Alternatív kezelések a rákgyógyításban - Dr. Bíró Krisztina előadása

Daganatok.hu 2011. január 6.
Megosztás:

Egy felmérés alapján a daganatos betegek mintegy 85%-a szed vagy használ valamilyen kiegészítő "alternatív" terápiát. Mit kell tudni ezekről a terápiákról? Mely szerek lehetnek veszélyesek, és melyek rontják a hagyományos terápiák hatékonyságát? Dr. Bíró Krisztina klinikai onkológus főorvos előadása. Az előadás a "Célkeresztben a tüdőrák" 2010 decemberi rendezvényén hangzott el.

 

Azon olvasóink kedvéért, akiknél a videó megnézése technikai vagy egyéb korlátokba ütközik, az alábbiakban közöljük előadás leiratát. (A szöveg - mivel leirat - az élő beszédre jellemező stíluselemeket és fordulatokat is tartalmazhat.)

"Bíró Krisztina vagyok. Köszönöm a megtisztelő felkérést! Először is azzal kezdeném, hogy én megértem a betegeket: amikor egy súlyos betegséggel néznek szembe, akkor különböző lehetőségeket keresnek a hagyományos mellett. Elfogadom, hogy a különböző kiegészítő kezeléseknek szerepe lehet abban, hogy az életminőséget javítsa, hogy fenntartsa a reményt, és hogy a betegek úgy érezzék, hogy szerepük van a kezelésben, és arra bíztatom a saját betegeimet, hogy megosszák velem az ezzel kapcsolatos hitüket, érzéseiket. Azonban szemben az általános vélekedéssel nagyon kell vigyázni, mert bizony ezek a természetgyógyászati kezelések ártalmasak is lehetnek. Árthatnak önmagukban, és árthatnak a hagyományos terápiával kölcsönhatásba lépve. Lehet, hogy az összetételük (a táplálékkiegészítőké) nem ellenőrzött, különböző szennyeződések lehetnek bennük. Leggyakrabban úgy árthatnak, hogy az esetleg gyógyítható betegség hagyományos kezelései helyett adják, és így okozzák a beteg halálát.

Miért beszélünk az alternatív kezelésekről?

Egy nagyobb felmérés alapján a megkérdezett daganatos betegek 85%-a szed valamilyen kiegészítő kezelést, és a betegeknek mindössze harmada beszéli meg az orvosával. Ennek kulturális okai is vannak. Az alternatív szerek szedése országonként különböző. Láthatjuk, hogy Németországban például sokkal gyakoribb, mint Hollandiában. A hollandok sokkal szkeptikusabbak. Egyébként gyógyszert se nagyon szednek. Én éltem Hollandiában: gyógyszertárat se lehet találni. A betegek 10%-a a daganatos betegség diagnosztizálása után egyenesen természetgyógyászhoz fordul, nem fogadja el a műtétet, sem a sugárterápiát, sem a kemoterápiát. Miután jelenleg a daganatos betegek 50%-a meggyógyítható, s egy nagyon-nagyon szűk időablak áll rendelkezésre a gyógyításhoz, ezért ezeket a betegeket elveszítjük.

Van egy híres történet, az Egyesült Államokban Joseph Hofbauer, egy kisfiú, nyolc éves korában Hodgkin-kórt kapott, aminek a gyógyíthatósága 95%-os volt. A szülők úgy döntöttek, hogy nem kezeltetik a gyereket. Természetgyógyászhoz fordultak. New York Állam hatóságai perre vitték a dolgot. A hatóság elvesztette a pert. A bíróság úgy döntött, hogy a szülőknek ehhez joguk van. A kisfiú meghalt.

Több hasonló perről is tudunk. Hogy kezdődik ez az egész történet? Ott ül az a szegény beteg az orvos előtt, aki azt mondja, "hölgyem/uram önnek rákja van", most jön a műtét, hallottunk róla, mivel jár, a sugárterápia, a kemoterápia, hazamegy az a szegény beteg, sokkot kapott, fölmegy az internetre és ezt a képet találja:

Három engedélyezett gyilkosság: a műtét, a sugárterápia, és a méreg: a kemoterápia. Mit tegyen ez a szegény beteg? Kinek higgyen? Az orvosnak vagy a természetgyógyásznak?
Egy kis történelmi visszatekintést tennék, hogy miért gondoljuk, hogy mi, orvosok jobban tudjuk, hogy az a gyógyszer, amit mi alkalmazunk az tényleg hatékony.

Hogy alakult ki a bizonyítékon alapuló orvoslás?

