Szembesülés a rákkal - mit tehetünk a diagnózis után?

A rák Magyarországon évente mintegy 35 000 ember haláláért felelős: százezer férfiből éves szinten körülbelül 255-en halnak meg, a nők közül pedig 131-en. A rákkal diagnosztizált betegek nagyjából fele veszti életét, így minden évben körülbelül 70 000-en vannak azok, akik életük valamely szakaszában kénytelenek szembenézni a rák diagnózisával. Lehet, hogy magunkban már sejtjük a betegséget, de sokkal valószínűbb, hogy a diagnózis derült égből villámcsapásként fog érni minket.

Erre sajnos nem is lehet igazán felkészülni: még ha egészségesen éltünk is, akkor sem kizárt, hogy megjelenjen a betegség. A daganatos kórképek kétharmada ugyan nagy valószínűséggel a helytelen életmód következménye, a maradék egyharmad viszont ismeretlen eredetű okból alakul ki, így nem biztos, hogy kivédhető. A betegség okait egyébként sokszor nehéz egyetlen tényezőre szűkíteni, hiszen a rák multikauzális betegség: ez azt jelenti, hogy több tényező együttes jelenléte szükséges a kórkép megjelenéséhez. (Ez még akkor is elmondható, ha a dohányzást hozzuk fel példának: a tüdődaganatok 90%-a egyértelműen a dohányzás következményeként jelenik meg, de ebben az esetben sem közömbös, hogy milyen génváltozatokat hordozunk: a dohányosok egy részénél a helytelen életmód ellenére sem jelenik meg a rák. Bővebben: A dohányzás olyan, mint az orosz rulett).

Mit tegyünk, mit tehetünk akkor, ha rákbetegséget állapítanak meg nálunk? Az orvosok szerint a frissen diagnosztizált betegek a rákdiagnózis közlését követően sajátos lelkiállapotba kerülnek: könnyen lehet, hogy elsőre fel sem fogják, amit hallanak, ami egy sajátos érzékelési gátlásnak "köszönhető". A betegek kiszolgáltatott és rémült állapotba kerülhetnek, így hirtelen akár a legegyszerűbb dolgok is érthetetlenné válnak a számukra. Az emlékezés folyamata szintén eltorzulhat, így az orvosok gyakran azzal szembesülnek, hogy a betegek újra megkérdezik, amit egyszer már elmondtak nekik. Akad azonban olyan beteg is, aki már az első orvosi vizitnél nagyon tettre készen viselkedik: ez egyfelől jó dolog, hiszen megmutatja, hogy a beteg kríziskezelő stratégiája a tevékenység. Másfelől viszont felmerülhet a veszély, hogy a túlzottan aktívvá vált beteg felületessé, kapkodóvá válik, ami figyelemzavart és rossz döntést is előidézhet.

Az imént említett kétféle viselkedésforma a két véglet, a betegek reakciói pedig többnyire valahol a kettő között helyezkednek el. (Bővebben: Viselkedés a diagnózisközléstől kezdve).

Információ nélkül csak a sötétben tapogatózunk

Az amerikai Mayo Clinic betegtájékoztató anyagában http://www.mayoclinic.com/health/cancer-diagnosis/HQ00379/ a klinika rákspecialistája, dr. Edward Creagan próbál választ adni arra, hogy mi mindent lehet ebben a helyzetben tenni. Creagan szerint a diagnózisközlést követően elsőként a rákbetegség részleteivel érdemes tisztába jönnünk. Mi a daganattípus pontos neve? Mekkora a daganat mérete? Hol helyezkedik el a tumor? Átterjedt-e már a szervezet más szerveire, szöveteire? Lassú-e a daganat terjedése, vagy éppen ellenkezőleg, agresszív fajta tumorról van szó?

Ezek az információk némileg megnyugtathatnak minket, feltéve persze, hogy egy kevésbé veszélyes, kisebb kiterjedésű és áttétképzésre nem hajlamos, lassan növekvő daganatról van szó. De még akkor sem kell feltétlenül pánikba esnünk, ha áttétképző és agresszív daganatot találtak nálunk. Lehetséges, hogy az időben elvégzett műtéttel vagy más onkológiai terápiával még ilyenkor is elejét lehet venni a daganat további terjedésének. Kérdezzünk rá a rendelkezésre álló kezelési eljárásokra! Tudjuk meg azt is, hogy a lehetséges kezelési módok közül melyik mennyire hatékony, és ezek milyen mellékhatásokkal járnak. Nagyon fontos, hogy ha nem rendelkezünk a betegségünkkel kapcsolatos, megfelelő információkkal, nem fogjuk tudni megérteni a kórkép természetét. Emiatt aztán azzal sem leszünk tisztában, hogy pontosan mit várhatunk majd a választott kezelési eljárástól - írja a Mayo Clinic munkatársa.

Válasszunk olyan kezelőorvost, akiben teljes mértékig megbízhatunk

Amikor felkeressük orvosunkat, érdemes lehet magunkkal vinni valakit, hogy ne legyünk egyedül. Valódi krízishelyzetről van szó, így nem várhatjuk el magunktól, hogy minden részletet pontosan megjegyezzünk. Mint említettük, az is előfordulhat, hogy az orvos szavaiból semmire sem emlékszünk majd. Ebben a helyzetben komoly segítséget jelenthet, ha a diagnózis közlésénél jelen van még valaki: ez a személy lehet egy közeli hozzátartozónk, vagy bárki, akiben megbízunk, és aki a bajban is mellettünk áll.

