Fiatalkori és terhességi emlőrák

2010. június 1.
  e-mail nyomtatás

Fiatalkorinak az emlőrák azon típusát nevezik, amely a 35 évesnél fiatalabb nőket érinti. Ez az összes eset mintegy 1,5-2 százaléka, ami hazánkban évente 75-80 új beteget jelent. Ez a szám azonban folyamatos növekedést mutat, amiben a genetikai adottságok mellett a környezeti hatásoknak is fontos szerepe lehet.

A fiatalkori illetve a terhességi emlőrákok tünetei megegyeznek a más életszakaszban jelentkező emlőrák tüneteivel. Bármely fiatal korban felfedezett csomó esetén haladéktalanul érdemes orvoshoz fordulni, hiszen a korai stádiumban felfedezett daganat eredményesebben kezelhető. Természetesen a csomó nem jelent szükségszerűen rákos megbetegedést, a diagnosztikai vizsgálatra viszont minden esetben feltétlenül szükség van. 35 éves kor alatt nem végeznek röntgenmammográfiát, ebben az életkorban ultrahangos vizsgálatra és szükség esetén biopsziás mintavételre van lehetőség a diagnózis felállításához.

A terhességi emlőrák a várandósság ideje alatt, illetve a szülést követő egy éven belül kialakult rosszindulatú emlődaganat, 3000-ből egy terhességet érint. A gyermekvállalás egyre későbbi életkorra való kitolódása is okozhatja, hogy ezeknek az eseteknek a száma is növekedést mutat. A terhességi emlőrákok általában agresszív viselkedésűek: az esetek egyharmadában háromszorosan negatív (szaknyelven triple negatív) emlőrákról van szó, mely nem érzékeny sem ösztrogénre, sem progeszteronra - vagyis ezek a hormonok nem fokozzák növekedését - és a Her2 státusz szempontjából is negatív. A triple negatív emlőrákok esetén nem alkalmazhatók tehát a célzott daganatterápiás készítmények, kezelésükben a sebészeti beavatkozást jól megválasztott kemoterápia és sugárterápia egészíti ki. Ezért különösen fontos, hogy korai állapotban ismerjék fel a daganatot, mielőtt az még távoli szervekbe adott volna áttéteket.

Míg a hatvanas években a terhesség alatt felfedezett emlőrák ellátásakor a terhességet is megszakították, addig ma már a 2. és a 3. trimeszterben a betegek biztonságosan kezelhetők akár kemoterápiával is. A kemoterápiás szer átjut ugyan a méhlepényen, de a második trimeszterre már megtörténik a magzat szerveinek kifejlődése. A megszületett babákra a kopaszság, az alacsonyabb fehérvérsejtszám és a kisebb születési súly jellemző, ugyanakkor nincs különbség a veleszületett rendellenességek szempontjából a kemoterápiával nem kezelt asszonyok gyermekeihez képest. Hosszútávon követve a gyermekeket nem tapasztaltak koordinációs vagy tanulási zavart, és gyermekkori daganatot sem. A közelmúltban Németországban alakult egy regiszter, amelyben a terhességük alatt rákkal diagnosztizált nők gyermekeit követik, így lehetőség lesz a különböző kezelések összehasonlítására.

Nagyon fontos, hogy a terhesség alatt emlőrákban megbetegedett kismamák időben kezelést kapjanak, mert - amint azt egy matematikai modell segítségével kimutatták - a kezelést 3-6 hónappal elhalasztva 5-10 százalékkal nő az áttétképződés kockázata. Azoknak az anyáknak, akiknek betegsége rossz prognózisú, a túlélése is rövidülhet, ha a kemoterápiás kezelést csak később kezdik meg.

Ez a fejezet Dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika Onkoterápiás Osztályának vezetője segítségével készült.

e-mail nyomtatás

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Ajánló

Ajánló