Egyszerűnek tűnő fájdalom, tapintható nyirokcsomó

2009. március 30.
Megosztás:

23 évesen szembesültem a daganatos megbetegedéssel, a Hodgkin-kórral. Szerencsésebbnek mondhatom magamat, mint nővérem. Ő csupán 17 éves volt, amikor megtudta, hogy beteg. Alattomos, rejtőzködő betegségről van szó, amely, ha időben felismerik, jól kezelhető és teljesen gyógyítható. Nekünk sikerült a gyógyulás, most szeretnék másoknak is erőt és kitartást adni a történetemmel, mert mindig van remény!

Előzmények, a betegség felismerése

Amióta az eszemet tudom, sosem volt komolyabb betegségem. Ráadásul az utóbbi 3 évben még csak nem is voltam megfázva. Gyermekkoromban nem estem át a szokásos megbetegedéseken sem (rózsahimlő, bárányhimlő stb.), sőt, még a mandulámat sem kellett kivenni. Mindig is próbáltam egészségesen élni, nem voltak kicsapongásaim. Persze az idegességből és a stresszből bőven kijutott nekem is. Azt hiszem, az életem minden területén voltak olyan dolgok, amelyek megviseltek, mert elfojtottam magamban azokat. De említésre méltó nagy fordulat nem történt velem - ha már a lelki okokat nézzük a betegség kialakulásában.

Az orvosok még most is sokszor megemlítik Csernobilt, amikor daganatos megbetegedésről van szó. Én akkor még nagyon kicsi voltam, és a szüleim nagyon vigyáztak arra, hogy nehogy valami bajunk legyen ebből kifolyólag. Persze a sugárzást nem lehetett észlelni csak úgy. Mondták már azt is, hogy az ország észak-keleti részét jobban érte a sugárzás. Tény, hogy Pétervására környezetében halnak meg a legtöbben daganatos megbetegedésekben. Lehet, hogy van valami kapcsolat a két dolog között.

Egészen 2007 júniusáig semmilyen problémám nem volt. Pontosan az államvizsgát követően azonban napról napra egyre jobban elkezdett fájni a jobb karom. Először azt gondoltam, hogy megerőltettem. Így mindenféle krémmel, kenőccsel, majd fájdalomcsillapítókkal próbáltam enyhíteni a fájdalmat. Augusztusra már olyan fájdalmaim voltak, hogy éjszaka nem bírtam aludni és állandóan szedtem a fájdalomcsillapítókat. A hajam is elkezdett egyre jobban hullani. Augusztus végén mentem el az orvoshoz. Vérvételre küldött, és megállapította, hogy a karom meg lett erőltetve. A vérvétel nem mutatott ki semmi különöset. Gyógyszereket kaptam, amelyek nem használtak semmit. Illetve az egyiktől a hasam fájt, a másiktól pedig kiütések jöttek ki rajtam. Így ezeket nem tudtam tovább szedni. Kaptam másfajta gyógyszereket, de a fájdalom természetesen nem csökkent.

Januárig húztam-halasztottam a dolgot. Ekkor már észrevettem, hogy ha alkoholt fogyasztok, akkor görcsös fájdalom tör rám, ami csak fél-egy óra elteltével múlik el. A bőrömön foltok jöttek elő, és több helyen viszkettem is. Éjszaka volt, hogy izzadtam, bár lázam nem volt. Ortopéd orvoshoz fordultam. Amikor megvizsgált, megállapította, hogy meg lett erőltetve a karom és lehet, hogy kopás is van, vagy le van tapadva az izom. Nyaki MR vizsgálatra küldött január végén. A vizsgálat - mondanom sem kell - semmit nem mutatott ki. Az orvos fizioterápiás kezelést írt elő. Ezeket végigcsináltam, de változást nem éreztem. Közben még neurológus orvos is megvizsgált, de semmit nem állapított meg. Majd az utolsó kezelés után 3 nappal egy tojás nagyságú csomót vettem észre a jobb kulcscsontom fölött. Nagyon megijedtem, és az első gondolatom az volt, hogy "nyirokcsomó, Hodgkin, kemoterápia". És hogy miért? Nővérem szintén ebben a betegségben szenvedett 8 évvel ezelőtt, ismertem a tüneteket. De erről majd később.

Az orvos azonnal a hematológiára küldött. Megvizsgáltak, vért vettek, elküldtek röntgen, ultrahang és CT vizsgálatra is. A vérvétel nem mutatott ki kóros eltérést. A képalkotó vizsgálatok azonban már jelezték, hogy egész nyirokcsomó-konglomerátumok vannak a nyaki régióban. A legnagyobb 4,5x5,5x6,5 cm volt és sok 1-2 cm-es nyirokcsomó is volt még.

