David Agus: Új stratégia a rák elleni harcban

Dr. David AgusDr. David Agus
Daganatok.hu 2010. szeptember 16.
Megosztás:

David Agus képzett onkológus szakorvos, aki azonban felkarolta azokat az úttörő törekvéseket, amelyek az orvostudomány jövőbeli fejlődését hivatottak megalapozni, és rendszeresen olyan új módszereket, technológiákat vizsgál, amelyek segíthetnek a rák elleni küzdelemben. Előadásában arról beszél, hogy a hagyományos rákkezelések "rövidlátóan" a bűnös sejtekre fókuszálnak, kiragadva őket a szervezet egészéből. Egy új, a teljes testet elemző és gyógyító interdiszciplináris szemléletet javasol, amely atípusos gyógyszereket, számítógépes modellezést és fehérjeanalízist alkalmaz.

A videó magyar felirattal is megtekinthető, ennek bekapcsolásához kattintson az lejátszó alján található "View subtitles" feliratra, és a legördülő menüből válassza a "Hungarian"-t.

Az alábbiakban az előadás magyar fordítását közöljük azok számára, akiknél technikai vagy egyéb okokból a videó megnézése problémákba ütközik. Az előadás a TED-en hangzott el. 

Onkológus vagyok. Egy napon kiléptem a rendelőmből és elsétáltam a kórház patikája előtt, úgy három-négy évvel ezelőtt és ott ezt látom a Fortune folyóirat címlapján: "Miért veszítjük el a rák elleni küzdelmet, és hogyan nyerhetjük meg?" Ott virított a kirakatban.

Ha az ember történetesen onkológus, akkor ezt látva egy kicsit összeszorul a szíve. Ha azonban elkezdjük olvasni Cliff írását, aki maga is rák túlélő, és aki egy klinikai vizsgálatnak köszönheti életét, ugyanis a szülei New York Cityből észak New York-ba hordták fel, hogy megkaphassa azt az akkoriban kísérleti fázisban lévő kezelést a Hodgkin kórjára, amely végül megmentette az életét. Cliff figyelemreméltó megjegyzéseket tesz. A cikk fő mondanivalója szerint a biológiáról való gondolkozásunk redukcionalista lett, ahogy a rákról való gondolkodásunk is. Az utóbbi ötven évben a génekre összpontosítottunk, azért hogy megértsük a rákot, és nem azért, hogy kontrolláljuk.

Ez egy meghökkentő táblázat. Ez az, ami minden nap kijózanít minket, akik ezen a területen dolgozunk. Nyilvánvalóan nagy sikereket értünk el a szív- és érrendszeri betegségek gyógyításában. Nézzük azonban a rákot. A rák okozta halálozási arány több mint 50 éve nem változott. Vannak kisebb sikereink olyan betegségekben, mint például a krónikus mieloid leukémia, erre a ráktípusra van egy gyógyszerünk, ami a betegek 100 százalékát remisszióba juttatja, vagyis a daganat visszahúzódik. De általánosan azt kell mondjuk, hogy nem értünk el nagy változást a rák elleni harcban.

Tehát, amit ma itt Önöknek el fogok mondani, az nem más, mint ami miatt azt gondolom, hogy ide jutottunk. El fogom hagyni a saját szakterületemet, és arról fogok beszélni, hogy nézetem szerint milyen irányba várható elmozdulás, melyik az az új megközelítés, amely előremozdíthatja a rákos megbetegedések kezelését. Mert ez helytelen.

Először is: mi az a rák? Ha valaki talál egy csomót, vagy nem jó a vérképe, elmegy az orvoshoz. Aztán belénk szúrnak egy tűt. Ma a diagnózis felállítása nem más, mint mintázatok felismerése. Normálisan néz ez ki? Vagy abnormálisan néz ki?

Olyan mintha a patológus ezt a műanyag flaskát vizsgálná. (felmutat egy PET palackot) Ez egy normális sejt. (összegyűri a PET-palackot) Ez egy rákos sejt. Ez a mai csúcstechnológia a rák diagnózisának felállításakor. Nincsen molekuláris vizsgálat. Nincsen génszekvenálás, amiről tegnap hallhattunk. Nincsen csilivili kromoszómavizsgálat. Ez a csúcstechnológia, ez az, ahogyan ma ezt a gyakorlatban csináljuk.

