A gégerák oka és megelőzése

Megosztás:

A nyelőcsőrákhoz hasonlóan a gégerák kockázatát is a dohányzás és az alkoholfogyasztás együttes előfordulása emeli meg a leginkább. További veszélyt az azbesztrostok belégzése jelent, ennek azonban csak az építőipari munkások lehetnek kitéve.

Azt ugyan máig sem tudjuk megmondani, hogy egyik ember miért kap gégerákot, a másik pedig nem, az azonban bizonyos, hogy egyik ember a másiktól nem kaphatja meg, tehát a gégerák sem fertőző.

Az viszont ismert, hogy a gégerákok leggyakoribb kiváltó oka az erős dohányzás. A kockázat nagysága az elszívott cigaretták számával növekszik. A gégerák kialakulásának kockázata még magasabb az olyan dohányosokban, akik egyben mértéktelen alkoholfogyasztók is. A dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás külön-külön is 3-4-szeresére növeli a gégerák kialakulásának kockázatát, s ha együttesen hatnak, a rákkialakulás veszélye akár 15-szörösére is emelkedhet. A gégerákok 90%-ának előfordulásáért az erős dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás tehető felelőssé.

Mindebből nyilvánvalóan következik, hogy a dohányzás elhagyása és az alkoholfogyasztás mérséklése révén a gégerákos megbetegedések száma jelentősen csökkenthető, a gégerákok jelentős hányada megelőzhető volna.

Ismert továbbá, hogy azbesztrostok belégzése ugyancsak növeli gégerák kialakulásának kockázatát. Éppen ezért igen fontos, hogy az azbeszttel dolgozó munkások szigorúan betartsák a munkavédelmi rendelkezéseket és használják az előírt védőfelszereléseket.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról: