A fogyás kivédésének fontossága daganatos betegségben

Megosztás:

A testtömeg-csökkenés, vagyis a fogyás gyakori velejárója a daganatos betegségeknek, aminek a beteg az első időszakban sokszor még örül is. Egy kritikus ponton túl azonban a fogyás már komolyan veszélyeztetheti a gyógyulást célzó terápia sikerességét! Fokozottan veszélyeztetettek a túlsúlyos daganatos betegek, akiknél a fogyás kevésbé feltűnő lehet, illetve akik később ismerik csak fel ennek hátrányát.

A daganatos betegség velejárója a megnövekedett energia- és tápanyagszükséglet.(A témáról bővebben>>>)

Amennyiben ezt a szükségletet a táplálkozás nem fedezi, úgy rövid időn belül malnutríció (tápanyaghiány, alultápláltság) alakul ki. Az alultápláltság nem a soványságot jelenti, hanem azt, hogy a szervezet a számára nélkülözhetetlen tápanyagokból, vitaminokból és ásványi anyagokból hiányt szenved. Ez a hiányállapot károsítja a szervezet működését, és rontja a gyógyulás esélyét.

Az alultápláltság (minőségi éhezés) kialakulását tehát fontos megelőznünk, annak kockázatát korán fel kell ismernünk ahhoz, hogy hiányállapotok ne alakulhassanak ki, és a szervezetet a gyógyuláshoz szükséges anyagokhoz hozzájuttassuk. A számunkra is tartható, kiegyensúlyozott, változatos étrend összeállításában kérje dietetikus segítségét.

Diétás tanácsadás >>>

Mire figyeljünk?

A veszélyes fogyás jele lehet, ha a beteg "rendesen" eszik, nem fogyókúrázik, és mégis fogy. Figyelmeztető jel továbbá, ha a beteg erőtlennek, gyengének érzi magát a mindennapos tevékenységekhez, illetve ha étvágytalansággal küzd.

Amennyiben testsúlyából akarata ellenére 5 kg-ot veszített, forduljon kezelőorvosához!

A fogyás, tápláltsági állapot romlásának veszélyei

Sokan a daganatos betegség természetes velejárójának tekintik a tápláltsági állapot romlását, pedig az számos veszéllyel járhat:

  • a tumor sejtek kevésbé reagálnak a kemoterápiára

  • nő a kemoterápia okozta toxicitás kockázata

  • a sugárkezelést meg kell szakítani

  • nő a felírt gyógyszermennyiség

  • magasabb a műtétek utáni komplikációk száma

  • gyengül az immunrendszer, ami miatt gyakoribbak a fertőzések

  • lassabb a sebgyógyulás

  • hosszabb a lábadozás és a kórházi tartózkodás

  • a fogyás okozta izomvesztés következtében romolhat a légzés és a keringés is.

A tápláltsági állapot romlása felismerhető és kezelhető. Kérdéseivel forduljon kezelőorvosához!

Vajon veszélyezteti-e gyógyulásomat jelenlegi tápláltsági állapotom?

A fentiekből kiderül, hogy a tápláltsági állapot, és így a rossz tápláltsági állapotból eredő kockázat mértéke ránézésre nem állapítható meg. Ehhez a MUST (Malnutrtion Universal Screening Tool) szűrő módszert használjuk, amely felnőttek tápláltsági állapotára és veszélyeztetettségének mértékére ad egységes értékelést.

A MUST szűrővel mindössze három kérdés megválaszolásával, felmérheti saját tápláltsági állapot rizikóját is. A teszt az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • BMI (testtömeg index): testmagasság és testsúly aránya

  • nem szándékos fogyás az elmúlt 3-6 hónapban

  • akut betegség hatása, amely befolyásolja a tápanyagbevitelt

A MUST szűrőről bővebben >>>

Alultápláltság esetén: Táplálásterápia

Az alultápláltságra veszélyeztetett betegeket tápláltsági állapot rizikó szűréssel ismerik fel, és kezelésükre úgynevezett táplálásterápiát alkalmaznak. A táplálásterápia egyénre szabott táplálást jelent, ebbe beletartozhat a megfelelő diéta kialakítása, az egészséges étrend meghatározása, illetve a gyógytápszerek étrendbe iktatása, a megfelelő tápláltsági állapot elérése érdekében.

A táplálásterápia a következőket foglalja magában :

  • tápláltsági állapot felmérés,

  • táplálkozási anamnézis,

  • egyénre szabott energia és tápanyagszükséglet meghatározása

  • táplálási terv készítése (pl.: étrend javaslat, tápszer beépítése az étrendbe)

  • oktatás (pl.: nyersanyag válogatás, ételkészítési technológia, szondatáplálás módja..)

  • utánkövetés, kontroll.

Az időben megkezdett táplálásterápia hozzájárul az általános állapot és az életminőség javulásához, az alapbetegség következményei csökkenthetők és a tumor terápia hatékonysága javítható.

Magyarországi helyzetkép

A daganat elhelyezkedésétől, a betegség stádiumától, az alkalmazott kezelésektől függően egyes ráktípusokban akár a betegek 80 százaléka is veszélyeztetett lehet rossz tápláltsági állapotából kifolyólag. Magyarországon a kórházakba kerülő betegek többsége túlsúlyos, 40 százalékuk mégis veszélyeztetett. A leginkább érintett betegségcsoportok a daganatos megbetegedések, a tüdőbetegségek, a gyomor bélrendszeri betegségek illetve a neurológiai betegségek, ezért esetükben fokozott figyelmet kell fordítani a tápláltsági állapot szűrésére és javítására.

Daganatos betegség és táplálkozás

Az egyik legfontosabb dolog, amit tehet annak érdekében, hogy maximalizálja a rákgyógyító kezelés hatását és elősegítse gyorsabb felépülését, hogy a lehető legjobb tápláltsági állapotba hozza magát. Honlapunkon olvashat a megváltozott tápanyagigényről, a megfelelő táplálkozás fő akadályairól, valamint a speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerek szerepéről.

Részletek: Daganatdieta.hu

Étrend rákbetegségben

Kérdezze dietetikusunkat!

Kalkulátorok

Receptek

(hirdetés)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.