Tudják, én mint onkológus, tudom, hogy nem vagyok képes meggyógyítani az előrehaladott rákot. Éppen ezért nagyon is hiszek a rák korai felismerésének fontosságában. Az egyetlen esélyünk, hogy megküzdjünk a rákkal, ha korán elkapjuk. A legtöbb rákos megbetegedés megelőzhető. Az előző előadás ugye a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről szólt. Ugyanezt tehetnénk a rákkal is. Alapítója vagyok egy cégnek, a neve: Navigenics. Nos, ha beleköp egy kémcsőbe, mi 35-40 genetikai markert tudunk megvizsgálni, amelyek mindegyike sokfajta ráktípus megjelenésére hajlamosíthat. Megnézzük, hogy mi az, amiben megbetegedhet, és akkor elkezdhetjük a megelőzést. Az ugyanis a probléma, hogy ha előrehaladott stádiumú a rák, nem tudunk ma még túl sokat kezdeni vele, mint ahogyan erre a statisztikák is utalnak.

Az a helyzet, hogy a rák az idős emberek betegsége. Hogy miért az idős emberek betegsége? Mert az evolúció nem törődik velünk, miután megszülettek gyermekeink. Az evolúció véd minket azokban az éveinkben, amikor gyermekünk születhet, de aztán, 35, 40 vagy 45 éves kor után már nem számítunk, mert megvannak az utódaink. Ha megnézzük a rákot, nagyon ritka, extrém ritka a gyermekkorban előforduló rák, néhány ezer ilyen eset fordul elő évente. Ahogyan öregszünk, egyre gyakoribb és gyakoribb.

Miért olyan nehezen kezelhető? Mert heterogén betegségről van szó, ez pedig a rák evolúciója szempontjából kitűnő táptalajnak számít. Kiszelektálódnak a rossz, agresszív sejtek, ezt nevezzük klonális szelekciónak. De ha elkezdjük megérteni azt, hogy a rák nem csak egy genetikai defekt, hanem több ennél, akkor új kezelési lehetőségeket is találhatunk, mint ahogyan ezt be is fogom Önöknek mutatni.

Az alapvető problémák egyike, hogy ma egy sor melléknévvel és tünettel jellemezzük a rákot. Fáradt vagyok, fel vagyok fújódva, fájdalmaim vannak, stb. Aztán jönnek az anatómiai leírások. Megvan a CT vizsgálat eredménye: egy 3 cm-es csomó van a májban. Aztán vannak a testrészek szerinti leírások. A májban van, a mellben, a prosztatában van. És körülbelül ennyi is. Nagyon szegényes a szókincsünk a rák leírására. Alapvetően a tüneteket írjuk le. A betegség megnyilvánulásait.

Lelkesítő, hogy a kormány az utóbbi 2-3 évben 400 millió dollárt költött és további dollármilliárdokat különített el az úgynevezett Rák Genom Atlasz Projektre. Az elképzelés az, hogy a rák összes génjét megszekvenálják, egy új lexikont adva kezünkbe a betegség leírásához. Franciaországban az 1850-es évek közepén kezdték a rákot a testrészek szerint elnevezni. Ez mit sem változott több mint 150 év alatt. Teljesen archaikus dolog a rákot prosztata, mell, vagy izom alapján elnevezni. Semmi értelme nincs, ha jobban belegondolunk.

Ma már egyértelműen megvan a technológiai hátterünk ahhoz, hogy a következő években ez megváltozzon. Nem egy mellrák klinikát fogunk majd felkeresni, hanem egy HER2 vagy egy EGFR klinikát, és meg fogják találni a kóros génhibák némelyikét, amelyek az adott rák kialakulásában szerepet játszottak. Így remélhetőleg az orvoslás művészete mindinkább orvostudománnyá alakul, és megvalósulhat, ami ma már működik a fertőző betegségeknél: vagyis az, hogy megnézzük a kórokozót, a baktériumot, és azt mondjuk, ezt és ezt az antibiotikumot érdemes adni, mert olyan baktériummal fertőződött meg, amely erre érzékeny. Ha az ember H1N1-gyel fertőződik, Tamiflu-t szedünk, aminek segítségével jelentősen csökkennek a tüneteink, és megakadályozhatjuk a betegség szövődményeit. Hogy miért? Azért, mert tudjuk mi a betegség, és azt is tudjuk, hogyan kell kezelni, oltást ugyan nem tudunk ebben az országban előállítani ellene, de ez egy más lapra tartozik.

