A hererák stádiumai

Megosztás:

A hererák stádiumbeosztása szerint háromféle fázist különböztetnek meg a betegség előrehaladásában. Más rákoktól eltérően, a hereráknál még az előrehaladott stádiumban is igen jók a gyógyulás esélyei.

A hererák diagnózisának biztos megállapítását követően a terápia megkezdése előtt a beteget további, igen kiterjedt és sokoldalú kivizsgálásnak vetik alá, melynek elsődleges célja az, hogy megállapítsák a daganat kiterjedését, stádiumát. Ez igen összetett, több, különböző módszerrel végzett vizsgálatot magába foglaló vizsgálatsor elvégzését teszi szükségessé. Az alapos fizikai kivizsgáláson kívül részét képezik az alábbiak. Mellkasi röntgenfelvétel az esetleges tüdőáttételek kimutatására vagy kizárására. Hasi ultrahang és komputer tomográfiás (CT) vizsgálat az esetleges nyirokcsomóáttétek és májáttételek kimutatására. Fontos összetevője a kivizsgálásnak a tumormarkerek vérszintjének meghatározása, valamint más, a máj és vesék működéséről felvilágosítást nyújtó vizsgálatok elvégzése és a teljes vérkép vizsgálat is.

Olykor a húgyelvezető utak állapotának ellenőrzése céljából intravénás pielográfiát is végeznek, mely festékbevitelből és azt követően végzett hasi röntgenfelvételből áll. Olykor pedig a hasi nyirokcsomók állapotának, esetleges áttétek jelenlétének felderítésére irányuló egyéb vizsgálatokat is végeznek, bár ezeket ma már a komputer tomográfiás vizsgálat jórészt helyettesíti.

Mindezen vizsgálatok tehát a rák kiterjedésének, szervezetben való elterjedése mértékének meghatározására, az un. stádium megállapítására szolgálnak. A hererákkal kapcsolatban is többféle stádiumbeosztást dolgoztak ki és alkalmaznak a különböző intézetekben. Lényegében azonban a hererákokat kiterjedésük szerint 3 stádiumba sorolják.

  1. Az első stádiumba azon hererákok tartoznak, amelyek nem terjednek a herén kívülre, vagy annak csak közvetlen környezetére, legmesszebb a herezacskó bőrére terjedtek rá.
  2. A második stádiumba azokat a daganatokat sorolják, melyek már nyirokcsomó-áttéteket képeztek.
  3. A harmadik stádiumba azok tartoznak, melyek már valamelyik, esetleg több távoli szervben (tüdő, máj, agy, csontok) is áttéteket képeztek.

Más rákoktól eltérően, a hererák esetében még az előrehaladott stádiumban is igen jók a gyógyulás esélyei.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Ajánló