Nem figyeltem magamra, soha többé nem tennék ilyet

2011. április 12.
Megosztás:

Az irodai ügyintézőnek műtéte után súlyproblémái lettek, de nem különösebben foglalkozik vele. Ügyfeleket fogad, szereti a munkáját, és hamar vissza tudott menni dolgozni.

- Ön nagyon fiatalon, 27 évesen szorult orvosi segítségre. Mi történt pontosan?
- Kilenc évvel ezelőtt kezdődött a betegségem, szétszóródott bélpolipjaim voltak, amelyek később váltak rosszindulatúvá, ezért a professzor úr eltávolította azokat, és a vastagbél egy szakaszát kivette. A vékonybelemet ideiglenesen kivezették, majd 5 hónap után visszazárták. Az első műtét után nem kaptam semmi kiegészítő kezelést, így két hónap elteltével visszamentem dolgozni. Csakhogy a későbbiekben nem figyeltem eléggé az árulkodó jelekre, és három évig nem mentem kontrollra. Ez nagyon nagy felelőtlenség volt a részemről, többé ezt nem csinálnám.

- Miért, mik voltak az árulkodó jelek?
- Pont ez az, hogy semmi. Mivel panaszom nem volt, és jól voltam, nem foglalkoztam a betegségemmel. Azt hittem, hogy a polipműtéttel meggyógyultam, és ezzel vége. De sajnos nem így lett. Végül egy végbéltükrözés során a végbél rosszindulatú daganatát állapították meg, amelyet a szövettan egyértelműen megerősített. Magamnak köszönhetem, hogy csak ekkor derült ki. Most már máshogy csinálnám, és jobban odafigyelnék egészségi állapotom ellenőrzésére, karbantartására.

- Mennyiben különbözött az első műtét a másodiktól?
- Tudomásul vettem a tényeket és alávetettem magam egy féléves előkezelésnek. Kemoterápiát és sugárkezelést adtak, az első négyet együtt. Összesen 28 sugárkezelést kaptam, úgynevezett "keretes kezelés" formájában: ez annyit jelent, hogy az első négy és az utolsó négy sugárkezelést a kemoterápiás kezeléssel adják együtt, a műtét előtt. Aztán megműtöttek. A végbélnél volt egy nagyméretű daganat, így végleges kivezetés történt. Minimális mellékhatását éreztem csak a sugárkezelésnek - egy kis hányinger, fáradékonyság, aluszékonyság -, de úgy igazán nem viselt meg. Egyéb különösebb mellékhatást nem észleltem, például nem hullott ki a hajam. Olyannyira jól éreztem magam, hogy a kezelések napjait kivéve a sugárkezelés mellett is dolgoztam. (…) A második műtétem után 13 kilót fogytam, de ez azóta sajnos visszajött, és jelenleg is stabilan száz kiló vagyok. (…)

- Ön még nagyon fiatal, 36 éves. Történt valami gyökeres változás a mindennapjaiban?
- A második műtét után 8-9 hónap kellett az átálláshoz. A műtét óta kicsit fáradékonyabb vagyok, egyébként 8 órás munkaidőben, 7-től 15 óráig dolgozom. Így viszonylag hamar hazaérek, megfőzöm a vacsorát, foglalkozom egy kicsit a gyerekkel és este hét óra felé már elcsendesedek. (…) Fizikailag egyébként már többet bírok, például a munkahelyemen a lépcsőzést: kezdetben nagyon meggondoltam, hogy hányszor megyek fel-le, de most már oda sem figyelek erre a problémára, csak intézem a dolgaimat.

Megítélésem szerint úgy lehet átvészelni az egész betegséget, ha az ember csak a jó dolgokat látja. Egyre jobban érzem magam, és úgy gondolom, ez év nyarára szinte teljesen visszazökkenek a régi kerékvágásba. Nehéz szem előtt tartani, de muszáj: mindig csak előre kell nézni, sose hátra.

* * *

A fenti történet főszereplője gyógykezelése alatt folyamatosan szedte az Avemart, ami meggyőződése szerint jelentősen hozzájárult a betegség elleni sikeres küzdelemhez, az erre vonatkozó gondolatok azonban reklámetikai megfontolásból eltávolításra kerültek.
Az Avemar nem gyógyszer. Az Avemar speciális - gyógyászati célra szánt - fermentált búzacsírakivonatot tartalmazó tápszer daganatos betegek részére. Szedése ajánlott rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők klinikai onkológiai kezelésének (műtét, radioterápia, kemoterápia, immunterápia stb.) kiegészítésére. További információkért olvassa el tájékoztatóinkat.
(hirdetés)

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról:

Ajánló