Most fog megjelenni a Rák Genom Atlasz. Legelőször az agydaganat génjeit szekvenálták meg. A következő hónapban, december végén, a petefészekrák, majd néhány hónappal később a tüdőrák géntérképe készül majd el. A proteomikáról néhány perc múlva fogok beszélni, szerintem ez lesz a következő lépcsőfok, ami a rák megértését és csoportosítását illeti. De emlékezzenek rá, nem azért nyomatom a genomikát és a proteomikát hogy redukcionalista legyek. Azért teszek így, hogy beazonosíthassuk, hogy mi ellen küzdünk. Van egy nagyon fontos különbség, amihez el fogunk jutni.

A mai egészségügyi ellátásban a legtöbb pénzt a betegség kezelésére költjük, azon belül a legtöbbet a beteg utolsó két életévében. Nagyon keveset költünk arra, hogy beazonosítsuk, hogy mi ellen is küzdünk. Ha ezt el lehetne mozdítani a beazonosítás irányába, sokkal jobban csinálnánk a dolgokat. Ha még egy lépést tennénk előre, és a megelőzéssel is foglalkoznánk, a másik irányba billenhetne a dolog. És nyilvánvaló, hogy előrefelé kell haladnunk.

Ez itt a Nemzeti Rák Intézet honlapja. Azért vagyok itt, hogy elmondjam, hogy ez nem jó. A Nemzeti Rák Intézet honlapja szerint a rák genetikai megbetegedés. A honlap szerint, ha van egyetlen egy mutáció, azt követheti egy második, utána egy harmadik, nos, ez a rák. De én mint onkológus a következőképpen látom ezt. Ez nem egy genetikai betegség. Amint láthatják, ez itt egy máj, egy vastagbéláttéttel és itt a mikroszkóp alatt egy nyirokcsomó, amibe már beterjedt a rák. Itt egy CT felvételt láthatnak egy rákos májról. A rák nem más, mint egy sejt interakciója, amelynek növekedése már nem áll környezetének kontrollja alatt. A környezettel való kölcsönhatáson múlik a dolog. Ez az, amit rendszernek nevezünk.

Nekem mint onkológusnak nem a rák megértése a célom. És azt hiszem az utóbbi 50 évben ez volt a legnagyobb probléma: az, hogy minden erőnkkel arra törekedtünk, hogy megértsük a rákot. A cél pedig az, hogy kontrollálni tudjuk a rákot! Ez pedig egy teljesen más keretet ad a munkának, teljesen más stratégiát mindannyiunk számára.

Egyszer az Amerikai Rákkutató Társaság egyik nagy összejövetelén, ahol 20 ezren voltak jelen, azt mondtam, hogy hibát követtünk el. Mindannyian elkövettük ezt a hibát, magam is, azáltal, hogy a részletekre koncentráltunk, redukcionalisták voltunk. Egy lépéssel vissza kell lépnünk. És hiszik, vagy nem, felszisszent a hallgatóság. Az emberek elkeseredtek, de ez az egyetlen lehetőség arra, hogy újra előrefelé haladjunk.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy néhány éve találkozhattam Danny Hillis-szel. Összehoztak minket, igazából egyikünk sem akart a másikkal találkozni. Azt gondoltam: "Akarok én ezzel a Disneyből jött fickóval találkozni, aki számítógépeket tervezett?" Ő pedig azt mondta magában: "Tényleg szeretnék még egy dokival találkozni?" De az emberek akarata érvényesült, így összejöttünk, és ez nagy hatással volt rám, átalakította a gondolkodásomat arról, amit csinálok. Terveztünk, megpróbáltuk modellezni a rákot -- az ötletek többsége Dannyé volt, és a csapatáé -- modellezni a rákot az emberi szervezetben, mint összetett rendszerben. Mutatok Önöknek néhány adatot, amelyekről azt hiszem, hogy fontosak, és amelyek új szemléletet adhatnak.

