A pszichoszociális rehabilitáció végigkíséri az onkológiai kezelést és a gondozást

Megosztás:

Az onkopszichológia egy viszonylag új, multidiszciplináris tudományterület, amely a betegek testi kezelése mellett a lelki egészség fejlesztését és a szociális tényezők jelentőségét is egyre inkább bevonja a mindennapi onkológiai gyakorlatba. A Magyar Onkológusok Társaságának huszonnyolcadik kongresszusán többek között Dr. Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus és pszichoanalitikus, Németh Katalin ápoló és Szy Katalin pszichológus foglalta össze az onkopszichológia jelenlegi hazai helyzetét és a témában végzett legutóbbi magyar vizsgálatok eredményeit.

A szekciót Dr. Riskó Ágnes, az Országos Onkológiai Intézet munkatársa nyitotta meg: a pszichoterápiás és klinikai szakpszichológus végzettséggel egyaránt rendelkező szakember elsőként azt emelte ki, hogy az onkológiai pszichoszociális rehabilitáció - a külföldi országok gyakorlatához hasonlóan - hazánkban is egyre összetettebbé válik. Mivel a gyógyulás testi és lelki vetületei nem értelmezhetőek egymástól különálló folyamatokként, a korábbi kezelési hozzáállásnak is ehhez kellett igazodnia. A modern szemlélet szerint - a test és a lélek egységének megfelelően - nem külön-külön szakembereknek, hanem egy multidiszciplináris csapatnak kell a betegekkel dolgozniuk: mindez növeli a hatékonyságot, hiszen az együttes munka fokozottan elősegíti a közös nyelv megtalálását a különféle szakterületek képviselői között. A kezelést végző team tagjai között az onkológus szakemberek mellett ma már egyaránt megtalálhatjuk a pszichológusokat, a gyógytornászokat, a szociális munkásokat, a dietetikusokat, az önkéntes segítőket, sőt akár a lelkészeket is.

Dr. Riskó egy nemrég végzett felmérés eredményeivel illusztrálta a hazai helyzetet: a vizsgálat során a harminc hazai onkológiai centrumnak küldtek ki egy kérdőívet, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy dolgoznak-e a kórházakban mentálhigiénés szakemberek, illetve hogy végeznek-e az ellátás lelki és szociális vonatkozásaival kapcsolatos szakmai továbbképzéseket a munkacsoportok tagjai számára. A tapasztalat pozitív volt, már csak azért is, mert a kérdőívek 74%-a kitöltve érkezett vissza, a centrumok háromnegyede tehát megválaszolta a kérdéseket. A kitöltött kérdőívek szerint az onkológusok mellett az imént már felsorolt szakmák képviselői is aktívan részt vesznek a betegek gyógyításában. A legfontosabb persze az, hogy legalább egy pszichológus, pszichiáter vagy pszichoterapeuta is részt vegyen a team munkájában.

Pszichoszociális szűrés a kezelések megkezdése előtt

A modern kezelések ma már úgy kezdődnek, hogy a betegek nemcsak testi kivizsgáláson, hanem egy pszichoszociális szűrésen is átesnek, vagyis felmérik, hogy a gyógyszeres és egyéb kezelések mellett kiknek van a leginkább szüksége lelki támogatásra. A tapasztalatok szerint a daganatos betegek körülbelül 35-40%-a igényli a kiegészítő kezelést, 20-25%-uknak pedig egyéni kezelést végző mentálhigiénés szakemberre is szüksége van. Ismert az is, hogy az ápolási időszak alatt a betegek hozzátartozóinál is megnő a különféle betegségek kialakulásának veszélye, így sokszor számukra is indokolt lehet a pszichoterápiás segítség igénybevétele.

Az újfajta munkaszemlélet egyébként nemcsak a betegekre és a hozzátartozóikra koncentrál: legalább ilyen fontos az is, hogy megelőzhető legyen a kezelést végző szakemberek kiégése. A legjobb tehát, ha az onkológiai teamből minél többen részt vesznek a kiégést megelőző pszichoedukációs tréningeken, feltéve, hogy az adott kórház szervez ilyet. A szupervízió szintén nagy jelentőséggel bír, hiszen ennek során a pszichoszociális rehabilitációt végző szakemberek is a megfelelő mentálhigiénés segítségben részesülhetnek.

