Húsz százalékos halálozáscsökkenés tüdőrákban a CT-nek köszönhetően

Illyés András 2012. július 16.
Megosztás:

A népegészségügyi jelleggel végzett szűrővizsgálatok sikerének fontos mutatója, hogy alkalmazásuk mennyivel csökkenti az adott betegség halálozási arányát. Tüdőrák esetén egyelőre vita tárgya, hogy a CT-vizsgálatok valóban képesek-e a mortalitás csökkentésére, egy átfogó elemzés azonban megmutatta, hogy ez igenis lehetséges. "Az eredmények úttörő jellegűek, és gyökeresen megváltoztatták a tüdőrák szűrésével és megelőzhetőségével kapcsolatos negativisztikus álláspontot" - írják az amerikai Nemzeti Rák Intézet 2011-es vizsgálatáról a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának orvosai.

Az Orvosi Hetilap tüdőrákszűréssel foglalkozó új cikke emeli ki azt az amerikai tanulmányt, amelyben igazolták, hogy az alacsony dózisú CT-vel végzett tüdőrákszűrés képes jelentősen csökkenteni a tüdőrák miatti halálozási arányt (mortalitás). Az amerikai National Lung Screening Trial (NLST) eredményeit ismertető publikáció a New England Journal of Medicine hasábjain jelent meg 2011 júniusában. Az alábbiakban a vizsgálat főbb eredményeit ismertetjük a National Cancer Institute sajtóanyaga alapján.

Több mint 50 000 korábbi és jelenlegi dohányost vizsgáltak

Az NLST vizsgálatba kizárólag olyan 55 és 74 év közötti amerikaiakat vontak be, akik korábban erős dohányosok voltak, illetve a felmérés időpontjában is dohányoztak. Az 53 454 résztvevőnél korábban nem fordul elő tüdőrák, és mindannyian tünetmentesek voltak. A részvétel feltétele az volt, hogy meglegyen a 30 doboz-év arányszám. Ezt két tényező összeszorzásával lehet megkapni: átlagosan hány szálat szívott el valaki naponta, megszorozva azon évek számával, amióta az adott személy dohányzik, vagy dohányzott.

A résztvevők egy véletlenszerű kiválasztást követően részesültek az összesen három, évente elvégzett CT-vizsgálatban, illetve a hagyományos tüdőröntgenben. A CT-t alacsony dózisú, spirális (másnéven helikális) készülékkel végezték, amely a teljes mellkasról készít többszeletes felvételsorozatot. A röntgennél mindössze egy kép készül, amelyen az egyes szervek egymással átfedésben látszanak.

A háromszori szűrést követően a CT-vel vizsgáltak 24,2 százalékánál, és a röntgennel vizsgáltak 6,9 százalékánál találtak pozitív eredményt. Pozitív szűrési eredménynek tekintettek minden olyan leletet, amelyen a tüdőrákkal lehetségesen összefüggő elváltozás volt látható. Ezek döntő többsége (90% felett) sem a CT-nél, sem a röntgennél nem bizonyult tüdőráknak: általában egy nyirokcsomó, vagy a gyulladt szövetek látszottak csak a felvételeken. Azt, hogy ezekben az esetekben nem tüdőrákról van szó, egy később megismételt CT-vizsgálattal igazolták - ha az érzékelt rendellenesség egy bizonyos idő elteltével nem mutatott változást, akkor nem daganatról van szó, hiszen a tumorsejtek folyamatosan növekednek.

Az adenokarcinómákat és a laphámrákokat a CT mutatta ki a legkorábban

Az adenokarcinómákat és a laphámrákokat CT-vel és röntgennel is sikerült korai stádiumban kimutatni, de CT-vel ez sokkal gyakrabban valósult meg - írja a National Cancer Institute sajtóanyaga. (Az adenokarcinómák a tüdőt bélelő sejtekből indulnak ki, a laphámrákok pedig azokból a lapos, halpikkely-szerű sejtekből, amelyek a légutakat bélelik - utóbbi előfordulásában Magyarország abszolút világelső.) A tüdő szöveteibe betörő, rendkívül agresszív kissejtes tüdőráknál sem CT-vel, sem a röntgennel nem volt túl gyakori, hogy korai stádiumban történt volna a diagnózis. A legfontosabb eredmény, hogy az utánkövetési adatok szerint húsz százalékkal kevesebben haltak meg tüdőrákban abban a csoportban, ahol CT-t alkalmaztak, azokkal összehasonlítva, akiknél röntgenvizsgálatokat végeztek.

"Az NLST-vizsgálat - amely mindent egybevéve csaknem tíz évig tartott - megállapította, hogy az alacsony dózisú CT-vizsgálat tekinthető az első olyan validált szűrővizsgálatnak, amely tüdőrákban képes a mortalitás csökkentésére" - olvasható az NCI anyagában. A kutatók további vizsgálatokat végeznek majd annak megállapítására, hogy kiknél lenne a leginkább érdemes CT-vizsgálatokat végezni. A CT az erős dohányosok mellett javasolt lehet a csak ritkán dohányzóknak, vagy akár a fiatalabb dohányosoknak is.

"A CT egy fontos eszköz lehet a jövőben a tüdőrák-halálozás csökkentésére, de még így is a dohányzás elleni küzdelem marad majd a legfontosabb. A tüdőrák-gyakoriságot ugyanis csakis azzal lehetne csökkenteni, ha minél többen leszoknának, aki pedig leszokott, az onnantól kezdve minél egészségesebben élne" - mondta Christine Berg, az kutatásban résztvevő egyik NCI-munkatárs.

Akár népegészségügyi tüdőrákszűrési programok is indulhatnak

"Átütő erővel hatott 2011 őszén, hogy a 2002-ben indított randomizált, kontrollált amerikai NLST vizsgálat a világon elsőként ötéves utánkövetés mellett igazolta a tüdőrák-mortalitás szignifikáns csökkenését a három éven keresztül CT-vel szűrt egyedek körében. Az adatelemzési bizottság a 20,3%-os tüdőrákmortalitás-csökkenésre és a 7%-os teljes halálozáscsökkenésre tekintettel a vizsgálat eredményét pozitívnak nyilvánította, és a vizsgálatot a tervezett idő előtt lezárta" - írja a tanulmányról az Orvosi Hetilap tüdőrákszűréssel foglalkozó összefoglaló cikke.

"Az eredmények úttörő jellegűek, gyökeresen megváltoztatták a tüdőrák szűrésével és megelőzhetőségével kapcsolatos negativisztikus álláspontot. Az NSLT és a folyó európai vizsgálatok várt hasonló pozitív eredményei a népegészségügyi tüdőrákszűrési programok megindulását is eredményezhetik" - írja dr. Barta Péter és dr. Losonczy György az Orvosi Hetilapban.

* * *

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.