Nem volt más hátra, mint hogy sebészeti úton szövetmintát vegyenek a nyirokcsomóból, és azt elküldjék szövettanra. Így is történt. Április 8-án volt a műtét. Itt szeretném megjegyezni, hogy milyen gyorsan pörögtek az események! Március 25-én látott az orvos először a megnagyobbodott nyirokcsomóval. 10 nap alatt túl voltam az összes vizsgálaton: hematológia, infektológia, fül-orr-gégészet, röntgen, ultrahang, mellkas és hasi CT és sebészet. Talán ez volt a szerencsém, hogy nem húzták-halasztották a dolgokat; persze azért 2007 júniusától nem kevés idő telt el.

Visszatérve a műtéthez: mivel nem volt idő arra, hogy aneszteziológus is lásson, helyi érzéstelenítéssel műtöttek. Nem kívánom még az ellenségemnek sem azt a fájdalmat, amit a műtőasztalon átéltem. Mindent éreztem. A sebészorvos azt mondta, hogy 5-10 perc alatt végzünk. Ehhez képest 1 órán keresztül kaszabolt. Jóval nagyobb volt a nyirokcsomó, mint amire az orvos számított. De túléltem. Utána nem éreztem fájdalmat, ami megnyugtatott. A varratot egy hét múlva kiszedték, és elég szépen gyógyult a seb. Most már nem is látszik.

Ismét várakozással teli időszak következett. A szövettan 3 hét múlva érkezett meg. Sajnos beigazolódott az első megérzésem. Morbus Hodgkin - nodularis sclerosis, I. fázis. Talán ez volt a szerencsém. Azt mondták, hogy ez a legjobban gyógyítható fajta.

Kezelés

Miután megérkezett a szövettan, már másnap elkezdődött a kemoterápiás kezelés. Ettől féltem a legjobban, nem is voltam felkészülve rá. Az első alkalommal találkoztam egy Non-Hodgkinos fiatal nővel, akivel a későbbiekben is többször összefutottam, és nagy támaszt jelentettünk egymásnak. Őt kérdezgettem, hogy mi és hogy történik, mik a mellékhatások stb. Egy picit megnyugtatott, hogy láttam, nem hullott ki a haja és jól bírja a kezelést. Persze semmi köze nem volt a két kezelésnek és a két betegségnek egymáshoz.

Az első alkalmat jól bírtam. Nem jelentkeztek a mellékhatások. Jól éreztem magam a körülményekhez képest. Két hét múlva következett a második kezelés. Azt hiszem, innen indult el a lavina. A cito után hányinger, hányás, csontfájdalom, minden jelentkezett. Innentől kezdett el hullni a hajam is. Pár nappal később, főleg, mikor már hazajöttem, elmúlt minden mellékhatás. Egészen jól éreztem magam. De a következő 4 kezelés már minden alkalommal egyre jobban megviselt. Az állandó hányinger miatt nem ettem napokig. A kórházi bennfekvés maga volt a pokol. A hajam a hatodik kezelés után szinte teljesen kihullott. De talán ez volt a legkisebb gondom. Mindenféle kendőket varrtam, amelyek eltakartak mindent. Senkinek sem tűnt fel, hogy alig van hajam. Nem látszott, hogy mi van a kalapok, sapkák és kendők alatt. Amikor meg levettem őket, akkor nem néztem tükörbe. Parókát semmi pénzért sem vettem volna fel. Azért, hogy a hajam gyorsabban nőjön vissza, a már nővéremnél bevált természetes gyógynövényekből álló készítményt használtam.

Alig telt el egy hónap, és újra kinőtt az összes hajam. Sokkal több, mint azelőtt volt. Ráadásul sokan azt mondták, hogy még jobban is áll, mint a hosszú. Ezalatt az egy hónap alatt ugyanis nem voltak kezelések. A hat alkalom után vizsgálatok következtek. A CT azonban nem sok jóval kecsegtetett. A nyaki régióban még mindig maradtak 8-10-20 mm-es nyirokcsomók. Így muszáj volt folytatni a kezeléseket.

A következő hat kezelést már jobban viseltem. Több hasonló beteggel is megismerkedtem, és megpróbáltunk egymásnak segíteni különböző dolgokkal, tanácsokkal, hogy elviselhetőbb legyen a kezelés. Azt hiszem, abban mindnyájan egyetértettünk, hogy a hányáscsillapítót már napokkal a kezelés előtt el kell kezdeni szedni. Már a kezelés előtti nap estéjén sem vacsoráztunk, és aznap sem ettünk semmit, csak folyadékot fogyasztottunk, de azt is mértékkel. A legjobb ennivalónak számunkra a burgonya minden formája (főtt, sült, püré) bizonyult a kezelés után. Volt, akinek a paradicsom, a sárgabarack, az őszibarack és a dinnye vált be. A mentolos illat kifejezetten csillapította a hányingert. Ha pedig a gyógyszer is "visszaköszönt", akkor gyömbérteát fogyasztottunk. Ezt kifejezetten hányinger ellen ajánlják a gyógynövényboltokban. Apró kis légfrissítőkkel jártunk a mosdóba, hogy nehogy hányingerünk legyen. Aki ugyanis így reagál a kezelésekre, annál már a gondolattól, a látványtól, a kórházi ágytól, a szagoktól és a hangoktól is kialakul a hányingere. Ez amolyan pavlovi reflexként jelentkezik a későbbiekben. Így próbáltunk mindent megelőzni és kényelmesebbé tenni, több-kevesebb sikerrel. Voltak még különböző készítmények is, amik nagyon hatásosnak bizonyultak néhányunknál, de ezeket nem szeretném itt reklámozni.