A diagnózist tehát már tudjuk, de ez csak az első lépés. A következő kérdés, ami ilyenkor felmerül, hogy érdemes-e egy második véleményt is kérnünk a rákdiagnózisról? Dr. Creagan szerint igen, abban az esetben legalábbis mindenképpen, ha az eredeti diagnózist nem egy onkológus szakember állapította meg. Ilyenkor jó, ha egy olyan orvossal is egyeztetünk, aki az adott szakterület specialistája: hazánkban például az Országos Onkológiai Intézetben találunk ilyen szakembereket (az onkológiai centrumok országos listáját lásd itt). Nem érdemes viszont szakembertől szakemberig rohannunk, hiszen lehet, hogy mind ugyanazt fogja mondani: ha már két, megegyező orvosi véleményt hallottunk, biztosak lehetünk benne, hogy helyes a diagnózis.

Ha magunk szeretnénk megválasztani a kezelőorvosunkat, akkor olyan szakembert keressünk, aki odafigyel ránk, és meghallgatja panaszainkat is. A szakemberek döntő többsége természetesen ilyen, de mivel krízishelyzetről van szó, kiemelten fontos lehet az orvossal kapcsolatos személyes szimpátiánk. Éreznünk kell, hogy valóban jó kezekben vagyunk: a rákból való felgyógyulást a lelki tényezők is segítik, így nem mindegy, hogy milyenek a betegséggel és a gyógyulási esélyekkel, valamint a kezelési módszerrel szemben tanúsított belső érzéseink. Lehet valaki a terület elismert szaktekintélye, ha azonban nem értünk szót egymással, rossz érzéseink támadhatnak az egész kezelési módszerrel szemben is. Ez vélhetően hátráltatni fogja a gyógyulásunkat, így ilyenkor ne késlekedjünk olyan szakembert választani, akiben teljes mértékig meg tudunk bízni. (Bővebben: Pszichológiailag egyenrangú viszony az orvosokkal).

A megfelelő kezelési mód kiválasztása

A legideálisabb kezelési mód minden daganatos beteg számára a személyre szabott gyógyászat lenne, vagyis az, amikor a páciens tumortípusának megfelelően lehetne kiválasztani a megfelelő gyógymódot. Ez teljes egészében ma még sehol sem elérhető, hiszen több mint százféle daganattípus létezik, amelyek viselkedéséről ma még messze nem áll a rendelkezésünkre minden információ. Részben azonban már ma is lehetséges a személyre szabott kezelés. Ha a daganatsejteken jelen van egy bizonyos fajta érzékelőmolekula (receptor), akkor ennek a fehérjének a gátlásával megakadályozható a tumor további növekedése és osztódása. Egy másik lehetőség, ha a daganatot tápláló erek növekedését gátolják meg különféle hatóanyagokkal. Ezeket a módszereket nevezik célzott daganatterápiás eljárásoknak, amelyek a szükséges feltételek teljesülése mellett már hazánkban is hozzáférhetőek a betegek számára. (A célzott daganatterápiás eljárásokról gyűjtőoldalunkon találhat bővebb információkat).

A célzott daganatterápiás szerek sajnos nem minden esetben jelentenek megoldást a daganat kezelésére, hiszen csak meghatározott tumortípusoknál alkalmazhatóak. A kezelőorvossal folytatott beszélgetés során legelőször tehát azt érdemes tisztázni, hogy a mi esetünkben használhatóak-e ezek a szerek, vagy sem. Akkor sincs feltétlenül baj, ha a mi tumorunk nem abba a csoportba tartozik, ahol már rendelkezésre állnak a legújabbfajta készítmények. Még így is számos lehetőség adódik rá, hogy visszahúzódásra kényszerítsék a daganatot, ha pedig lehetséges, örökre eltüntessék a szervezetünkből.

Mindig tartsuk szem előtt, hogy a kezelési módszerek folyamatosan fejlődnek. A korábbi időkben a daganat sebészeti úton történő eltávolítása számított a fő eljárásnak, ma azonban már inkább arra törekszenek az orvosok, hogy ha lehet, a szervezetbe való komolyabb beavatkozás nélkül szabaduljanak meg a tumortól. Jó példa erre az emlőeltávolítás, amely egy évtizede még az emlőrák egyik általánosan alkalmazott kezelési módjának számított. Napjainkban ehelyett - sok esetben - inkább csak a tumoros sejteket távolítják el az emlőből, valamint egy kisebb területet a tumor környékéről, biztonsági okokból. Ezt követően sugár- és/vagy kemoterápiát alkalmaznak, illetve különféle hormonkészítményeket. Ez a megközelítés ugyanolyan hatékony lehet, mint a korábbi, kiterjedtebb operációk.

Azt is tudnunk kell, hogy a különféle kezelési módszerek eltérő hatékonysággal működhetnek az egyes ráktípusoknál. A daganatok egyes típusai jobban reagálnak a sugárkezelésre, míg mások inkább a kemoterápiára vagy a hormonokra érzékenyek. Lehet, hogy elegendő, ha egyféle kezelési módszert alkalmaznak, más esetekben viszont éppen az segíthet, ha többféle terápiás módszert kombinálnak egymással. Az is előfordulhat, hogy a diagnózist követően semmivel sem kell kezelni a daganatot, és a rendszeres orvosi ellenőrzés is elégnek bizonyul - egyes daganattípusok időnként maguktól is eltűnhetnek. Más viszont a helyzet az agresszív tumorokkal: ilyenkor nincs idő késlekedni, azonnal meg kell kezdeni a megfelelő terápiát.

A különféle kezelési módszerek mellékhatásairól és ezek kivédéséről, csökkentési lehetőségeiről következő anyagunkban olvashatnak részletesebben.