Kellett a betegség, hogy kinyíljak a világ felé

2011. április 22.
Megosztás:

A 46 éves hölgy lakásán és megjelenésén érződik, hogy rendszerető, precíz asszony. Az előszobában szobabicikli: naponta, felkelés után félórát nyomja a pedált, és különböző tornagyakorlatokat végez. A napi rendszeres testmozgás a megjelenésén is látszik. Az ember nem is hinné, hogy tíz éve számtalan súlyos betegségen esett át.

- Ne haragudjon, ha túlságosan is személyeset kérdezek, de hogy lehet, hogy ön egyedül él?
- Szerencsétlenségemre, katonatiszt férjem, akit nagyon szerettem, 21 évvel ezelőtt meghalt. Sajnos, a házasságunk ideje alatt nem született gyermekünk. Azóta sem mentem férjhez, így 25 éves korom óta csak magamra számíthatok. Hosszú évekig vidéken éltem, és csak ezután Budapesten.

- Sportol, mozog, nem úgy tűnik, mint aki veszélyeztetve lenne a betegségektől.
- Megbetegedésemnek sajnos számtalan előzménye volt. Tizenkét éve szenvedek autoimmun betegségben. Ez annyit jelent, hogy a szervezetem nem tudja megkülönböztetni a saját sejtjeimet a kórostól. Ezért rendszeresen járok immunológus szakorvoshoz. Két év alatt tudták megállapítani az ORFI-ban, hogy melyik fajta autoimmun betegségben szenvedek. Ez a Sjögren-szindróma: szem-száj szárazság és ízületi tünetek együttese.

A kálváriám egy hajszálérbetegséggel kezdődött. Kifekélyesedett a kezem és a lábam, és súlyos ízületi tüneteim voltak. 11 éven keresztül kaptam szteroidot, mivel nem akart lecsengeni a gyulladás. Az egyik év augusztusában fejeztem be a szteroid szedését. (…) Jól éreztem magam, így a szteroidok már nem voltak szükségesek az állapotom stabil fenntartásához.

- És mikor kezdődött a rákos megbetegedése?
- A nyakam bal oldalán először egy gyulladás miatt kialakult, diónyi nyirokcsomót távolítottak el. A következő évben pedig magas lázzal járó sárgaságot kaptam: ez a betegség több mint egy hónap alatt zajlott le. Később aztán hosszabb ideig fáradékonyságot éreztem, majd hirtelen ismét rosszul lettem. Az első ultrahangvizsgálat nem mutatott ki elváltozást, de az előző évhez hasonlóan belázasodtam és besárgultam. Az újabb hasi ultrahangvizsgálat már kimutatta, hogy a májkapuban és a hasamban több, egy-két centis nyirokcsomó van. Ezután rögtön CT-vizsgálat, majd hasi feltárás következett. Az aorta mellől 5 darab nyirokcsomót távolítottak el. A szövettani vizsgálat során non-Hodgkin limfómát és májcirrózist diagnosztizáltak. Három hét alatt 14 kilót fogytam. Rendkívül elesett voltam. Egy hónapig feküdtem a kórházban, beleértve az első kemoterápiás kezelés időtartamát is.

- Hogy bírta a kemoterápiát?
- Az első kemoterápiás kezelésem alatt, amit még a kórházi bennfekvésem alatt adtak, borzasztó hányingerem volt. Enni egyáltalán nem tudtam, infúzióval és folyadékkal tápláltak, és a kezelés 10-11. napján két-három napig 40 fokra ment fel a lázam. Szóltam is a kezelőorvosomnak, de nem foglalkozott vele különösképpen. Gondoltam, tennem kell valamit, mert ezt így nem bírom tovább. Amikor az első kemoterápiás kezelés után kiengedtek a kórházból, saját szakállamra elmentem a gyógyszertárba, és elkezdtem szedni egy vény nélkül kapható tápszert. (…)

A második kemoterápiás kezelés során szerencsére már nem volt hányingerem, sem rosszulléteim, emellett az étvágyam is visszajött. Tehát minden mellékhatás elmúlt a második ambuláns kemoterápiás kezelés ideje alatt. Aztán jött a 3-4. kemoterápiás kezelés: ekkorra már jobb lett a fizikai erőnlétem is. (…) Reménykedni kezdtem, hogy végre-valahára meggyógyulok. (…) Visszatért az élni akarásom, és ez nagy dolog, mert egyedül kellett feldolgoznom mindent.

