A rák egyértelműen krónikus betegség, az egészségügyi átalakításokat már ezt szem előtt tartva kellene elvégezni Frühling János, Belgiumban élő akadémikus szerint. Az ottani országos rákintézetet évtizedeken át irányító magyar professzor beszélt a magyar onkológia, tudomány és egészségügy helyzetéről - ahogy ő látja kutatóként és klinikai orvosként.
Valahol azt írta nemrég, hogy Magyarország nem sok jóval büszkélkedhet, ami a hírét illeti a világban, de ez alól kivétel a tudomány és a kutatás területe, az egészségügyi helyzetet viszont katasztrofálisnak nevezi. A magyar onkológia helyzetét, hírét milyennek ítéli?
Hála Eckhardt Sándor professzornak, akit a magyar onkológia "atyjának" is szoktak nevezni, Magyarországról - Lengyelország mellett egyébként - régóta minden ország azt mondja, hogy itt megvan a nyugati színvonal a rákgyógyítás területén. Én magam nem ismerem mindenütt az ellátóhelyeket, csak néhány "világítótornyot": az Országos Onkológiai Intézet európai szintű intézmény, úgy, ahogy van, a kísérletes résztől a klinikusokig, fej-nyak sebészetben, és még sorolhatnám. Amiről még tudok, hogy nagyon jó a radioterápia az Uzsoki utcában, valamint a Semmelweis Egyetem kemoterápiás osztályán.
Gyakran jár haza, követi az itteni eseményeket. Mi a véleménye az egészségügyben folyó változásokról? Megfelelőnek látja a rákbetegek ellátását?
Frühling János (Budapest, 1937. február 16.) Középiskolai tanulmányait Magyarországon végezte, a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Orvosi tanulmányait Budapesten kezdte el, de az első év elvégzése után, 1956-ban elhagyta az országot. Ausztriában folytatott orvosegyetemi tanulmányokat, orvosi diplomáját 1963-ban, Bécsben szerezte meg.
Azóta Belgiumban él, ott kezdte meg pályafutását, letette a nukleáris medicina, majd a sugárterápiás szakvizsgát. Az 1974-ben orvosi-fiziológiai Nobel-díjat kapott Albert Claude munkatársa, 1969-ben átvette a Brüsszeli Szabadegyetemhez tartozó onkológiai intézet, a Jules Bordet Izotóp Osztályának vezetését, 1984-től 2002-ig, nyugdíjazásáig igazgatója az Intézetnek. Ez Frühling János első és egyben utolsó munkahelye is. 1984-től óraadó, majd 1993-tól nyilvános rendes egyetemi tanár 2006-ig. A Brüsszel-Brabanti Orvosi Kamara alelnöke, majd elnöke 2000 és 2006 között, első külföldiként, első magyarként kerülve e székbe. 1995 óta a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia tagja, 2005 óta állandó ügyvezető főtitkára. 2001 óta az MTA külső tagja.
Hevesy György kutatási vonalát folytatva tudományos tevékenysége felöleli a nukleáris medicina teljes területét, valamint az alaptudományban az elektro-mikroszkópiás autoradiográfia technikáját. Korábbi oktatási tevékenysége mellett az Európai Unió több tagállamában is vezető oktatási szakértőként dolgozott. A belga honvédelmi minisztérium Balkán Egészségügyi Felügyelő Bizottságának tagja. Többek között részt vett a csernobili atombaleset következményeinek vizsgálatában is.
Gondosan ápolta Magyarországgal kapcsolatait, számos magyar orvoskutató és klinikus számára biztosított ösztöndíjas tanulási lehetőséget. A Belga Királyi Akadémia magyar külső tagjaival is érdemi kapcsolatot folytat. Megalakulása óta, ötödik esztendeje a Magyar Tudományos Akadémia Nyugati Magyar Tudományos tanácsának elnöke. Magyarországi újságok hasábjain részt vesz a magyar tudományos közélet vitáiban is.
Kutatói teljesítménye, a magyar orvostudomány nemzetközi hírének öregbítése, a magyar-magyar tudományos kapcsolatok segítésében kifejtett jelentős tevékenysége elismeréseképp az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága Frühling Jánosnak 2008-ban Arany János-érmet adományozott. (forrás: MTA)
Sajnos már közhellyé válik, hogy baj van a magyar egészségügyben. A fordulat idején, '90-ben, megpróbálták lemásolni a nyugati, illetve skandináv jobban menő egészségügyi struktúrákat, de nem vették észre, hogy az már ott is átalakulóban volt, és egyébként sem lehetett ide, egy szocializmusból kilépő, gazdaságilag sokkal gyengébb országba áttelepíteni. Így aztán egy össze-vissza dolgot hoztak létre, amit folyamatosan toldoznak-foltoznak. Eközben az orvostudomány hétmérföldes lépésekkel átalakul. A példás 60 éves belga rendszer is kezd már kimerülni. Magyarországnak most nem apróságok után kellene szaladgálni, hogy például bezárunk három kórházat, mert így nem jut sehova. Inkább tovább kéne "tengődni középfokon" még három évet, mert reform kell, de az alatt ki kéne építeni egy teljesen új, modern szisztémát, ami már a 2020-es medicinának, a jövő orvosi elvárásainak felel meg.
