Elejét veheti a gyógyszer-rezisztencia kialakulásának egy emlőrák elleni új terápia

A kutatók a daganatsejtek úgynevezett gyógyszerpumpáit próbálták "becsapni"A kutatók a daganatsejtek úgynevezett gyógyszerpumpáit próbálták "becsapni"
MTI 2017. szeptember 18.
Megosztás:

Az emlőrákos betegek életkilátásait javítaná az az új terápia, amelynek állatkísérletei már sikeresnek bizonyultak - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

A daganatok gyakran ellenállóvá válnak a gyógyszerekkel szemben és a kezelés ellenére tovább növekednek. Ennek a problémának a megoldására Szakács Gergely, az MTA Természettudományi Kutatóközpont kutatója és munkatársai olyan terápiát javasolnak, amely elejét veheti a rezisztencia kialakulásának, így meghosszabbíthatja a daganatos betegek életét - olvasható az MTA összegzésében, amelyben a Journal of Controlled Release című folyóiratban megjelent cikket ismertetnek.

Az összegzés szerint a kutatók a sejtek úgynevezett gyógyszerpumpáit próbálták "becsapni". A gyógyszerpumpák olyan molekulák, amelyek sok egészséges sejtben is működnek, és a káros anyagokat, mérgeket távolítják el a szervezetből. Sajnos a ráksejtek ezeket arra használják, hogy kipumpálják magukból az elpusztításukra küldött gyógyszermolekulákat, így egy idő után rezisztenssé válnak a kezeléssel szemben.

A kutatók egy olyan szert vizsgáltak, amelyet gyakran alkalmaznak emlőrák esetében (doxorubicin). Ez kezdetben hatékony, később azonban - a gyógyszerpumpák miatt - érzéketlenné válnak rájuk a ráksejtek. A kísérlet során két újítást próbáltak ki: egyrészt a szernek egy módosított formáját alkalmazták, másrészt nem lombikban, hanem élő szervezetben (egerekben) vizsgálták ennek a módosított szernek a hatásait. Az eredményeket igen bíztatónak tartják: a kísérleti egerek háromszor hosszabb ideig éltek azokhoz az állatokhoz képest, amelyek a szer hagyományos formáját kapták. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a módosított szert kapott egerekben nem, vagy csak sokkal lassabban alakult ki a rezisztencia. A kutatók szerint mindez igen pozitív hatással lehet az emlőrákkal kezelt nők életkilátásaira.

"Eredményünk arra irányította rá a figyelmet, hogy szemben a korábbi megközelítéssel, ahol a már kialakult rezisztencia gátlására helyeztük a hangsúlyt, inkább a rezisztencia megelőzésére kellene gondolnunk: olyan terápiás protokollokat kellene kidolgoznunk, amelyek megelőzik, vagy legalább időben kitolják a tumorsejteket a terápiával szemben megvédő mechanizmusok megjelenését" - foglalta össze Szakács Gergely. 

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Ajánló