A pécsi "csodaszer" - válasz és igazság

Daganatok.hu 2013. június 25.
Megosztás:

Napjainkban számtalan emberhez jutott el a cikk végén olvasható üzenet (e-mailen, Facebookon), mely szerint dr. Kulcsár Gyula megtalálta a rák ellenszerét és ez infúzió formájában kapható. A félreértés oka, hogy az üzenet alapjául szolgáló cikk 2008-ban íródott. Akkor úgy tűnt, hogy a Culevit infúzió formájában történő bevezetése a legcélszerűbb, de ezt az élet felülírta. A tervezett infúzió helyett dr. Kulcsár Gyula találmánya egyelőre italpor formájában került bevezetésre.

Dr. Kulcsár Gyula már 20 éve annak szenteli az életét, hogy kutassa a szervezet Természetes Tumorellenes Védelmét. Kutatásai sikerrel jártak, eredményeit rangos nemzetközi tudományos folyóiratokban publikálta (legutóbb az International Journal of Cancer 2013 márciusában).

A szabadalma alapján készült termékek majd két évtizede elérhetőek a daganatos betegek számára, mint kiegészítő terápia. A tudományos felfedezésről és kutatásról szóló leírás az említett üzenetben helyénvaló és igaz. Azonban az üzenet alapjául szolgáló cikk 2008-ban íródott, amikor újabb fejlesztés indult. Akkor úgy tűnt, hogy a felfedezés infúzió formájában történő bevezetése a legcélszerűbb. Ezt az élet felülírta.

Mivel a cél az volt, hogy a készítmény minél gyorsabban, minél könnyebben és a legmegfelelőbb formában legyen elérhető a daganatos betegek számára, így a tervezett infúzió helyett dr. Kulcsár Gyula találmánya italpor formájában került bevezetésre.

Az italpor összetétele és a napi dózisa megegyezik a tervezett infúzióéval, ma mindenki számára elérhető és megvásárolható, hatása klinikai vizsgálatokkal igazolt. Természetesen a kutatások és a vizsgálatok tovább folytatódnak, és dr. Kulcsár Gyula és kollégái azon dolgoznak, hogy a segítség minél több beteg ember számára ismert és elérhető legyen.

További információk:

www.kulcsargyula.hu

AZ IMMUNAL KFT. ÁLLÁSFOGLALÁSA - MI AZ IGAZSÁG RÁK ELLENSZER ÜGYBEN? 

* * *

E-mail üzenet a pécsi csodaszerről

PÉCS - Megtörtént a csoda!
Pécsi tudósok megtalálták azt a gyógymódot, amellyel gyógyítható a rettegett betegség, a rák.

A szert a betegek infúzió formájában kapják majd, de a rémséges mellékhatások nélkül győzhetik le a kórt. A tervek szerint hamarosan embereken is kipróbálják az új eljárást. Közel száznyolcvanezer ember életét mentheti meg csak Magyarországon dr. Kulcsár Gyula felfedezése. A pécsi biokémikus csapatával feltalálta a rák ellenszerét. A kutató az emberi testben található molekulákban bukkant rá a halálos kór gyógyszerére. - Abból indultunk ki, hogy az emberi szervezetnek kell, legyen saját védekező rendszere a rák ellen, hisz ha ilyen nem létezne, akkor mindenki daganatos beteg volna. Nyolcvankilenc molekulát vizsgáltunk, és ebből megtaláltuk azt a tizenhatot, amely gyakorlatilag elpusztítja a rákos sejteket - kezdte a biokémikus. De hogyan gyógyítanak ezek a molekulák? Egy normál sejt csupán annyit vesz föl a bejuttatott molekulákból, amennyire szüksége van, ám a rákos sejtek szinte magukba szívják a "csodamolekulákat", amelyek szó szerint felzabálják az elfajzott sejteket. A molekulákból készített infúziót eddig a rák tucatnyi típusán tesztelték. - Elvileg mindenféle rákot gyógyít, az eddigi tesztek során gége-, méhnyak-, mell-, máj- és végbélrákos, valamint leukémiás és limfómás beteg állatokat gyógyítottunk meg - sorolta Gyula. Az eljárás csodája a természetességben rejlik. A daganat minden egyes sejtjét 16 molekula veszi körbe, és elpusztítja. - Mivel nem kémiai, hanem az emberi szervezetben megtalálható természetes molekulákról van szó, így a kezelésnek nincs mellékhatása, a bejuttatott anyag nem károsítja az egészséges sejteket. A tesztek alapján hatékonysága ugyanolyan, mint a kemoterápiáé, viszont a beteg nem szenved a kezelést kísérő mellékhatásoktól - magyarázta a feltaláló. A csodaszer másik hatalmas előnye, hogy végleges gyógyulást ad a betegeknek. - A kémiai anyagok kezelésének hátránya, hogy a rákos sejtek felismerik, hogy nem természetes anyagokkal bombázzák őket, és ellenállóvá válnak, emiatt később áttétek alakulnak ki. Ez az infúzió viszont az összes rákos sejtet megöli - tette hozzá Kulcsár Gyula. A gyógyszer kísérleteinek anyagát még idén benyújtják az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek, és a tervek szerint hamarosan kipróbálhatják embereken is. (Szóval emlékezzetek, hogy mennyi magyar kutatónk és feltalálónk van, akik világszínvonalú találmányokkal jeleskedhetnek. Legyünk rájuk büszkék és tartsuk Őket itthon!!!)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.