Körülbelül kétezer éven keresztül az érvágás volt minden betegség gyógyításának az alapja. Alapját még Galénosz fektette le, és meglepő módon még 1923-ban, egy belgyógyászati könyvben a "The principles and practice of medicine"-be William Osler leírja mint hatékony kezelési módot. Franciaországba évente 40 millió piócát importáltak, hogy a vérlebocsátást véghez tudják vinni. Többek között Mozart és Washington halálát is érvágás okozta.
1809-ben egy katonaorvos úgy döntött, hogy talán most már mégiscsak ki kéne találni, hatékony-e ez a kezelés. És ahogy jöttek a csatából a katonák, három csoportra osztotta őket. Egy csoportot érvágással kezeltek. Kettőt pedig valami mással. Meglepő módon azt tapasztalták, hogy az érvágással kezelt csoportban harmincöten haltak meg, a másik két csoportban csak kettő illetve négy katona halt meg. Ezt hívjuk randomizált vizsgálatnak: a betegeket több csoportba osztjuk, és megnézzük, hogy melyik kezelés a jó. Hasonló randomizált vizsgálatot végzett James Lindt (aki egy hajóorvos volt) a skorbutra. Ebben az időben a hajókon skorbutban többen haltak meg, mint a tengeri csatában, és az első ilyen randomizált vizsgálattal kiderült, hogy ez citrommal gyógyítható. Ellentétben azzal, amit akkor gondoltak, hogy a skorbutot a lustaság okozza, mert a skorbutot kapott tengerészek nem akartak dolgozni! Szegények nem is tudtak megmozdulni se! De kiderült, hogy nem munkára hajtással kell őket gyógyítani, hanem citromot kell nekik adni! És az eredmény miatt történt a trafalgari győzelem.

Mi a vak vizsgálat?

Erről is szoktunk hallani: randomizált vak vizsgálattal igazolt, hogy a gyógyszer hatékony. A tizennyolcadik században Franz Mesmer bejelentette, hogy ő minden betegséget gyógyítani tud a mágneses vizével! Valóban, aki megitta a mágneses vizet, görcsöt kapott, elájult, gyógyultan ébredt! XVI. Lajos gyanakodni kezdett, hogy talán mégsem így van ez a dolog. Benjamin Franklin is részt vett abban a bizottságban, ahol megvizsgálták, hogy vajon igaz-e, hogy ez így van. Négy pohár sima víz mellé egy pohár mágneses vizet tettek. Megitatták a betegekkel. És mindegy volt, hogy melyik poharat itták meg, a betegek görcsöt kaptak, elájultak és gyógyultan ébredtek. Ezt hívjuk vak vizsgálatnak, mikor se a beteg, se az orvos nem tudja, mit kapnak és így kizárhatjuk a placebo hatást.

Milyen a jó klinikai vizsgálat, amiből megtudhatjuk, hogy a gyógyszer tényleg hatékony-e?

Van egy kezelt csoport és egy kontroll csoport. Sok beteg van mind a két oldalon. És a kontroll csoport placebót kap, de se a beteg, se az orvos nem tudja, hogy ki kapja a placebót. Ebből a szempontból az onkológiai vizsgálatok speciálisak, mert nem nagyon szoktunk placebo-kontrollált vizsgálatot végezni az onkológiai betegeken.

Történnek-e természetgyógyászati szerekkel klinikai vizsgálatok?

Meglepő módon igen! Az Egyesült Államokban erre van egy hivatal. Évente kettőszáz-négyszáz millió dollárt költenek ezekre a vizsgálatokra. Sajnos még egyetlen természetgyógyászati szerről sem igazolódott be, hogy meggyógyítaná a rákot! Van olyan, amelyikről azt gondolták, hogy érdemes tovább vizsgálni, jelenleg is történnek ilyen vizsgálatok különböző diétákkal.

Csak néhány szemelvény, hogy a ma Magyarországon divatos természetgyógyászati szerek közül mi az, amiről biztosan tudjuk, hogy ártalmas:

Vannak olyan gyógynövények, amelyekről tudjuk, hogy ártalmasok. Ilyen az Ephedra, amit légzési problémákra adnak. Hosszú ideig adva szívinfarktust okozhat. Huszonnégy májelégtelenséget és halálesetet hoznak összefüggésbe a kavakava nevű gyógynövénnyel. A Jin Bu Huan májelégtelenséget, szívkárosodást okoz. Van olyan gyógynövény, ami vesefibrózist, az Aloe nagy dózisban szájon át szedve nephritist, tehát vesegyulladást, pajzsmirigy problémákat okozhat. Külsőleg adva természetesen teljesen biztonságos. Kombucha gomba: nagyon sok betegünk szedi, pedig máj- és vese-elégtelenséget okozhat. A lucerna-magok csontvelő-károsodást okoznak, ami kemoterápiával együtt különösen veszélyes. Minden olyan diéta ártalmas, ami fogyással jár és így legyengíti a szervezetet. Nagyon sok betegnek ajánlják a zöldségkúrát, búzafűlét… csak árt magának!

