, arra gondoltam, Mama ebből a szempontból valószínűleg kivételként erősíti a szabályt!) A tüdőrák a leggyakoribb daganatos halálok hazánkban mindkét nemnél - az előző 5 évben átlagosan 8 ezer (közel kétszer annyi férfi) áldozattal. Bár még mindig lényegesen több férfi cigarettázik (43% áll szemben a 28%-kal), a női dohányzás terjedésével párhuzamosan gyakoribbá vált a nők körében a tüdőrák előfordulása. Ismételjük meg a fontos adatot, a tüdőrákos betegek 90%-a cigarettázik.

Telnek-múlnak a napok, hetek, augusztus végén járunk, diagnózis még mindig nincs, és egyre kevésbé látom, hogy mitől is lenne. Mama azonban meglepően jól van... Semmi fájdalma. Közérzete, hangulata tökéletes. Persze nagyon gyenge. Amikor megtudta, hogy lakásáról idehoztam a vitrinből több kedves régi tárgyát, meg az összes bekeretezett fényképet, azonnal látni akarta mindet. Fellelkesült, kérte, most azonnal rakjuk ki őket itt a szobájában. Kivette a kezemből a porrongyot, hogy ő is átdörgöli a kereteket. Mire végzett a 12-13 kisméretű fénykép letörölgetésével, úgy elfáradt, hogy onnan kezdve szinte egész nap az ágyban maradt. Ekkor értettem meg, világos, hogy miért nincs semmi késztetése arra, hogy bármit csináljon. Ő, akinek valaha a feladatok végzéséből állt az élete, nyilván érzi, hogy semmihez nincs ereje, jegyzem fel magamnak Mama betegnaplójában.

Ezen a napon, egy limfóma rendezvényen találkoztam egy hematológus orvossal, aki szerint nagyon nincs rendben, hogy nem szívják le a mellkasában gyűlő folyadékot - akár háromhetente. Nem jó, mert a folyadék teljesen elveheti a légző kapacitását. Én meg kínlódok, hogyan befolyásoljam azt a jóindulatú, mindenre kész belgyógyászt, akit anyu imád. Elvégre április vége óta tudjuk, hogy nagy mennyiségű pleurális folyadék van a mellkasában, tapasztaljuk, hogy a vízhajtó nem viszi ki, egy hónapja lecsapolták, a laboratórium nem mutatott ki semmit, de egy héten belül ugyanannyi folyadék gyűlt megint össze. Akinek mutatom a CT eredményét, azt mondja, igen súlyos, de csak gyanú, hogy metasztázis van a tüdején, nem bizonyosság!
Tipródok. Vigyem el egy tüdőgyógyászhoz? Érdemes gyötörni szegényt? Kinek van igaza? A kezelőorvos, miért nem akarja rendszeresen lecsapolni? Mindig megragadok itt..."

 

Kár volt hónapokig töprengeni azon, hogy bízzuk-e Mamára a döntést, maradjon kedvenc orvosa szeretetteli (ámde szükségképpen belgyógyászati) gondozásában, vagy beszéljük rá, s végre vegyük igénybe a szakintézet célirányos diagnózis keresését. Végül, az utóbbi mellett döntöttünk.

Mamát lelkileg nem terhelte meg, hogy 2 napra befeküdt a Korányiba, ahol elvégezték a csapolást, és a mellkasi folyadékban azonnal kimutatták a daganatsejteket. Szeptember 25-én az osztályos orvos azzal fogadott: megvan a diagnózis, "adenokarcinoma". Majd odakísért Mamához, és neki megismételte,"megtudtuk, mi a néni baja!".

A diagnózist érthető, egyszerű szavakkal magyarázta el. Ettől kezdve Mama többé nem játszhatta (volna) el minden látogatója előtt, hogy "hát az az igazság, hogy tulajdonképpen fogalmunk sincs, mi a bajom! Elvégre nem fáj semmim, visszajött az étvágyam, megszűnt a köhögésem is. Mit várhat az ember, ha éppen most, szeptember 2.-án töltötte a 85 évet?!"

