Viselkedés a diagnózisközléstől kezdve

Megosztás:

A daganatos betegség első lelki sokkja (pszichés traumája) a beteg számára a diagnózisközlés. Tapasztalatok szerint a rákbetegek diagnózisukat meghallva sajátos pszichés állapotba kerülnek: sok esetben szinte "lemerevednek" az orvos előtt, miközben talán belül is egy űrt éreznek - hiszen a hallott mondatok komoly félelmeket gerjesztenek. Olyan valószerűtlen szituáció ez számukra, amelyben ugyan hallják, amit mondanak nekik, de egy sajátos érzékelési gátlás következtében nem értik meg a mondatokat. A beteg kiszolgáltatott és rémült állapotban van, hirtelen a legegyszerűbb dolgok is érthetetlenné válnak számára, szinte képtelen felelősen cselekedni vagy mondani bármit is.

Az emlékezés folyamata is torzul, a hallottak megjegyzése és a felidézése is nagyon megnehezül. Ezért kell aztán mindent újra megkérdezni és újra hallani, mert szinte nem marad használható emléknyom. Az orvos ezért azzal szembesül, hogy a beteg esetleg ugyanazokat a kérdéseket teszi fel a következő beszélgetéskor, amit már feltett egyszer, vagy arra kéri, újra mondja el, amit addig elmondott.

Van olyan is, aki már az első orvosi vizitnél nagyon tettre készen viselkedik, ami egyfelől mutatja, hogy az ő krízismegoldása a tevékenység, ugyanakkor hajlamosít a bagatellizálásra, tehát előfordulhat, hogy a diagnózist nem a súlyán kezeli, hanem mint egy banális betegséget, kicsit "vállrándítva".

Nagyjából ez a két véglet létezik a viselkedésben, amit persze számos egyéb magatartási forma is kiegészíthet - de minden egyes helyzetben a legfontosabb cél a szituáció túlélése és méltósággal viselése.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról:

Ajánló