Ahhoz, hogy megértsük ezeket a változókat és ezeket az adatokat, fontos, hogy tisztában legyünk a bemeneti adatokkal. Ha például 30 napon keresztül mérném a testhőmérsékletedet, és azt kérdezném, mennyi volt az átlaga azt mondhatnám, hogy 37, ami príma. De ha közben egy napon a hőmérsékleted 6 órán keresztül 38,9-re emelkedne, és lázcsillapítót vennél be, amitől elmúlna, akkor ezt figyelmen kívül hagynám. Az orvoslás egyik alapvető problémája, hogy te és én, és mindannyian évente egyszer megyünk orvoshoz. Ezért egymástól elkülönített bemeneti adatokkal rendelkezünk, és nem követjük az adatok változását az idő függvényében.

Korábban hallhattunk erről az életfunkciókat figyelő készülékről, már két és fél hónapja használom, egy megdöbbentő kis kütyü, nem azért, mert megmondja, hogy mennyi kilokalóriát használok fel naponta, hanem azért, mert 24 órán keresztül rögzíti, hogy mit csináltam aznap. Korábban észre sem vettem, hogy 3 órán keresztül ülök az íróasztalomnál, és nem mozgok egyáltalán. Ezért a bemeneti adatok valójában jelentősen különböznek attól, aminek mi gondoljuk őket, azért, mert nem dinamikusan mérjük őket.

Ha tehát a rákról mint rendszerről gondolkodunk, van egy bemenet, egy kimenet, és egy állapot e kettő között. A különféle állapotok időben követik egymást, és a rákos beteg számára a bemenet nem más mint a környezet, a táplálkozás, a kezelések, és a genetikai mutációk. A kimenet pedig a tünetek. Fájdalmunk van? Növekszik a daganat? Fel vagyunk fújódva, stb? Az állapot nagy részben rejtett. Amit csinálunk az nem más, mint hogy megváltoztatjuk a bemenetet, agresszív kemoterápiát adunk. És azt kérdezzük, jobb lett a kimenet? Csökkent a fájdalom? Stb.

Az a probléma, hogy nem csak egy rendszerről van szó, hanem összetett rendszerek összetett kapcsolatairól. Rendszerek rendszeréről. Nos, ha megnézzük az emergens rendszereket, vegyünk például egy idegsejtet mikroszkóp alatt. Egy idegsejt nagyon elegáns a mikroszkóp alatt, kis nyúlványok lógnak ki belőle itt meg ott, de amikor elkezdünk belőlük egy összetett rendszert felépíteni, azt látjuk, hogy egy agy lesz belőle, amely agy intelligenciát hoz létre. Amiről a test és a rák esetén beszélünk, az az, hogy kezdjük el őket komplex rendszerekként modellezni. Nos, a rossz hír, hogy ezek a robusztus - és a robusztus szó kulcsfontosságú -- emergens rendszerek nagyon nehezen érthetők meg részleteikben. A jó hír, hogy manipulálhatjuk őket. Megpróbálhatjuk az ellenőrzésünk alá vonni őket, anélkül, hogy minden komponenst részletekbe menően ismernénk.

Az egyik legalapvetőbb klinikai vizsgálatnak az eredménye februárban jelent meg a New England Journal of Medicine-ben, amelyben menopauza előtt álló, mellrákban szenvedő nőket vizsgáltak. Ez talán a legrosszabb létező emlőrák. Megkapták a szokásos kemoterápiát, aztán véletlenszerűen csoportokra osztották őket, az egyik csoport placebot kapott, a másik pedig egy Zoledronic-sav nevű gyógyszert, amely csontépítő hatással bír. Csontritkulás kezelésére használják, ezt kapták évente kétszer. Megnézték az eredményeket, és az 1800 nőnél, akik évente kétszer kaptak csontépítő szert 35 százalékkal csökkent a rák kiújulásának kockázata. Csökkent a rák kiújulásának kockázata egy olyan gyógyszer hatására, amelynek köze nincs a rákhoz. Vagyis ha megváltoztatod a talajt, a mag nem nő ugyanolyan jól. Megváltoztatod a rendszert, és ezzel jelentős hatással lehetsz a rákra.