- Az Ön története tehát tulajdonképpen egy sikertörténet.
- Sajnos azért nem egészen. Mindezek után ugyanis még egy tenyérnyi gombás foltot is kimutattak a tüdőmön, egy CT-vizsgálat során. Ezután egy hónapig gyógyszerelt a főorvosom. Ezután szerencsére ismét javult az állapotom, így nem történt meg a tüdőm átmosása. Pár hónappal később aztán még jobb lett a tüdőkontroll-eredményem.

A hasi ultrahangvizsgálat során pedig azt mondta a doktornő, hogy a húszéves praxisa alatt ilyen szép hasat még nem látott nyiroklimfóma után. A csomó annyira visszahúzódott, mintha nem is lett volna semmiféle betegségem. A májat, a lépet és a belső szerveket is normálisnak találta. (…) Aztán ugyanezen évben sérv- és epekőműtét miatt ismét kórházba kerültem, ahol egyszerre végezték a két műtétet. Ez ugyan nem függ össze a daganatos betegségemmel, de azóta jól vagyok, sőt egyre jobban.

- Önnek, ha jól gondolom, különleges étrendre van szüksége?
- Felvettem a kapcsolatot a Rák ellen az emberért, a holnapért alapítvánnyal, akiknek a Szentkirályi utcában van tankonyhájuk. A főzőtanfolyamokat dietetikus vezeti. Bemutatja a résztvevőknek, hogyan kell elkészíteni a gyógyító hatású egészséges ételeket: megtanultunk például kenyeret sütni. Alapvetően változtattam az étkezési szokásaimon: korábban is ügyeltem az egészséges étkezésre, de a tanfolyam hatására rendszeresen csíráztatok búzát, zsázsát és egyéb gabonát, magvakat. Az otthoni csíráztatás úgy történik, hogy először jól le kell öblíteni, és egy éjszakát benne kell hagyni a vízben, amíg megdagad. Ezután le kell önteni róla a vizet, majd reggel és este is mosogatni kell. Egyszóval három nap alatt kész a fogyasztható zsázsacsíra! Ezzel is lehet erősíteni az immunrendszert.

- A betegsége ezek szerint új és pozitív élményekhez is juttatta.
- Furcsa, de így van. Kinyíltam a világ felé. A Rákligával is kapcsolatba kerültem, így sok-sok betegtársammal ismerkedtem meg. Ez azért is fontos számomra, mert a szervezetek programjai állandó és hasznos elfoglaltságot jelentenek számomra. Most már szerencsére jól vagyok, fizikailag és lelkileg is. Azt tapasztalom, hogy ha az ember lelkileg jól van, akkor fizikailag is tud teljesíteni: bár rokkantnyugdíjas vagyok, szeretnék elmenni dolgozni, most pedig épp egy lakáscsere előtt állok.

* * *

A fenti történet főszereplője gyógykezelése alatt folyamatosan szedte az Avemart, ami meggyőződése szerint jelentősen hozzájárult a betegség elleni sikeres küzdelemhez, az erre vonatkozó gondolatok azonban reklámetikai megfontolásból eltávolításra kerültek.
Az Avemar nem gyógyszer. Az Avemar speciális - gyógyászati célra szánt - fermentált búzacsírakivonatot tartalmazó tápszer daganatos betegek részére. Szedése ajánlott rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők klinikai onkológiai kezelésének (műtét, radioterápia, kemoterápia, immunterápia stb.) kiegészítésére. További információkért olvassa el tájékoztatóinkat.
(hirdetés)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról:

Ajánló