Milyen lenne ez a "jövőbeli" egészségügy az Ön elképzelése szerint?
A jövő medicinájára rengeteg krónikus betegség fogja rányomni a bélyegét, sok olyan probléma, ami a lassan 90 évet elérő átlagéletkorral lesz kapcsolatos. A high-tech-hel minden betegség beállítása egy vagyonba fog kerülni, és erre egy államnak se lesz pénze. Szükségszerűen átalakul a szisztéma: a röntgenvizsgálaton a beteg nem fogja látni az orvost, mert a technikus fogja beállítani őt a gépbe, ő adja be az injekciót, aztán az elektronikus képet sem feltétlenül az ottani orvos fogja megnézni, hanem akár több száz kilométerrel odébb az fogja leletezni, aki az adott témában a legjobb szakorvosnak számít. Magyarországnak tehát most az a leglényegesebb feladata, hogy kiextrapolálja, milyen orvosi ellátásra lesz szüksége a magyar lakosságnak évek múlva, és arra kialakítsanak egy struktúrát. Az egyetlen, ami meglátásom szerint most félig-meddig működik Magyarországon, az a háziorvosi ellátás.
Jól értem, hogy a rákot egyértelműen a krónikus betegségek közé sorolja? Valóban itt tartunk?
Igen, a rák egyértelműen egy krónikus betegség, nem pedig isteni ítélet, csak ez sajnos még nem lépett be a köztudatba. Ráadásul nem csak a betegek fejében nem került helyére a dolog, hanem sok orvos-kolléga is úgy veszi a daganatos betegséget, hogy "ezzel úgysem lehet nagyon mit csinálni, legfeljebb megoperáljuk, és egy időre megoldódik a probléma". Ez azonban korántsem így van: a rák egy nagyon összetett betegség, aminek az elejétől a végéig 7-8 szakasza van, nem lehet csak úgy elintézni! A rák elleni egészségügyi program a prevencióval kezdődik, nagy szükség van szűrővizsgálatokra, az egyik legmeghatározóbb rész a betegség pontos diagnózisa, erre építve az egyénre szabott kezelés, az ellenőrzés, a kiújulásoknál az újbóli terápia, mindeközben a beteg testi-lelki állapotának folyamatos figyelése, és ha már valóban nincs mód aktív kezelésre, akkor a lehető legjobb állapotban tartása az utolsó percig.
Egy ideje mindenhol a rákbetegek egyénre szabott kezelésének fontosságáról hallunk. Ön úgy nyilatkozott, hogy a kezdetektől egyedileg kezelte a betegeit - mit jelentett ez régen és ma?
Amikor elkezdtek közös európai protokollokat bevezetni, volt egy vágyálom: hogy Lisszabontól Varsóig minden beteg ugyanazon módszer szerint kezeltessék. Ez a nézet a genetika egyre jobb megismerésével átalakult: az a cél, hogy egyénre szabottan állapítsák meg mindenkinek a terápiát. Az, hogy ide valóban eljussunk, egy generációt fog igénybe venni.
Jómagam mindig is igyekeztem egyedileg kezelni a betegeimet, de ezt nem ennyire tudatosan csináltam, hiszen régen még nem volt hozzá meg a technika. Arról van szó, hogy a standard technikák ellenére is figyelembe vettem például, hogy a soványabb betegnek máshogy adjam a sugárkezelést, mint egy kövér embernek. Amikor kikérdeztem a beteget, azonnal láttam, hogy esetleg több sugarat kell adni, vagy ellenkezőleg, nem viseli el a szervezete vagy túlságosan igénybe veszi a bőrét, stb. És ami még nagyon fontos, hogy a testi panaszai mellett kiönthette a szívét is: megbeszéltük, hogy hogy sikerültek a gyerekének a vizsgái, tudtam a napi problémáiról, ez is hozzá tartozott a kezeléshez, és a betegek ezt értékelték. Ez az, amit nem lehet megtanulni, és ez az, amiért én hét éves korom óta orvos akartam lenni. Sajnos a tapasztalataim szerint ez a hozzáállás nincs meg az orvosokban száz százalékig, de ha valakiben már harminc százalékig megvan, sokat számít.
A betegek életminőségének kérdését hogyan látja? Mivel lehet jobbá, de legalábbis elviselhetőbbé tenni az életüket a betegség alatt?