Soha senki nem mutatta ki - nos, ez sokkoló lesz -, soha senki nem mutatta ki, hogy a kemoterápia valóban érinti a rákos sejtet. Soha nem mutatták ki. Ott vannak az elegáns kutatások a szövetkultúrákkal a petricsészékben, ha ezt a gyógyszert adod, ez lesz a hatása a sejtekre, de a laborban használt dózis a közelében sincs annak, ami a szervezetben kialakul.

Ha egy emlőrákos nőnek Taxolt, mellrák elleni szert adok három hetente, az előírás szerint, az áttétes nők 40 százaléka nagyszerűen reagál rá. 50 százalékkal csökken a daganat mérete. Nos, ez még csak egy nagyságrendnyi csökkenést sem jelent, de ez egy másik történet. Aztán, amikor kiújul a daganatuk, már hetente adom nekik ugyanezt a szert. Ekkor mintegy 30 százalék reagál rá. Ha ismét kiújul a daganatuk, ugyanezt a szert adom 96 órán keresztül folyamatos infúzióban, újabb 20 vagy 30 százalék fog reagálni. Senki ne mondja nekem, hogy ugyanazzal a mechanizmussal működik mind a három dózisban! Mert nem. Fogalmunk sincs a mechanizmusról. Tehát azt gondolom, hogy a kemoterápia éppen úgy csupán az összetett rendszer működését zavarja meg, mint ahogyan a csontépítő gyógyszer is beleavatkozott a rendszerbe és csökkentette a kiújulást, a kemoterápia is pont ezen az alapon működhet. Az őrület a fenti klinikai vizsgálattal kapcsolatban az, hogy a szer 30 százalékkal csökkentette a rák elsődleges megjelenését is!

Az tehát a probléma, hogy mindannyiunk rendszere változik. Mert dinamikus. Ez egy elég ijesztő dia, és nem azért, hogy kitérőt tegyünk, de nézzük meg, hogyan állunk az elhízással világszerte. Bocsánat, kicsit apróra sikerültek a számok, de ha jobban megnézik, a pirossal, a sötét színnel jelölt országokban a népesség több mint 75 százaléka kórosan elhízott. Egy évtizeddel ezelőtt, két évtizeddel ezelőtt, lényegesen más volt a helyzet. A mai rendszereink teljesen mások, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Azok a betegségek, amelyekkel ma küzdünk, az elmúlt néhány évtized rendszer-mintázatait tükrözik, és jelentősen meg fognak változni a következő évtizedben például a fentiek miatt.

Ez a kép, noha gyönyörű, egy 40 gigabájtos kép az egész proteomról, vagyis a szervezetben előforduló összes fehérjéről. Ez nem más, mint egy csepp vér, amit egy szupervezető mágnesen vezettek át, így olyan felbontást érhetünk el, amelynél láthatóvá válik a szervezet összes fehérjéje. Így lehetőség nyílik arra, hogy belelássunk a rendszerbe. A piros pontok a már azonosított fehérjéket jelölik. Ezeknek a mágneseknek az erejének köszönhetően akár az egyes neutronok is láthatóvá válnak. Tehát ez az, amin Danny Hillis-szel dolgozunk, és az Alkalmazott Proteomika csoporttal, hogy láthatóvá tegyük az egyedi neutronális különbségeket, és olyan képet kapjunk a rendszerről, amilyet soha ezelőtt. Tehát a redukcionalista nézet helyett, egy lépest teszünk hátrafelé.

Ez egy 46 éves nő, akinek tüdőrákja kiújult és áttéteket adott. Az agyában, a tüdejében és a májában is megjelent a rák. Kapott Carboplatin Taxol-t és Carboplatin Taxotere-t. Továbbá Gemcitabene-t és Navelbine-t. Tehát minden elképzelhető szert megkapott, de a daganat csak nőtt és nőtt. Három 12 év alatti gyermeke volt, ez pedig a CT felvétele. És itt egy keresztmetszeti képet láthatunk a testéről. Középen látható a szív és a szíve mellett balra ott van az a nagy daganat, amely kezelés nélkül továbbterjed, és heteken belül megöli őt. Aztán a hölgy elkezd szedni egy tablettát, amely egy anyagcsereutat támad, és hangsúlyozom, nem biztos, hogy ez az anyagcsereút része a rendszernek, része a ráknak, mégis, egy hónappal később, hopp, a rák eltűnik. Hat hónappal később még mindig nyoma sincs. A rák később kiújult és a nő három év múlva meghalt tüdőrákban, de három évet kapott egy gyógyszernek köszönhetően, amelyet általában az akné kezelésére használnak. Ennyi.