Így megkönnyítve saját helyzetemet, viszonylag gyorsan letelt a következő kezelés. Voltak kisebb-nagyobb szünetek, amikor a fehérvérsejt számom túl alacsony volt, és várni kellett, vagy injekciót kaptam, hogy helyre álljon. Az injekció nemcsak kellemetlen volt, hanem olyan csontfájdalmat okozott nálam, hogy az mindennél rosszabb volt. De természetesen ez a fájdalom is elmúlt néhány nap alatt.

Januárra leteltek a kezelések. Újabb vizsgálatok következtek. Szintén mellkas és hasi CT. Az eredmény negatív lett. Nem találtak egyetlen megnagyobbodott nyirokcsomót sem. Azért, hogy biztos legyen minden, és Én is teljesen megnyugodjak, még PET/CT vizsgálat is lesz valamikor márciusban. Azt hiszem, akkor fogok még jobban megnyugodni. Igazán megnyugodni pedig talán sohasem. A betegség, amilyen hirtelenséggel egyszer felbukkan, máskor is megteheti. Ha nem Hodgkin-kórként, akkor más daganatként jöhet elő. De talán azzal, hogy jobban odafigyelek magamra, megelőzhetem, hogy visszajöjjön. Ez már a jövő titka.

És hogy miért írtam le mindezeket? Elsősorban azért, hogy megmutassam, milyen alattomos betegségről van szó. Egy egyszerűnek tűnő fájdalommal jelentkezett, tapinthatóvá vált egy nyirokcsomó, a véreredmények pedig semmit nem mutattak. Az orvosok sem tudják egyből diagnosztizálni, mert például egy nyirokcsomó egy megfázás esetén is megnagyobbodik, és az még nem jelent semmit. De ha már hosszabb ideig fennáll az állapot, és ehhez még láz, éjszakai izzadás, bőrviszketés és fogyás is társul, azt hiszem, mindenki vizsgáltassa ki magát alaposan. Hiszen tudjuk, hogy "jobb félni, mint megijedni". Amennyire a többi Hodgkinos betegtől tudom, mindenkinél valamilyen fájdalom jelentkezett legelőször. Volt akinek a nyaka fájt, volt akinek a mellkasa, dereka, és volt, akinek a karja. Ehhez társultak a tünetek. Legtöbbször a diszkomfort érzés, bőrviszketés és éjszakai izzadás.

Persze nem vagyunk egyformák. Minden szervezet más és más. Másképpen jelentkeznek a tünetek, más a kezelések összetétele, másképp jelentkezhetnek a mellékhatások, és a gyógyulás mértéke is eltérő lehet. Sok minden függ az életkortól, a nemtől, a fizikai és pszichikai állapottól. Még két egyformán kezelt és egyforma megnevezésű és stádiumú betegség között is nagy eltérés lehet betegenként. De ami nagyon fontos, hogy idejében felismerjük a bajokat. Ez a betegség elsősorban a fiatalokat támadja meg. Nem is gondolunk arra, hogy fiatalon is daganatos betegek lehetünk. Ne hagyjuk annyiban a dolgot, ha a fájdalom vagy a tünetek hosszabb ideig fenn állnak. Ez ugyanis nagyon sokba kerülhet. Már csak magamból kiindulva: 2007 júniusában kezdődött a fájdalom, és csak 2008 áprilisában jöttek rá arra, hogy mi okozza. Persze minden fájdalmam megszűnt az első kezelés után, és később sem jött vissza. Nővéremet szintén hónapokig vizsgálgatták. Neki a nyaka fájt. Persze mit tud mondani erre egy háziorvos. Elfeküdte, megrántotta stb. Mi mást is mondhatna. Nem lát bele a testünkbe. Viszont a fájdalom nem szűnése már jelzi azt, hogy nagyobb a probléma. Ha nővéremet előbb küldik el részletesebb kivizsgálásra, akkor nem került volna át a második stádiumba és nem lett volna szüksége a 12 kemoterápiás kezelésen kívül 45 sugárkezelésre. Ezért van szükség arra, hogy ne hagyjuk annyiban a dolgot, és utána járjunk. A hematológus már ennél többet tud mondani és elküldhet képalkotó vizsgálatokra, ha szükséges.

Senkit nem szeretnék megijeszteni, csupán figyelmeztetni akarok arra, hogy figyeljünk jobban magunkra. Együtt pedig könnyebb tenni azért, hogy egészségesek legyünk és azok is maradjunk. Ezért szeretném, hogy mások is megosszák történeteiket, gyógyulásukat, hogy segítséget nyújtsanak, és az elviselhetetlent elviselhetőbbé tegyék.

(Részlet saját honlapomról)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Ajánló