Az életminőség ott kezdődik, hogy a diagnosztikai feltérképezés alatt ne injekciózzák mellé a kontrasztanyagot. Az életminőség legalább olyan fontos, mint a rák kezelése, a kettőt nem lehet különválasztani. Mostanában hál' istennek kezdenek erről beszélni - mi már a '80-as évektől foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, és Európában elsőként nálunk foglalkoztak onko-pszichológiával. Rendkívül fontos nyomon követni, hogy ki hogy bírja a kezeléseket, és milyen hatással van a családi és munkahelyi életére a betegség. Ahogy mondtam, végig kell kísérni őt.
Felkérték Önt, hogy egy szupportív terápiás magyar szer "Tudományos Tanácsadó Testületének" tagjaként segítse a további kutatásokat. Hol van a helye a szupportív kezeléseknek, az Avemarnak?
Kétfajta szupportív onkológia van. Egyrészt a kezeléssel együtt "kéz a kézben" történő kiegészítő terápia, ami igyekszik a kemoterápia és a radioterápia kellemetlen mellékhatásait kiküszöbölni, kompenzálni. A másik, amikor feladtunk minden oki kezelést, de a beteget minél tovább - akár évekig - és minél jobb állapotban szeretnénk tartani. Ide tartozik a fájdalom leküzdése, a légszomj kikapcsolása, az alvás segítése, a pszichikai egyensúly biztosítása, a jó táplálkozás, de még a családdal és a munkatársakkal való kapcsolat ápolása is. Amennyit eddig tudok az Avemarról, az alapján ebbe a folyamatba mindenütt "be tud játszani".
Önt mint klinikai orvost, vagy mint kutatót érdekli jobban az Avemar?
A kettő szorosan összefügg. A klinikai vizsgálatoknak arra kell épülni, amit tapasztalati úton meg tudunk figyelni, de eközben előre kell haladni az alapkutatással. Jelenleg empírikus az eredmény: az egyértelmű, hogy azok a betegek, akik szedik az Avemart, szubjektíve jobban tűrik a kemoterápiát és a sugárterápiát, ezen kívül az utolsó fázisokban sokkal enyhébb körülmények között futják be az ún. terminális állapotot. Az Avemarnál - ellentétben a célzott gyógyszerekkel - nem a különböző ráktípusokban való hatást érdemes vizsgálni, hanem azt, hogy azonos alapkezelés mellett milyen adjuváns eredmény érhető el vele.
"Arra már van magyarázat, hogy hogyan alakul ki a rák, de arra nincs, hogy miért" - mondta egy interjúban. Lehet, hogy a gyógymódot hamarabb találjuk meg, mint a miértre adható választ?
Amíg a miértet nem ismerjük, a gyógymód csak empírikus, azaz tapasztalati lehet. Az okokról rengeteg apró részletet ismerünk: az ultaibolya sugárzástól kezdve a genetikai adottságokig, a kipufogógázokig és a szétszórt kémiai anyagokig. A miértre a genetika fogja megadni a választ. Ki fog derülni a mai molekuláris diagnosztikai módszerekkel, hogy miért tűnik el az egyik kromoszómán egy metilcsoport, miért lesz ezzel a rákos elfajulást gátló enzim hatástalan, stb. - mert ilyen apróságokról van szó.
Mi a véleménye a rákgyógyító csodaszerekről?
Rengeteg sarlatán van Belgiumban is, nagy örömöm volt, amikor orvos-kamarai elnökként megtilthattam a működést orvosként egy-egy ilyen csalónak. Az egyik nagy átverés például, hogy minden pszichikai alapon működik, az kap hererákot, aki impotens, az kap agydaganatot, akit megsértettek, stb.
Az internet is veszélyes, az emberek jobban hisznek neki, mint az orvosoknak. Most írok egy cikket Belgiumban az orvostársadalom és a társadalom válásáról: az emberek kezdik gyűlölni az orvosokat. A nyugati társadalom már kiábrándult mindenből, nem hisznek a politikai pártokban, az ideológiákban, a vallásban, nem hisznek az orvosokban sem, ezért fordulnak a sarlatánokhoz.
Sokszor használja írásaiban, nyilatkozataiban ezt a kifejezést: a "gyógyítás művészete". Nincs itt ellentmondás? Az eddig elmondottak alapján a racionalitáson van a hangsúly a gyógyításban...
Persze, a racionalitásnak kiemelt szerepe van, de nagyon lényeges, hogy emberileg hogyan áll egy orvos a betegeihez. Minden egyes orvos lehet egy kis messiás a betegével szemben, ha jó viszonyban van vele. Nem angyali, de "orvosi üdvözlet"-et adhat neki. A humanitás sugara kell, hogy a beteget megnyugtassa, és akkor minden racionális dolgot el lehet neki mondani, ha igényli.
Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.