Az a probléma, hogy lezajlott a klinikai vizsgálat, mi is résztvevői voltunk, és a vizsgálatok végső ütemében, a döntő, a harmadik fázisban, visszautasítottuk a placebo használatát. Önök szeretnék, hogy anyjuk, bátyjuk, vagy nővérük placebót kapjon, ha áttétes tüdődaganatban szenved és néhány hete van hátra? Nyilvánvaló, hogy a válasz: nem. Tehát ezeken a pácienseken próbáltuk ki a szert, a betegek 10 százaléka olyan drámai módon reagált, mint az előbbi 46 éves nő, a szer eljutott az FDA-hoz, erre az FDA azt mondta, placebo nélkül honnan tudjuk, hogy a szer egyáltalán hatásos volt? Az FDA tanácskozás reggelén ez volt a Wall Street Journal vezércikke. FDA-tól a pácienseknek: Cseppnyi halál Nos, mint tudják ezt a szert végül engedélyezték.

Csodák csodájára egy másik cég megcsinálta az előírás szerinti klinikai vizsgálatot: a betegek fele placebót, a fele pedig a szert kapta. Valami nagyon fontosat tanultunk ebből a vizsgálatból. Érdekes, hogy vizsgálatot Dél-Amerikában és Kanadában csinálták, ahol "etikusabb" a placebo használata. az USA-ban is kellett, hogy történjenek vizsgálatok az engedélyezéshez, úgyhogy azt hiszem, 3 amerikai páciens is részt vett a vizsgálatban New York állam északi részén. De megcsinálták, és úgy találták, hogy a szerre nem reagálók 70 százaléka is sokkal tovább és jobb életminőségben élt, mint azok, akik placebót kaptak. Ez megváltoztatott mindent, amit eddig tudtunk a rákról, ezek szerint nem kell hogy reagáljunk a szerre. Nem kell csökkenteni a daganat méretét. Lehet, hogy többet profitálunk, ha lelassítjuk a betegséget, hosszabb lesz a túlélési idő, jobb az életminőség, és a közérzet, mint akkor, ha csökkentjük a daganatot.

Az a probléma, hogy ha én vagyok ez az orvosod, és megkapom a CT felvételed, amelyen egy 2 centiméteres csomó van a májadban, és aztán 3 hónap múlva visszajössz hozzám, és akkor 3 centiméteres a csomó, akkor vajon segített a gyógyszer vagy nem? Honnan tudjam? Vajon gyógyszer nélkül tíz centiméteresre nőtt volna ennyi idő alatt, vagy ellenkezőleg: semmi hatása nincs, viszont igen drága? Ez az alapvető probléma. Ez az, ahol ezek az új technológiák beleszólhatnak a dologba.

Így a cél tehát nyilvánvalóan az, hogy elmenjenek orvosukhoz, igaz, a végső cél az, hogy megelőzzük a betegségeket. Az a végső cél, hogy mindezeket a dolgokat megelőzzük. Ez a leghatékonyabb, a legköltséghatékonyabb, ez a legjobb, amit ma tehetünk. De, ha valaki olyan szerencsétlen, hogy megbetegszik, akkor elmegy a rendelésre, az orvos vesz tőle vérmintát, és lassan meg tudjuk majd mondani, hogy hogyan kellene kezelni a betegségét. Az az út, amelyen elértünk ide a proteomika, vagyis a rendszerszintű szemlélet. Ez egy nagy vállalkozás.