Mama azonban ezután is úgy tett, mint aki nem tudja, mi a baja. Igaz, még amikor döntenie kellett arról, részt vegyünk-e a további góckereséses vizsgálatokon, emlegette, hogy végiggondolta, mennyi rákos eset fordult elő a családban. Anyai ágon három nőrokont, nagynénit sorolt fel, akik mellrákban haltak meg, említett más férfiaknál gyomor-, meg egyéb rákot. De aztán többet nem emlegette az eltávozottakat, és a saját állapotáról sem beszélt.

 

Sose fogok rájönni, hogy kell pontosan értelmeznem reagálását, amikor a fiatal doktornő a Korányiban megállt mellette és beszélt hozzá. Pontosabban azt kell mondanom, nem tudom, hogy kell megfejteni nem-reagálását. Mintha ugyanazt a taktikát választotta volna, ami oly sikeres volt nagyapámnál. Ő, nagyothallására rájátszva, totál süketnek tettette magát, ha valami rossz hírt kellett (volna) fogadnia.

Anyám a kórtermi ágya melletti kis-asztalnál ült rezzenetlen nyugalommal, míg a doktornő beszélt. Az előző percekben látott arckifejezéssel a feladatra, az evés élvezetére koncentrálva szelte tovább éles pengéjű kiskésével a McDonald's-ból hozott csirkeszendvicset. Ez volt az a "különlegesség", aminek mindig örült, ha éppen nem otthon étkeztünk. Ette a beosztón szelt kis falatokat tovább, mindent jól megrágva. Hallania kellett a "verdiktet" (a számomra, az ő korában halálos ítéletet)! Biztosan hallotta is, hiszen azonnal felnézett, amikor a doktornő témát váltott, és azon csodálkozott, annak örült, milyen jó az étvágya. Mama mosolyogva válaszolta "ezek a huncutok sokkal jobban csinálják a rántott húst, mint én szoktam. De már biztosan nem próbálom meg túlszárnyalni őket. Most már csak élvezem, ha kapok egy ilyen szendvicset!" - Visszaemlékezve szavaira, azt hiszem, pontosan értette, mit mondtak neki, mi vár rá. Ennek a mondatnak higgadtságában benne volt az a bölcsesség, amivel egész életében fogadott mindent - jót és rosszat. Elkerülhetőt és elkerülhetetlent. Csak akkor még nem tudtam, hogy felfogta. Ő pedig nem mondta.  

 

Hosszú ideje kutatják, mégis mitől betegszik meg tüdőrákban az, aki nem dohányzik. Kutatási adatok szerint a radon-sugárzás, a főzéskor keletkező és a szellőzetlen helyiségben felszaporodó füst, az olajban/zsírban sütéskor keletkező karcinogén égéstermékek, az azbeszt, nehézfémek, a humán papillomavírus fertőzés és bizonyos genetikai érzékenység fokozzák a tüdőrák kialakulásának kockázatát. 

A tüdőt érintő daganatokat leginkább a nem-kissejtes rákos változat jellemzi, ennek két
leggyakoribb típusa a mirigyhám (adenocarcinoma), és a laphám (planocellularis carcinoma).

A legújabb vizsgálatok szerint a nem-dohányos embereknél jelentkező tüdőrák számos ponton eltér attól a típustól, ami a káros szenvedélynek hódolóknál jelentkezik. Előbbiek körében mintegy negyedével magasabb a férfiak halálozási aránya, mégis a nemdohányzó nők körében fordul elő gyakrabban ez a ráktípus. E furcsa, ellentmondásosnak tűnő megállapítás azzal magyarázható, hogy a sohasem dohányzó tüdőrákos nők gyógyulási aránya jóval magasabb. A nemdohányzók esetében gyakrabban fordul elő adenokarcinoma típusú tüdőrák. Náluk a nem kissejtes tüdőrák jobban reagál egy bizonyos enzimet (EGFR-TK) gátló szerekre. A nem-dohányzás nem nyújt ugyan teljes védelmet a tüdőrák ellen (a legfőbb ismert genetikai eltérés a 6-os kromoszómához kötődik. Az érintetteknél már kis mennyiségű cigarettafüst belégzése is jelentősen növelheti a rák kialakulásának kockázatát), ám a szenvedély hiánya töredéknyire csökkenti a rizikót, és ekkor jobbak a már kialakult betegség gyógyulási esélyei is.