Néhány gyógynövény esetén rákkeltő hatást mutattak ki, például a maté tea szintén nagyon divatos!

B17 vitamin

Kicsit hosszabban beszélnék a B17 vitaminról, ami szintén nagyon divatos ma Magyarországon.

1920-ban Ernest Krebbs kísérletezett vele Whisky-ízesítés céljából. Az ötvenes évektől a fiával, aki orvos volt, daganatos betegeket gyógyítottak vele. És 1980-ban az Amerikai Rák Társaság nagy társadalmi nyomásra klinikai vizsgálatokat végeztetett vele. A Mayo Klinikán, ami egy nagy onkológiai centrum, százhetvennyolc jó állapotú beteg kapta vénásan, 51%-ának a daganata huszonegy napon belül nőtt, három hónap után 91%-nak nőtt a daganata, hét hónap után minden beteg daganata nőtt. A betegek töredéke érezte úgy, hogy a tünetei javultak. Nyolc hónap után 85%-uk meghalt. Állatkísérletben a szer hatástalannak bizonyult. Milyen mellékhatásokat tapasztaltak? A Mayo Klinikán végzett vizsgált betegek egy részének a vérében jelentős mennyiségű cianidot mutattak ki. Ezek a betegek hányingerről, hányásról, szédülésről panaszkodtak, súlyosabb esetben látás-, halláskárosodás, görcsök alakultak ki. A kezelés abbahagyásával a mellékhatások elmúltak.
Minimum négy cianid-mérgezést írtak le: egy tizenhét éves lányét, egy emlőrákos nőét és egy gyerekét. Ez egy igen drága szer! Az Egyesült Államokból kitiltották. Magyarországon jelenleg is hozzáférhető.

A béta-karotin

Ez nagyon érdekes dolog. Nagy vizsgálatot végeztek vele, hogy vajon dohányosokban kivédi-e a tüdőrákot. Ez egy placebo-kontrollált vizsgálat volt. Tehát a dohányosok fele placebót kapott, fele béta-karotint. Meglepő módon 30%-kal növelte a tüdőrákot! Azt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy csak a kivonat káros! Béta-karotint tartalmazó zöldséget, gyümölcsöt nyugodtan lehet enni.

Gerson terápia: kávé-beöntés és nyersmáj injekció

Hasi görcsöket, hasmenést, influenza-szerű tüneteket okozhat. Életveszélyes káliumhiány jöhet létre a beöntések miatt, mely a legyengült daganatos betegeknél akár halálos lehet! Dr. Gerson maga is leírt néhány halálos májkárosodást a terápia hatására. És 1980-1986 között legalább tizenhárom Gerson-terápiával kezelt beteg került be a San Diego területi kórházba szepszissel, amit feltehetőleg a nyersmáj injekciók okoztak.

Gyógynövény készítmények

A gyógynövényekben lehet szennyeződés, ami lehet véletlenszerű, de lehet szándékos is. Így például Kínából importált gyógynövényekből mutattak már ki prednizolont, szteroidot, antibiotikumot, viagrát illetve tesztoszteront. Szennyeződhetnek a gyógynövények baktériumokkal, ami egészséges emberekre esetleg nem káros, de legyengült daganatos betegeknél bizony súlyos problémákat okozhat. Magyarországon is találtak már hazai gyógyteában üvegcserepet és tyúkürüléket. Ezzel kapcsolatban nincs szigorú előírás, ellentétben a gyógyszerekkel!

Vannak olyan gyógynövények, vagy természetgyógyászati készítmények, amelyek nem önmagukban károsak, hanem a hagyományos kemoterápiával együtt adva okozhatnak problémákat. Csökkentik a hatását, vagy növelik a mellékhatásokat. Éppen ezért fontos, hogy mindenki közölje az orvosával, hogy mit szed, akkor is, ha az csak egy vitaminkészítmény. Fokozhatják a vérzésveszélyt. Műtét előtt nagyon fontos! Ahogy mondtam, a betegek 85%-a szed valamit, és csak a harmada beszéli meg az orvosával.

A nagy dózisú antioxidánsok

Nagyon sokszor beszélik rá a daganatos betegeket. Nagy dózisú antioxidáns csökkenti a sugárterápia és kemoterápia hatását! Kemo előtt-után, sugár előtt-után lehetőleg ne szedjük! Ugyan ez a helyzet a nagy dózisú C-vitaminnal. Nem kell nagy dózisú C-vitamin kemo előtt-után pár nappal sem!

Orbáncfű

Az orbáncfű, ami egy nagyon jó depresszió ellenes gyógynövény, megváltoztatja a vinca-irinotecan kemoterápiás szerek plazmaszintjét. Még néhányat fölsoroltam itt, nem akarok nagyon belemenni. Vannak olyanok, amelyek fokozzák warfarinnal együtt a vérzést. Vannak, amik a hányingert fokozzák, és azok a diéták, amelyek fehérjemegvonással járnak, kemoterápia alatt nem jók! Ami természetes, még nem biztos, hogy ártalmatlan! Mindenkinek nagyon kell vigyázni!