Jobb terápiás válasz érhető el

Van-e a pszichoszociális rehabilitációnak valamilyen mérhető hatása a betegek állapotát tekintve? Dr. Riskó szerint bár kiegészítő kezelésről van szó, a válasz egyértelmű igen: azok a páciensek, akik a fent vázolt komplex kezelésben részesülnek, sokkal együttműködőbbek lesznek a terápia során, például hajlandóbbak rendszeresen megjelenni a kezeléseken és az előírt időközönként szedni a számukra felírt gyógyszereket (az orvosi szaknyelv ezt nevezi compliance-nek). A témában eddig végzett tanulmányok azt is alátámasztják, hogy ezeknél a betegeknél kevesebb mellékhatás jelentkezik például a kemoterápiás kezelések során, és az adott kezelési módszerre adott terápiás válaszaik is jobbnak bizonyulnak azokénál, akik kizárólag a hagyományos orvosi kezelést kapják. "Az önkéntes motiváltság alapján pszichoszociális intervencióban részesülő betegek nagyobb arányban maradnak meg az alkalmazott onkológiai kezelésben és többet törődnek az egészségükkel. Mindez természetesen a gyógyulási esélyeiket is növelheti" - mondta Dr. Riskó.

Fontos tudnunk, hogy az aktív onkológiai kezelés végére a betegek sokszor még nincsenek olyan állapotban, hogy valóban gyógyultnak nyilváníthassák őket. "A betegség lelki terhe nem múlik el azonnal, akkor sem, ha a gyógyszeres vagy egyéb kezelések gyakorlatilag már véget értek. Ilyenkor tehát még nem biztos, hogy el lehet engedni a beteget, hiszen lelki szempontból sokan még további utókezelésre szorulhatnak" - tette hozza az onkopszichológus szakember. 

Még egy fontos szempont: a költséghatékonyság

A pszichoszociális rehabilitáció haszna egyébként nemcsak a betegek fizikai és lelki állapotjavulásán mérhető le, hanem gazdaságilag is igazolható. Költséghatékony módszerről van szó, hiszen a számítások szerint akár 15-20%-os költségmegtakarítás is elérhető azzal, ha az onkoterápia során a szociális és lelki vonatkozásokat, valamint igényeket is figyelembe veszik. Egyrészt rövidebb ideig tarthat az onkológiai kezelés, ami a már említett jobb terápiás válasznak és beteg-együttműködésnek köszönhető, másrészt kevesebb olyan gyógyszert igényelhet, amely a pszichoszociális tüneteket enyhítésére szolgál.

"A kilencvenes években már volt a témában egy hazai konszenzuskonferencia, lassan azonban újra meg kellene rendezni egy hasonló összejövetelt" - tette hozzá az Országos Onkológiai Intézet munkatársa. Az utóbbi évek egyik nagy eredménye, hogy az egyetemek és a főiskolák egy részében ma már az alapképzésben is tanítják az onkopszichológiát. Mindezt nagyban segíti, hogy 2006-ban Horti József és Riskó Ágnes szerkesztésében megjelent az első magyar nyelvű onkopszichológiai kézikönyv, a megfelelő háttéranyag tehát magyarul is mindenki számára rendelkezésre áll.

A társas támogatás szerepe rosszindulatú emlődaganatoknál

Németh Katalin ápoló és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának  tanársegédje előadásában a rosszindulatú (malignus) emlődaganatokkal kapcsolatos nemrég végzett vizsgálatuk eredményeit ismertette. Bár a rosszindulatú emlődaganatok esetében - többek között a modern gyógyszereknek köszönhetően - az utóbbi években világszerte csökkent a halálozási arány, ez nem segít akkor, amikor valakinél épp újonnan diagnosztizálják a betegséget. Az élet ilyenkor hirtelen már nem tervezhető előre, ami jelentős lelki terhet jelent az érintett nőknek.

Németh és munkatársai a társas támogatás és a párkapcsolatok védő szerepét vizsgálták a betegségben szenvedő magyar nők körében. A társas kapcsolatok egyértelműen protektív tényezőnek bizonyultak a betegségben, azonban az is kiderült, hogy ha egy kapcsolat már a betegséget megelőzően is megromlott, akkor a diagnózist követően jóval nagyobb eséllyel került sor a válásra. Ennek sokkal kisebb volt az esélye akkor, ha a kapcsolat a betegséget megelőzően is jól működött: a házastárs ilyenkor az esetek többségében képes volt alkalmazkodni párja betegségéhez.