Az a probléma az ilyen technológiákkal, hogy ha az ember a szervezet fehérjéit vizsgálja, 11 nagyságrendnyi különbség van a gyakori és a ritkán előforduló fehérjék mennyiségében. Nincs ma a világon olyan technológia, amely ezt a 11 nagyságrendnyi különbséget le tudná fedni. Ezért Danny Hillisszel és másokkal is azon próbálkoztunk, hogy mérnöki módszereket vezessünk be, próbáljunk szoftvereket alkalmazni. Elkezdhetünk a spektrum mentén különböző komponenseket vizsgálni.

Korábban szó volt az interdiszciplinaritásról, az együttműködésről. Úgy gondolom, hogy ma ez az egyik izgalmas dolog, ami történik, az, hogy bejönnek emberek ezekről a területekről. Tegnap a Nemzeti Rák Intézet meghirdette új programját, a fizikai tudományok és az onkológia címmel, fizikusokat, matematikusokat vonnak be a rákról való gondolkodásba, olyan embereket, akik ezzel még soha nem foglalkoztak. Danny és én 16 millió dollárt kaptunk, jelentették be tegnap, arra, hogy megpróbáljunk fogást találni ezen a problémán. Egy teljesen új megközelítést, a különféle nagy dózisú kemoterápiák helyett próbáljunk meg az új technológiák segítségével képet kapni arról, hogy mi is történik a szervezetben.

Nézzük meg egy pillanatra, hogyan működnek ezek a technológiák, mert szerintem fontos, hogy megértsük őket. Testünk összes fehérjéje töltéssel bír, ezeket a fehérjéket bepermetezzük egy mágneses mezőbe, ami megforgatja őket, a végén pedig egy érzékelő van. A becsapódás helye a fehérje töltésétől és tömegétől függ. Így ha a mágnes elég nagy és a felbontás is elég nagy, a test összes fehérjéje precízen elkülöníthető, és elkezdhetjük megérteni az egyes rendszereket.

Így én, mint onkológus, ahelyett, hogy vastag papírhalmokba gyűjteném a táblázatokat, újabban ehhez hasonló adatáramlási modellekkel dolgozom az irodánkban, ahol egyetlen csepp vér adatok gigabájtjait szolgáltatja. Az elektronikus adatsorok a betegség minden aspektusát leírják. És a cél egész biztosan az, hogy tanuljunk minden egyes esetből, és haladjunk előre, ahelyett, hogy újra és újra szembesüljünk valamivel anélkül, hogy tanulnánk belőle.

Egyszóval: el kell távolodnunk a redukcionalista gondolkodástól. Meg kell tanulnunk másképp és radikálisan gondolkodni. Ezért arra kérek mindenkit, hogy gondolkozzon másképp. Új ötletekre van szükség. Osszák meg ezeket velem, vagy bárki más szakemberrel ezen a területen, mivel az utóbbi 59 évben semmi nem változott. Teljesen új szemléletre van szükségünk.

Amikor Andy Grove lemondott az Intel vezérigazgatói posztjáról -- és Andy egyike volt a mentoraimnak, makacs személyiség -- szóval amikor Andy leköszönt, azt mondta: "Egyik technológiai sem fog győzni. Maga a technológia fog győzni." Én pedig hiszek az orvostudományban, különösen a rákkutatásban, abban, hogy sokféle technológia fogja az előrejutásunkat segíteni, és remélhetőleg a betegek gyógyulását is, már a közeli jövőben.

Köszönöm szépen.

A fordítás szerkesztőségünk munkája, nyelvileg lektorálta Keresztúri László. A szövegben meghagytuk az élőbeszédre jellemző fordulatokat.

David Agusról

A Dél-Kaliforniai Egyetem (University of Southern California, USC) orvosprofesszora, mindemellett közreműködött jónéhány egészségügyi kezdeményezés elindításában. 2006-ban társalapítója volt a Navigenics-nek, amely egy genetikai analízisen alapuló hajlamszűrésre specializálódott cég, és az oncology.com internetes portál alapítói között is ott találjuk a nevét.

Dr. Agus kutatásainak fókuszában a proteomika és a genomika gyakorlati alkalmazása áll. Ő vezeti az USC Alkalmazott Molekuláris Orvostudomány és Prosztatarák központjait. Munkásságával elnyerte több neves szervezet és intézmény - köztük az Amerikai Rák Társaság, a Sloan-Kettering Intézet és a Nemzetközi Myeloma Alapítvány - díjait.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.