Melyek azok a szerek és terápiák, amelyek hasznosak és ajánlhatóak?

  • Hasznos a mozgásterápia minden fajtája, a zeneterápia.
  • A megfelelő képzettséggel rendelkező szakember által végzett masszázs, illetve a pszichoterápia. Hasznos az akupunktúra a kemoterápia-okozta hányinger csökkentésében.
  • Hasznos az Árnika, ami csökkenti a duzzanatot.
  • Hasznos a kapszaicin, mint fájdalomcsillapító, például a nyálkahártya-fájdalomnál.
  • Hasznos a kamilla, nyugtató, gyulladáscsökkentő hatása van.
  • Vannak olyan gyógynövények, amelyek csökkentik a jóindulatú prosztata megnagyobbodást.
  • Már mondtam, hogy az orbáncfű csökkenti a depressziót, de vigyázni kell rá, mert a gyógyszerek metabolizmusát is megváltoztatja.
  • A máriatövis csökkenti a májkárosodást.
  • A medvehagyma, a zöldtea a rákmegelőzésben, ugyanígy a paradicsom a biofeedback, a magas vérnyomás és a migrén csökkentésében.
  • A koenzim-Q csökkenti az antraciklinek szívkárosító hatását.
  • A mozgás - az nekem a "mániám" -, azt gondolom, hogy az tényleg nagyon fontos. Újabb vizsgálatok szerint a túlélést is javítja.
  • A rost az irritábilis bélszindrómát, a Ginko biloba a perifériális érbetegségeket, és a masszázs a szorongás oldására.
  • Melatonin alkalmazható alvászavarban.
  • Relaxáció szorongás oldásban.
  • A C-vitamin - előbb úgy szidtam - azért el kell mondani, hogy felső légúti megbetegedésekben enyhíti a tüneteket.
  • Az almát, a reszelt almát azért említem, mert szó volt a célzott terápiáról, a célzott terápia okozta hasmenéskor a reszelt alma nagyon jó: meg kell várni, amíg egy kicsit megbarnul, naponta kétszer reszelt almát kell enni.

Összefoglalva - és ezt nem én mondom, ezt egy gyógyszerész mondta - nincs kétféle medicina: konvencionális és alternatív! Csak olyan, ami kiállja a korrekt vizsgálatokat, és olyan, amelyik nem. Csak olyan medicina van, amelyik működik, és olyan, amelyik nem. Ha egy terápia szigorú ellenőrzés mellett beválik, többé nem érdekes, hogy kezdetben alternatívnak minősítették.

És néhány gyógyszer, ami eleinte alternatív volt, és ma már mi orvosok is mindannyian használjuk: a kodein, a digitalis, az ipecacuana, a kinin, az aszpirin, a hipnózis.

Mit tanácsolhatunk a betegeknek?

Azok a daganatos betegek, akik kiegészítő kezeléseket terveznek, feltétlenül konzultáljanak a kezelőorvosukkal, mivel egyes kiegészítő kezelések, ahogy felsoroltam, "összeveszhetnek" a hagyományos kezeléssel. Gyógynövényeket csak rövid ideig és módjával szedjük! Amit megveszünk, ellenőrizzük, hogy nem ártalmas-e! Semmiképp ne használjunk alternatív kezelést a hagyományos helyett! Megbízható forrásból vásároljunk! Nézzük meg, hogy van-e engedélye! S lehetőleg egyszerre csak egyféle alternatív szert használjunk!

Mit tanácsolhatunk saját magunknak orvosoknak, kollegáknak?

Meg kell értenünk a betegeinket, hogy miért fordulnak el a hagyományos gyógyászattól. Nekünk is meg kell tanulnunk a holisztikus szemléletet, vagyis nem csak a betegséget, hanem a beteget kell kezelni. Több érzelmi segítséget, több időt kell biztosítani a betegeinknek, akik nyilván nem száraz tudományos adatokra, hanem valamiféle csodára vágynak, amikor egy súlyos betegséggel néznek szembe. És ahogy az ember nem hív alternatív mentőt, és nem gyógyítja fűvel a súlyosan sérült biciklistát, ugyanígy a daganatos betegséget se ezzel kell gyógyítani. Köszönöm a figyelmet!"

* * *

Az Avemar speciális - gyógyászati célra szánt - fermentált búzacsírakivonatot tartalmazó tápszer daganatos betegek részére. Szedése ajánlott rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők klinikai onkológiai kezelésének (műtét, radioterápia, kemoterápia, immunterápia stb.) kiegészítésére. További információkért olvassa el tájékoztatóinkat.
(hirdetés)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.