Visszaemlékezve Mama szavaira, megismétlem, mennyire fontos jól értelmezni, helyére tenni őket. Azt hiszem, pontosan értette, mit mondtak neki a jövőről, a sorsáról, sejthette azt is, mi vár rá. Válasza egyszerű higgadtságában benne volt az a szerény "primitív" bölcsesség, ami jellemző volt rá, amivel egész életében fogadott mindent - jót és rosszat. Elkerülhetőt és elkerülhetetlent. Szójárása volt "minden úgy van jól, ahogy van!"

Akkor még nem tudtam, hogy felfogta, a helyére tette a doktornő közlését. Ő pedig soha nem beszélt róla. És akkor még nem olvastam az alábbi érdekes, újdonságként közölt hírt - bár nyilvánvaló, hogy tartalmával akkor, sőt később sem tudtunk volna mit kezdeni.

Mamára mindez már nem vonatkozhatott. 

 

A tüdőrák egyik leggyakoribb fajtája, a mirigysejtes tumor esetén a jövőben pontosabb prognózist lehet majd adni a kór várható lefutásáról, olvastam az International Journal of Cancer közlésére hivatkozó hírügynökségi jelentést. A hír szerint japán tudósoknak sikerült kimutatni, majd azonosítani a vérben egy olyan anyagot, aminek jelenléte arra utal, milyenek az adott beteg túlélési esélyei. A tüdő adenokarcinómájában szenvedő rákosok 57%-ának vérében mutatták ki a SLAK jelölésű faktort, ami a kontrollcsoportot alkotó egészségesek mintegy tizedénél (10%) volt jelen. A legmagasabb faktorszintet azon tüdőrákosoknál mérték, akiknél távoli áttét is volt (metasztázis még azon adenokarcinómás betegeknél is előfordulhat, írták a kutatók, akiket a hagyományos módszerek alapján az alacsonyabb kockázati csoportba soroltak). Az 50 U/ml fölötti SLAK szintű adenokarcinómások túlélése jóval alacsonyabb (átlagosan 8 hónap) volt az 50 U/ml alatti értéket mutatókkal szemben (26,3 hónap). A japán kutatás eredményei nyomán onkológusok úgy vélik, a magasabb SLAK-szintet mutató betegeknél indokolt lehet, hogy a ma elfogadottnál sokkal agresszívabb gyógyszeres kezelést indítsanak. A jelenlegi konszenzus szerint műthetőnek véleményezett és ennek alapján megoperált betegeknél észlelt magasabb SLAK szérumszint esetén megfontolandó lehet kombinált kemoterápiás kezelést végezni. A SLAK ígéretes lehetőségnek tűnik egyes daganatok, például a tüdő adenokarcinómák lefolyásának megítélésére. Ám a prognosztikai markerként való kiterjedt használatához további vizsgálatokra van szükség, írta a nemzetközi rákkutatási eredményeket közlő szaklap.

 

Mamának mindez futurológiai olvasmánynak tűnt volna, persze nekünk is az volt.

Végre megvolt ugyan a pontos, hiteles diagnózis, tehát onkológus szakorvos felírhatta (volna) a fájdalomcsillapító, étvágynövelő, és akár az egyéni célzott terápiát jelentő gyógyszert, ha állapota erre esélyt adott volna! Persze nem adott - de megrendelhettük végre a palackos oxigén szállítását, és jöhetett - Mama szavaival - a tiszta orvosi "többlet levegő", amire október végén már rá is szorult. Igaz, eleinte tiltakozott az ellen, hogy a palackhoz erősített steril műanyagcső fúvókáját behelyezzem az orra lyukába."Majd még nagyon megszokom, és már el se leszek nélküle!" - adta meg kezdeti tiltakozása okaként a magyarázatot. Mennyire jellemezte őt ez a mondat. A végsőkig ragaszkodni a természeteshez, nem igénybe venni semmi idegen, külső segítséget. Jó lesz ez anélkül is!

Végül megszokta, sőt megszerette a műanyag karikát, amit olykor levett a füle mögül, hajlítgatott, játszott vele, amíg nem jelentem meg a szobában, és nem tettem vissza. De azon a napon is kérte, helyezzük be, amikor először érezte úgy, már nem tud uralkodni a teste szükségletein.