Németh Katalin kiemelte, hogy a betegre nézve az jelenti az egyik legnagyobb veszélyt, ha párja vagy családja éppen a kezelés ideje alatt vonja meg tőle az érzelmi támogatást. Erre sajnos számos példa van, mivel idővel a családtagok is kimerülhetnek, sőt olyanra is volt példa, hogy egy-egy családtag fertőző betegségnek hitte a rákot (ami természetesen nem igaz). A 112 rosszindulatú emlődaganatban szenvedő nőt vizsgáló retrospektív tanulmányban a megküzdés, idegen szóval a coping folyamatát is vizsgálták: a megküzdés - egyik ismert definíciója szerint - minden olyan erőfeszítést magába foglal, amellyel az egyén személyes forrásait saját értékelése szerint felülmúló hatásokat próbálja kezelni. "Az aktív megküzdési stratégiát mutató nők természetesen jobban boldogultak a betegséggel, mint például a depresszív csoport, de mindkettőnél kimutatható szerepe volt a társas támogatás meglétének vagy hiányának" - hangsúlyozta a szakember.

"A daganatos beteg olyan, mint egy céltábla"

"A daganatos betegek egy kicsit olyanok, mint a harcmezőn álló céltáblák: a kezelőorvosok lőnek rájuk, harcolnak, mindenki le akarja győzni a betegséget" - kezdte előadását Szy Katalin pszichológus, a Péterfy Sándor Utcai Kórház onkológiai osztályának munkatársa. A szakember egy saját maga által végzett felmérésből kölcsönözte ezt a hasonlatot, amiben arról kérdezett meg onkológus szakembereket - köztük az előadáson szintén jelenlevő Dr. Magyar Tamás osztályvezető főorvost - hogy milyen érzéseket vált ki belőlük a mindennapi munka. A főleg férfi szakemberek válaszainak döntő többségét a fenti mondatban lehetett összegezni: szakmájukat elsősorban olyan hivatásnak élik meg, amelyben le kell győzni az ellenséget, és mindennap meg kell küzdeni a beteg szervezetében kontroll nélkül szaporodó sejtekkel. Az orvosok különféle fegyvereket vetnek be, a kezelések alanyai azonban könnyen magukra maradhatnak az orvosi kezelések kereszttüzében.

"Az onkopszichológus szakember feladata, hogy hátulról megtámassza egy kicsit a beteget" - mondta Szy Katalin. A csoportfoglalkozások jótékony lelki hatásairól számolt be az egyik meghívott csoporttag, László Ilona is, akit korábban szintén a Péterfy Utcai Kórházban kezeltek. "Valóban fontos a támogató rokonok, a családtagok és a barátok szerepe, amikor azonban kiderül a betegség, az ember az ő segítségük ellenére is rendkívül magányosnak fogja magát érezni. A betegséget kísérő lelkiállapotra szinte senki nem tud a megfelelően reagálni, a csoporttagok azonban pontosan azt érzik, ami mi magunk is. Aki eljön a csoportülésekre, az valóban megnyílik, így nagyon őszinték leszünk egymás előtt. A magányosságérzés lassan oldódik, és már korántsem érezzük magunkat annyira egyedül" - mondta Ilona, aki azóta sikeresen megküzdött betegségével.

Az onkopszichológiai szekciót sokan látogatták, és a résztvevők maguk is aktívan részt vettek az előadások közötti beszélgetésekben: Szy Katalin előadásához és az azt követő beszélgetéshez például Dr. Magyar Tamás osztályvezető főorvos is többször hozzászólt, hiszen a szakember időnként maga is részt vesz a kórházban tartott csoportüléseken. Számos olyan kérdés is felmerült, amit az előadók nem érintettek, vagy megemlítettek ugyan, de a téma végül nem került részletes kifejtésre. Ezeket természetesen minden esetben megválaszolták a szakemberek, így a szekciót valóban a kétirányú kommunikáció jellemezte a leginkább.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról:

Ajánló