Emlődaganat: teával és mozgással a depresszió ellen

2010. február 2.

Azok az emlődaganatos nők, akik rendszeresen teát fogyasztanak és mozognak kisebb valószínűséggel fognak depresszióban szenvedni - ez az eredménye a Journal of Clinical Oncology januári számában publikált tanulmánynak.

A kínai tanulmányban 1.399  a shanghai Emlőrák Túlélők Adatbázisban rögzített nőt vizsgáltak. Minden nőt kikérdeztek étkezési szokásairól, valamint az általa végzett testmozgás mennyiségéről és minőségéről hat hónappal az emlőrák diagnózisát követően. Az interjúkat 12 hónappal ezután újra megismételték, a megkérdezettek ekkor mentális egészségükről is számot adtak: a nők 26 százaléka számolt be depresszióról, 13,6 százalékuk enyhe depresszióval, 12,6 százalékuk klinikai depresszióval küszködött.

"Eredményeink azt mutatták, hogy a klinikai depresszió kockázatát mindennemű testmozgás csökkentette. Azok a nők, akik hetente kétszer intenzív testmozgást végeztek kisebb eséllyel estek depresszióba, mint azok, akik nem sportoltak" - mondta Dr.  Xiao Ou Shu, a tanulmány vezető szerzője. A depresszió rontja a páciensek életminőségét, meghosszabbítja a kórházi tartózkodás időtartamát, és befolyásolja a beteg együttműködését, valamint a terápiával való megelégedettségét. A tanulmány utánkövetési szakaszában kiderült, hogy a testmozgásuk mennyiségét és intenzitását növelő páciensek körében 42 százalékkal kevesebb esetben számoltak be depresszióról. Ugyanakkor a testmozgással való felhagyás vagy a testmozgás mennyiségének és/vagy intenzitásának csökkentése nem növelte a depressziós esetek előfordulását - olvasható a MedicalNewsToday beszámolójában.

A nőket teafogyasztási szokásaikról is kikérdezték. "A diagnózis utáni időben elfogyasztott teamennyiség fordítottan volt arányos az enyhe depresszió kialakulásának kockázatával. Ugyancsak fordított arányosságban állt egymással az egész életen át tartó teafogyasztás és a depresszió kockázata. Ez az első epidemiológiai bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a teafogyasztás csökkentheti a mellrák túlélői körében a depresszió kialakulásának kockázatát. Ez a fordított arányosság a depresszió más egyéb kockázati tényezőitől függetlennek bizonyult" - mondta Shu. A tanulmány tovább folytatódik, hogy további következtetéseket lehessen levonni a teafogyasztás és a testedzés depressziót befolyásoló hatásáról, valamint arról, hogy az idő múlása és a depresszió közötti összefüggéseket feltárja.

A tanulmányt Kínában végezték, így szem előtt kell tartani, hogy a legnagyobb gyakorisággal fogyasztott tea a zöld tea volt. A tea sok koffeint és az úgynevezett katekin polifenolokat tartalmaz, amelyek antioxidáns, rákellenes és gyulladáscsökkentő hatásúak lehetnek.


A cikket az alábbi címen találja: http://daganatok.hu/20100202-emlodaganat-teaval-es-mozgassal-a-depresszio-ellen