Valószínűleg nagyon bántotta, szégyellte, hogy nem tudtunk időben kiérni a fürdőszobába, a vécére, és ezért soron kívüli (széken ülős) zuhanyozást kellett tartanunk. Akkor már hetek óta nem tudtunk beszállni a kádba, már nem tudott kijönni az asztalhoz, már hajnali háromkor kérte a reggelit, de azt még élvezte, hogy kerekes irodai széken görgetem ki a nagyasztalhoz. Viszont azon a napon, amikor elvesztette személyes higiénéjét, azt mondta "Add be az esti gyógyszereimet, búcsúzzunk el. Befordulok a fal felé. Nekem ez már nem jó így. De azért a levegőmet add oda, mert szenvedni, azt nem akarok!"

Persze, ez nem ment csak úgy, ilyen egyszerűen! Nem tudott akkor és úgy eltávozni, ahogy ő megtervezte magának. Még végig kellett élnie, hogy nem tud a szemével fókuszálni, hogy elfelejtette, milyen néven is kell hívnia lányát az éjszaka közepén, hogy adja az ebédet. Amit ha megkapott - bármelyik napszakban, már nem is bírt megenni. Nem kívánta. Nyelni sem tudott. Már a szívószálból is visszafelé jött a folyton emlegetett, kért, kedvenc "étele", a tejeskávé...

A folyamat nagyon gyors volt, és tulajdonképpen teljesen fájdalom nélküli. Már nem nézett az ablak felé, nem vette észre, hogy ráhullott az első, majd a második hó a tavasszal minden levelében megcsodált diófa kopár ágaira.

Még a kérdésre, akar-e tévézni, furcsa legyintéssel mintha azt közölte volna "mit nekem az a tévézés? Mi is a tévé?"

Egyre többször nem volt ébreszthető a csöndben töltött hosszú éjszaka után. Egyszer, először, csak egy teljes napot aludt át, lassan szuszogva, olykor éneklő szótagokat hallatva. Végül szép, békés hófehérke-arccal, 41 kilóra fogyva, átaludta magát a nemlétbe.

Szófogadóan, szépen fekvő porcelánbabaként maradt ott az ágyban a teste, a paplan alatt, a combja mellé fektetett karokkal, szabályosan egymás mellé helyezett lábakkal. Hálóingét, mintha gondosan magára simította volna.

Sugárzott belőle az a béke, ami egész életében sajátja volt.

Nem maradt ideje kivárni bármilyen tudományos újdonságnak, felismerésnek a napi gyakorlatba való átültetését. Megnyugtató azonban, hogy talán nem is volt benne hiányérzet. Többször is mondta, teljes, szép életet élt.

December ötödikén éjszaka megírhattam a családtagoknak, barátoknak:           

"Szomorú apropója van, amiért most jelentkezem. Annyi idő alatt, amíg ki lehet hordani egy babát, anyám kihordta, majd megszülte az elmúlását. Tavasszal nehezen szedte a lépcsőket, majd köhögni kezdett. A kardiológiai kivizsgálás nem találta az okot, a mellkas CT felvétele viszont arra utalt: végstádiumú tüdőrák. Ez már bizonyára áttét volt. Drámaian gyors, de "harmonikusan" fokozatos gyengülés után aludt el örökre.

Nem szenvedett, nem voltak fájdalmai. Nem félt a haláltól, nem is említette. Folyton csak azt erősítette bennünk, mennyire szeret velünk, nálunk lenni, milyen biztonságban van, és maradni akar velünk örökre. Szerette a szobáját, állandóan az onnan látható diófa változásait figyelte - végignézhette a tavaszi levélbontást, a virágzást, a pici diók érlelődését, barnulását, majd a levelek színesedését, lehullását, és még láthatta, ha volt még erre figyelme, az első havat megülni a tar ágakon.

A diófa az ő emlékét is őrzi. Mi pedig annak emlékét, hogy ugyanolyan szép csendben és türelmesen, ahogyan mindig is élt, viselte az elmúlt 8-9 hónapot (mondanám terheit, de állapotát, annak fokozatos romlását, ő nem érezte tehernek. Sosem panaszkodott.) - Teljes békében aludt el. Pedig tüdőrákos volt. Adenokarcinómás...