2010. jan 11. 15:43

Fokozott szív- és érrendszeri kockázattal élnek a rákból gyógyult gyermekek

Azok a felnőttek, akik gyermekkorukban rákbetegségen estek át fokozott szív- és érrendszeri kockázattal élnek. Nem ritka, hogy már harmincas éveik kezdetén magas a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk, és jóval korábban alakulhat ki esetükben a felnőttkori cukorbetegség is. Mindezek pedig a szív- és érrendszeri betegségek korábbi jelentkezését vonják maguk után – olvasható az Amerikai Rákkutató Társaság Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention című szaklapjának egyik tanulmányában.

A tanulmányban Dr. Lillian R. Meacham, az Emory Egyetem gyermekgyógyász professzora 8,599 túlélő és 2,936 testvér adatait hasonlította össze. Az eredmények szerint a gyermekkorukban rákos megbetegedésen átesettek közül kétszer annyian szednek magasvérnyomás-csökkentő gyógyszert, 70 százalékkal többen szenvednek cukorbetegségben, és 60 százalékkal többjüknek magas a koleszterinszintje, mint rákos betegségen át nem esett testvéreik. Meacham szerint a szív- és érrendszeri megbetegedésekre hajlamosító rizikófaktorok korai kialakulásáért a sugárterápia lehet felelős. A teljes test besugárzásával kezelteknek 5,5-szeres, a mellkasi és hasi sugárkezeléssel kezelteknek pedig 2,2-szeres a kockázatuk arra, hogy esetükben többféle, szív- és érrendszeri megbetegedésre hajlamosító kockázati tényező lépjen fel.

Egy az USA Nemzeti Rákkutató Intézetének lapjában (Journal of the National Cancer Institute megjelent másik tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy sok kemoterápiás szer is okoz szív- és érrendszeri mellékhatásokat, ami napjaink rákgyógyításának nagy kihívását jelenti. Az áttekintő tanulmány szerzői szerint a beteg kezelését megelőzően szükség van egy új, interdiszciplináris, úgynevezett kardio-onkológiai megközelítésre. Ez azt jelenti, hogy a kezelőorvos a kezelések szív- és érrendszeri következményeit még a kezelés megkezdése előtt az egyénre szabva mérlegeli, és ennek tudatában dönt a legmegfelelőbb terápiás út mellett – írja a ScienceDaily
 
 
Ha ezeket a rizikófaktorokat idejében felfedeznék, elkerülhetőek lennének az egyébként  - a kockázati tényezők együttes jelenléte miatt - kényszerűen kialakuló szív- és érrendszeri megbetegedések. „Még nem tudjuk mi a pontos oka a kockázati tényezők halmozódásának, de az összefüggést egyértelműen meg lehet állapítani. A kockázati tényezők már 32 éves kor körül megjelennek, ami sokkal korábbi, mint amilyen életkorban a rákon át nem esett populáció általában szembesül a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőire utaló jelekkel” –  állítja Meacham.

A mozgásszegény életmódmódot folytató ráktúlélőknek 70 százalékkal nagyobb esélyük van arra, hogy esetükben halmozódva jelenjenek meg a szív- és érrendszeri megbetegedésekre hajlamosító kockázati tényezők. „Egyesek szerint a ráktúlélők, hamarabb „elhasználódnak”, ezért a gyermekkorukban rákon átesett pácienseket ellenőrzését fokozott figyelemmel kell megvalósítani” – teszi hozzá Meacham.

Daganatok.hu

Országos Onkológiai Intézet

állandó együttműködők

Magyar Rákellenes Liga Rákbetegek Országos SzövetségeA Rák Ellen Az Emberért, A HolnapértEgyütt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány

támogatók

GenoidAvemarNutricia